Színek az otthonunkban: lakások sárgában

Folytatjuk sorozatunkat, ezúttal sárgában pompázó otthonokat mutatunk, és elmondjuk miért is jó választás ez a szín!

Újra melegszik az idő, így eszünke idézi, hogy a sárga a napfény színe. Használatával vidámságot, derűt vihetünk otthonunk fala közé. Sajnos manapság egyre kevesebben mernek élénk színeket használni a lakásban, pedig mértékkel használva nagyon jól mutatnak. A sárga például kifejezetten jól kombinálható szín, ráadásul számos kedvező hatása is ismert. Ez a vidám szín – állítólag – még a depresszió tüneteit is enyhíti, sőt növeli az önbizalmunkat is. Mutatunk néhány gyönyörű lakást sárgában!

Ebben a VIII. kerületi lakásban a kiegészítőkön keresztül csempészték be a sárga színt. A háromszobás lakás jó példa rá, hogy egy ilyen élénk, vidám szín, mint a sárga lehet elegáns anélkül, hogy túl harsány lenne.

Ez a budai lakás épp oly friss, fiatalos, mint maga a sárga szín. Az 1+2 félszobás lakást a tulajdonosai teljesen felújították, melyhez az inspirációt Frida Kahlo adta. A lakásban több helyen is megjelenik a sárga szín, kékkel és zölddel kombinálva pedig nagyon trendi lett az enteriőr.

VI. kerületi Belső Terézváros szívében található ez a 3 szobás lakás. Jól látszik egy élénk színű bútor elég ahhoz, hogy feldobjuk a teljes összeképet. Ebben a lakásba egy szép sárga kanapé került be, ami tökéletes harmóniában van a szürke árnyalatokkal.

Nem csak a nappaliban, akár a fürdőszobában is remekül mutat. Szintén a VI. kerületben található ez a 2 szobás lakás, ahol a szokásos színke helyett egy kicsit merészebbet választottak a fürdőbe. Az összhatás pedig tökéletes!


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A casco díjánál jóval nagyobbat nőtt a legnépszerűbb kiegészítő biztosítás aránya

A casco díjánál jóval nagyobbat nőtt a legnépszerűbb kiegészítő biztosítás aránya

Az első negyedévben megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, ami 5,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Donald Trump már másképp gondol Ukrajnára

Donald Trump már másképp gondol Ukrajnára

Híreink a háború 786. napján.

© 2024 (v2.202102)