Tartozz az elithez Újbudán!

A villámgyorsan fejlődő Újbuda a lakást keresők egyik legfelkapottabb célpontja lett az utóbbi években. Talán azért is, mert elképesztően gyönyörű, különleges új házak is épülnek errefelé. Most mi is mutatunk egyet itt, Újbudán.

Nem csak a legnagyobb, de sokak szerint a legmenőbb kerület is Újbuda. A 4-es metró kiépülése és az 1-es villamos meghosszabbítása révén a kerület korábban nehezebben elérhető részei is sokkal-sokkal közelebb kerültek a város legbelső részeihez. A felújítások, átépítések is egymást érik, és a városrész arculata is egyre modernebb. Az utóbbi éveben pedig rengetegen költöztek ide, így a XI. kerület elnyerte méltó helyét “kis világvárosunk” modern szövetében.

Erre Újbudán, a Kopaszi-gáttól és a Duna-parttól sétatávolságra épül az Elite Park I. üteme. A lakópark elhelyezkedése több szempontból is előnyös, hiszen a belváros nyüzsgésétől kijjebb helyezkedik el, mégis – mint utaltunk rá – innen 15-20 perc alatt a belvárosba juthatunk.  E projekt környéke – ahogyan az egész kerület – látványosan fejlődik, folyamatban van több irodaház és szolgáltató létesítmény építése. Ugyanakkor jelenleg is szinte minden elképzelhető szolgáltatás megtalálható errefelé, amire a mindennapokban szükség lehet.

A projekt első ütemében, a megszokottól eltérő, kissé extravagáns, mégis szemet gyönyörködtető és modern, U alakú épületben 268 otthont adnak át.

Lényeges, hogy a lakások mindegyike rendelkezik terasszal, erkéllyel vagy franciaerkéllyel, valamint a legfelső szinten még igen nagy teraszos penthouse lakások is megtalálhatóak. Aki pedig kertkapcsolatos otthonra vágyik, az is megtalálhatja a számára ideálisat, a földszinti lakásokhoz kényelmes méretű kertrész tartozik.

A tervező törekedett a nyugodt, zöld környezet kialakítására, így a be nem épített területeken parkokat alakítanak ki, az út felől pedig zöld védősáv biztosítja a lakók nyugalmát. Továbbá a lakópark területén játszótér is épül a gyermekek számára.

Figyelembe véve a piaci trendeket, a projekt II. és III. ütemében jelentős áremelkedés várható, így annak, aki Újbudán keres minőségi új otthont, bizony érdemes szétnéznie még az I. ütem szabad lakásainak kínálatában.

A cikk megjelenését, a lakópark értékesítője támogatta. 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ön is 17,6 százalékkal többet fog költeni az adójából kormánypropagandára

Ön is 17,6 százalékkal többet fog költeni az adójából kormánypropagandára

Korábban Magyar Péter azt mondta, a Diákhitel Központnál is túlárazással hirdettek Balásy Gyula cégei.

Szijjártó Péter is értékelte a horvát választást

Szijjártó Péter is értékelte a horvát választást

A külgazdasági és külügyminiszter örül a magyar sikernek.

Ukrajna a Krímben lendült támadásba

Ukrajna a Krímben lendült támadásba

Ezek történtek csütörtök reggelig az orosz–ukrán háborúban.

© 2024 (v2.202102)