Belvároshoz közel, de mégis igen jó áron

Ha valaki a belvároshoz vagy akár a körúthoz közel keres új lakást, csillagászati árakkal találkozik. Szerencsére mi most ráakadtunk egy józsefvárosi gyöngyszemre, amely mindössze két megállónyira a körúttól kínál magas életminőséget, emberi árak mellett, kedvezményes, 5 százalékos áfával!

Akár a befektetők, akár a minőségi lakást keresők körében felértékelődött a város közelsége. Ugyanakkor a körút közelében, a belvároshoz közel elképesztően magasra szöktek a lakásárak. Új építésben nem ritka a jócskán egymillió forint feletti négyzetméterár sem! Azaz 40 millió forint alatt nem lehet minőségi új lakást kapni. Szerencsére azonban van olyan pontja városnak, ahol még elcsíphetünk ennél jobb árakkal csábító lehetőséget.

A Corvin Negyedtől nem messze, a Baross utca 106-os szám alatt épül egy társasház, amely a körúttól mindössze 5-10 percre épül. A Baross Társasházból egy szempillantás alatt a belváros forgatagában találjuk magunkat, miközben egy csendes és kellemes, akár belső kertre néző lakásunk lehet itt. A Corvin Negyed hátsó traktusához, illetve a Klinikák metrómegállóhoz szintén könnyedén, pár perc alatt elsétálhatunk.

Nem csak a körút van tehát közel, hanem a Corvin negyed szinte minden üzletet, éttermet, millió szolgáltatást felvonultató bevásárlóközpontja, vagy épp a mozi. A sportot kedvelőknek a Corvin sétányon fitnesz terem is van, illetve a közeli parkok is sok lehetőséget kínálnak, mint például a Kálvária tér vagy az Orczy Kert, illetve a Füvészkert.

Ráadásul a város egyik „szíve” a Kálvin tér is igen közel van, ahogyan számos egyetem is: például a Semmelweis Egyetem (SOTE), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Corvinus, az ELTE Bölcsészkara, vagy a BME hatalmas lágymányosi épületei. Ám még közelebb: sétatávolságra van a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara. Mindez pedig a befektetők számára is ideálissá teszi a helyszínt, ahogyan például a Nokia Solutions irodaház, vagy a Corvin más irodáinak közelsége.

A biztonság is adott: a VIII. kerületben épült ki – és folyamatosan bővül – az ország legnagyobb és legmodernebb térfigyelő kamerahálózata. A ház közvetlen közelében is számos kamera vigyázza a lakók biztonságát.

A Baross Társasházban egyébként 44 darab, igen változatos alaprajzú lakás van, a földszinten nincsenek lakások, de az első emeletiekhez saját kertrész tartozik. Ugyanakkor minden lakó számára elérhető lesz a parkosított, igényes belső kert.

E mellett tároló és gépkocsi beálló is vásárolható a lakásokhoz. Az 1, 2, 3 és 4 szobás lakások között minden korosztály megtalálhatja új otthonát. Így az első lakásukat kereső fiatalok, a rengeteg oktatási intézmény közelségét keresők, illetve azok is, akik magas hozamot biztosító befektetést szeretnének.

Akinek fontos a rezsi – és kinek nem az? –, annak pedig lényeges, hogy a modern nyílászárók mellett hőszivattyús fűtés- és hűtésrendszerrel, valamint igényes gépészettel felszereltek a Baross Társasház lakásai, így azok fenntartási költségei is igen kedvezőek lesznek.

A cikk megjelenését a társasház értékesítője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)