Legyen saját hétvégi házad az Őrségben

Ha ősz, akkor kirándulás a természetben, na meg pihenés egy kedves hétvégi házikóban, mondjuk az Őrségben. Igen, e szép ország egyik legkedveltebb célpontja az Őrség, ahol már szinte alig találni ilyenkor kiadó házakat. Érdemes errefelé szétnézni, ha olyan házikót keresünk, ahova elbújhatunk szabadidőnkben kikapcsolódni, vagy mondjuk szívesen foglalkoznánk szálláskiadással.

Az ország legnyugatibb csücske népszerű célpontja a természetkedvelőknek, kirándulni vágyóknak. Az Őrségben környék vonzerejét egyértelműen a meseszép természeti környezet és a környéken máig őrzött népi hagyományok adják. Az idelátogatók megismerkedhetnek az autentikus szeres települések hangulatával, barangolhatnak a vidék vadregényes tájain, felfedezhetnek egy autentikus, Árpád-kori templomot Velemérben, de ellátogathatnak a közeli élményfürdőbe is, Szentgotthárdra. Erről a varázsaltos vidékről hoztunk most bájos házakat!

Válogatásunk első tagja Őriszentpéteren, az Őrség “fővárosban” találtuk. A házban hangulatos cserépkályhás nappali, konyha, fürdőszoba, valamint 5 szoba található. A két terasszal is rendelkező családi ház szuterénjében további egy konyha, nappali, hálószoba, illetve szauna-só szoba került kialakításra. Tökéletes akár befektetésnek is, hiszen az ingatlant teljes berendezéssel és felszereléssel kínálják eladásra.

Őriszentpétertől 3 km-re fekvő Nagyrákoson is rábukkantunk egy gyönyörű kis házra, melyet igényesen felújítottak. A három szobás ház melegéről cserépkályha és vegyestüzelésű kazán gondoskodik.

Az Őrség egy másik kedves falvában, Szőcén található ez a 122 négyzetméteres családi ház, mely magán hordozza a tájegység jellemzőit. A tágas nappalin, és konyhán kívül egy hálószoba és egy fürdő található a földszinten. Egy kényelmes lépcsőn a tetőtérbe jutunk, ahol még egy hálószobát és fürdőszobát alakítottak ki.

Errefelé, szintén egy festői kis falban, Kerceszomoron található válogatásunk utolsó tagja. A családi házban nappali, két hálószoba, fürdőszoba található. A házhoz két terasz is kapcsolódik, valamint füvesített, 3800 négyzetméteres telek áll rendelkezésre.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Orbán Viktor elmondta, mire kell összpontosítani Németországgal közösen

Orbán Viktor elmondta, mire kell összpontosítani Németországgal közösen

Egy csomagban a védelempolitika, a kereskedelem és az innováció. 

Az Aranyszarvassal méltóztatott tovább gyarapodni Mészáros Lőrinc földesúr birodalma

Az Aranyszarvassal méltóztatott tovább gyarapodni Mészáros Lőrinc földesúr birodalma

Czerván György fideszes képviselőnek is fontos lehet, hogy a felcsúti milliárdos sikeresen vigye tovább a céget.

Szaftos részletek derültek ki egy sportpanamáról

Szaftos részletek derültek ki egy sportpanamáról

Költekezés magas szinten.

© 2024 (v2.202102)