Falusi romantika Kőszeghegyalján

A nagyvárosokban élők közül sokan keresnek egy második otthont, egy igazi falusi, elvonulós helyet, ahol a szabadidejüket tölthetik, és amely a későbbiekben, vagy ha nem helyhez kötött a munkájuk, akkor akár már most állandó otthonukká válhat. Most Kőszeg közelében találtunk egy különlegességre.

A népszerűségi listát természetesen a Balaton-felvidék vezeti, sajátos építészeti stílusú, hangulatos falusi  házaival, de ide lassan már ki lehet tenni a „megtelt” táblát, annyira sokan fedezték fel ezt a vidéket. Ha pedig már sokan felfedezték, akkor már nem is lehet igazán elvonulni, így érdemes az ország más, eldugottabb helyein is szétnézni.

Egy ilyen település a Kőszeg közelében fekvő Cák is, amely már csak abban is hasonlít a Balaton-felvidékre, hogy hozzá hasonlóan itt is a helyi építőanyagból, a cáki kőből épült a házak nagy része. Cák abból a szempontból is szerencsés, hogy még nem nagyon fedezték fel maguknak az Ausztriába ingázók, ugyanakkor az osztrák határ annyira közel van (Bécs autópályán 50 perc), hogy otthonra találhatnak itt azok is, akik Ausztriában találnak munkahelyet.

A kevesebb, mint 300 lakosú gyönyörű kis községben sok felújított, modernizált parasztházat látni, közülük kínálnak most eladásra egy sokoldalúan kihasználható, igazi gyöngyszemet. A szépen felújított parasztház rendelkezik egy nappali + 4 hálószobás lakrésszel, valamint két, külön bejáraton megközelíthető apartmannal is, így ideális több generációs családok, nagycsaládok számára, de korábban vendégházként is működött, így ebben a minőségében is remekül kihasználható.

A házat 2010-ben a hagyományos építészeti értékek megőrzésével újították fel, így például konyhájában egy működő kemence is található, de a parasztházak elmaradhatatlan „helyisége”, a tornác is a régi idők hangulatát idézi, így a nappaliból nyíló terasszal együtt a kikapcsolódás helyszíne lehet.

A feltöltődést, a pihenést szolgálja még a 3412 nm-es, gyönyörűen gondozott telek, melyen egy fűthető fürdődézsa és egy petanque pálya is helyet kapott, illetve a ház alatti hangulatos borospince is. De a környék is számtalan kikapcsolódási lehetőséget kínál, a kirándulók, a kerékpárosok igazi paradicsoma, sőt sípálya is található mindössze 40 km-es távolságra.

Az épület nemcsak természetközeli, de fenntartása is rendkívül környezetbarát és gazdaságos, hiszen melegvíz ellátását szolárrendszer, fűtését pedig faelgázosító kazán biztosítja 1000 l-es puffertartállyal, a földszinten padlófűtéssel, az emeleten radiátorokkal.

Parkolni a ház előtti saját tulajdonban lévő térkövezett területen, a kapuszínben és az udvarban is lehet, és a bejáróban egy elektromos autótöltő is helyet kapott, amelyek szintén remek adottságok azok számára, akik vendégházként üzemeltetnék az ingatlant, és azok számára is, akik egyszerűen csak környezetbarátabb életet szeretnének élni.

A 2 külön apartman fürdőszobával, egyikük konyhával is rendelkezik, így ideális a családból már kirepülő, de teljesen elszakadni nem akaró gyermekek vagy vendégek számára is. Az autóval való beállást pedig az elektromosan működtetett, távirányítható kapu teszi kényelmesebbé. Az ingatlan vételára a bútorzat nagy részét is magában foglalja, ezért is ideális megoldás azok számára, akik a turisztikai célú hasznosításban gondolkoznak.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

© 2024 (v2.202102)