Miért ezt? Mert a körúthoz közel van, és mert még sokáig jó áron lesz!

Mindenki a lehető legközelebb szeretne költözni a belvároshoz, a körúthoz. Legyenek közel a metróvonalak, a körút, a nyüzsgés. De persze egyúttal minőségi, jó lakó-összetételű és megfizető is legyen a ház. Ezen, eléggé ellentétes kritériumoknak nem könnyű megfelelni, ám akad hely, ahol a város is közel van, de az ár is stimmel, és az áfa jövőre (sőt, 2023 végééig) is 5% marad, mert időben kapott engedélyt a ház!

Egyre többen szeretnének a Corvin negyed közelébe költözni, vagy errefelé lakásba fektetni – lehetőleg közel a körúthoz. Érdemes tehát sietni azoknak is, akik errefelé keresgélnek, mert most napokon belül bezárul az áfa-kiskapu. Ugyanakkor eláruljuk: van pár kivétel, elvétve akad olyan ház, ahol 2023 végééig alkalmazható az 5%-os áfakulcs, mert az építési engedélyt már 2018 novembere előtt megkapta a ház.

A körúton belül ráadásul nem sok az új építés, és ha van is, az árak döbbenetesen magasak. Mi most azonban a körúttól kifelé, mindössze két buszmegállónyira találtunk egy remek lehetőséget, ahol viszonylag jó áron érhető el a jó minőség, és az 5 százalékos áfa is a „miénk marad” jó ideig, ha itt veszünk új lakást!

Mégpedig a város egy igen nagy léptekkel fejlődő belső része ez. A Józsefváros körúthoz egészen közel eső területe, ami folyamatosan, látványosan újul meg. Itt egyre több új ház is épül, a régieket pedig sorra újítják fel.

A fentiek okán a most bemutatandó, Baross utcában található új társasház kiváló közlekedési kapcsolatokkal bír majd. Bő 10 perc sétával 2 metróvonal is elérhető, így a 3-as vonal Klinikák megállója és a 4-es vonal II. János Pál Pápa téri megállója. Ráadásul a közeli körúton a 4-6 villamos is elérhető, míg az épülő háztól pár lépésre található a 9-es és 909-es buszok, valamint 83-as troli megállója. Ezekkel 9-10 perc alatt a Kálvin téren, a város szívében lehetünk.

De kőhajításnyira vannak innen óvodák és iskolák, üzletek, zöldséges, hentes, éttermek, kávézók, önkormányzat, bankok és más intézmények – no meg a közelben a Corvin hatalmas bevásárlóközpontja! Emellett számos egyetemi, főiskolai kar, valamint a Nokia új irodaháza is itt van

A biztonság is elsőrangú, hiszen Magyarország legnagyobb és legmodernebb térfigyelő kamerahálózata is a Józsefvárosban épült, illetve épül ki, így a ház közvetlen közelében is számos kamera vigyázza a lakók biztonságát.

A Baross társasházban 44 változatos alaprajzú lakás épül, és bár a földszinten nincsenek lakások, de az első emeletiekhez saját kertrész tartozik. Ugyanakkor minden lakó számára is elérhető majd a gyönyörű, parkosított kert.

A változatos alaprajzú 1, 2, 3 és 4 szobás lakások között megtalálhatják új otthonukat az első lakásukat kereső fiatalok, a kiváló oktatási intézmények közelségét preferáló családok, és azok is, akik magas hozamot biztosító befektetést keresnek. És természetesen tároló és gépkocsi beálló is vásárolható a lakásokhoz.

Mindemellett igen magas színvonalú, modern hőszivattyús fűtés- és hűtésrendszerrel, valamint igényes gépészettel felszerelt lakások fenntartási költségei is rendkívül kedvezők lesznek.

Karácsony táján pedig ilyen díszes trolival is két megállónyira elérhetjük a körütat a háztól nem messze megálló járművel…

A cikk megjelenését a Baross társasház értékesítője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Zelenszkij aláírta: felpörgeti a mozgósítást Ukrajna

Zelenszkij aláírta: felpörgeti a mozgósítást Ukrajna

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Félelmetesen nagyot villantott a TV2 - ekkora duplázást rég láttunk

Félelmetesen nagyot villantott a TV2 - ekkora duplázást rég láttunk

A 15. héten szakadék keletkezett a csatornák közt a nézettségi adatokban.

Csúszik lefelé forint, vészesen közeleg egy határkő

Csúszik lefelé forint, vészesen közeleg egy határkő

Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.

Az államtól jöttem, és segíteni akarok: rémisztő mondat, de a kibervédelemben most igaz - Klasszis Podcast

Az államtól jöttem, és segíteni akarok: rémisztő mondat, de a kibervédelemben most igaz - Klasszis Podcast

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak. De segíthet ezen a szabályozás? Klasszis podcast.

© 2024 (v2.202102)