Modern élet az “Istenek hegyén”, mégis pár lépésre a bel-budai nyüzsgéstől

Elképesztően jó helyen, a bel-budai helyvidék egyik legelegánsabb részén szeretnél lakni? Mégsem akarsz a városba bumlizni, vagy épp a belső részeken élni, ahol nem lehet éjjel sem pihenni sokszor? Találtunk egy remek helyet ami már nyugalmas és zöld, mégis akár egy rövid sétával Bel-Dudán lehetünk.

A belváros közelsége és a hegyvidéki zöldövezet nyugalma. E két dolog mintha összeegyeztethetlen lenne, de valójában nem az, ha a budai hegyek lábánál nézünk szét. Innen a belső városrészek akár rövid sétával is elérhetők.

Ilyen például az Istenhegyi út alsó szakasza is, amely a Déli Pályaudvartól, a Széll Kálmán tértől vagy akár a Mammut bevásárlóközponttól is sétatávolságra van. A levegő, a miliő viszont már egy buszmegállónyira az Alkotás úttól is szinte vidékies. Egymás érik itt a luxusvillák, de nem könnyű errefelé újszerű vagy új lakásokat találni.

Nekünk viszont most sikerült, hiszen az Istenhegyi 14 lakásai errefelé épülnek, csupán pár percre a városi nyüzsgéstől, mégis zöldövezetben, ősfákkal szegélyezett környéken.

A beruházó célja, hogy ebben a szép természeti környezetben a modern élethez illő, kényelmes otthonokat teremtsen. Az ittlakók a magas minőségű, modern otthonok minden előnyét élvezhetik majd, hiszen a környezettudatosság, a kényelem és a minőség egyaránt fontos szerepet játszott a tervezéskor.

Az otthonok hűtése és fűtése kombinált – hőszivattyús és kazános – hőellátással történik, a lakásokban modern padló és mennyezet hűtő-fűtő rendszerekkel. Az épületre napelem is kerül, mely a közös területek világítás ellátásáról gondoskodik majd.

Ám nem csak műszakilag képviselnek magas színvonalat az Istenhegyi 14 lakásai. Az esztétikum is kulcsfontosságú volt, annak érdekében, hogy a lakók igényes, ugyanakkor a környezetével is harmóniában lévő otthonokba térjenek haza nap, mint nap. A társasház küllemében megjelenő szürke- fehér színkombináció és az egységes üvegkorlátok elegánssá és modernné teszik az épületet.

Jelenleg 6 szabad lakásból választhatnak az érdeklődők, melyek között 103-149 négyzetméteres családi otthonokat találunk.

A jelentős referenciákkal rendelkező beruházó cég ráadásul végigkíséri a projektet a kezdetektől egészen az értékesítésig. Ez pedig garantálja a minőséget és megbízhatóságot.

 

A cikk megjelenését a lakópark értékesítője támogatta. 

 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Elkaszálják a Római partot?

Elkaszálják a Római partot?

Elfogadás előtt az építészeti törvény és készülnek a területre vonatkozó rendezési szabályzatok, így megnyílhat az út az ingatlanbefektetők előtt.

Nincs veszélyben a sajtó a szuverenitásvédelmi törvény miatt?

Nincs veszélyben a sajtó a szuverenitásvédelmi törvény miatt?

Kedden tárgyalták a Fidesz által múlt héten benyújtott szuverenitásvédelmi törvénycsomagot, és ennek kapcsán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert kérdezték. 

Karsai Dániel személyesen is beszélt Strasbourgban

Karsai Dániel személyesen is beszélt Strasbourgban

Karsai Dániel megrázó szavai az emberek szívéig hatoltak. 

Februárban néz rá a költségvetésre a kormány

Februárban néz rá a költségvetésre a kormány

Minden rendben lesz a gazdasági kormányzat szerint, várják a lakossági befektetőket.

© 2023 (v2.202102)