Szuper ajánlat Zugliget felé, Virányoson

A zugligeti libegőnek köszönhetően ismerhette meg a fővárosiak többsége Buda egyik legszebb részét. A hétvégi kirándulásokon sokan, sokszor álmodozunk arról, milyen jó is lenne errefelé lakni. Most mutatunk egy olyan lehetőséget, ami Virányos városrészben, a libegő felé vezető Zugligeti úton található meseszép környezetben.

A következő lakás olyan lakáskeresők számára lehet alkalmas, akik a városközponthoz közel, ám kellemes budai környezetbe vágynak. A XII. kerület ezen része nem véletlenül olyan népszerű, hiszen viszonylag közel van a városi nyüzsgéshez, ugyanakkor Buda egyik legbarátságosabb, legzöldebb, legjobb kilátással megáldott városrésze. Nem is szólva a környék hatalmas presztízséről.

 

Itt a Zugligeti úton találtunk tehát egy 1968-ban épült, ízlésesen felújított, 67 négyzetméteres, második emeleti lakást, ami – a mai piacon jónak számító ára mellett – kellően tágas terekkel rendelkezik.

A felújítás során elsődleges szempont volt a rendelkezésre álló terek maximális kihasználása, így a lakás sokkal nagyobbnak tűnik, kellemesen tágas az amerikai konyhás étkezős nappali és a hálószoba is, sőt még a félszoba is tökéletesen megfelel akár dolgozó vagy akár gyerekszobának is.

A lakáshoz tartozik még egy lodzsa is, melyen kényelmesen elfér egy asztal, két székkel, így tavasztól őszig kellemes helyszínt biztosít a kávézásra, egy reggeli elfogyasztására, kikapcsolódásra.

 

A felújítás során műszakilag és esztétikailag is megújult a lakás, így teljes mértékben megfelel a mai igényeknek. A felújítás keretein belül új fűtésrendszer, nyílászárók, ajtók, burkolatok, valamint megújult világítástechnika került a lakásba, de ügyeltek arra is, hogy a terek maximálisan kihasználhatók legyenek, ezáltal tágas és kellemes legyen az összhatás.

A ház pinceszintjén egy 4 négyzetméteres saját tároló található, illetve a földszinten további közös tároló áll a lakók rendelkezésére. A parkolás miatt sem kell aggódnia az új tulajdonosnak, hiszen a társasház zárt udvarában parkolóhely is biztosított egy autó számára.

Innen csupán néhány perc séta a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, de a belvárosba jutás sem jelent problémát. A közelben található több busz megállója is, melyekkel 10 percen belül a Széll Kálmán térre érhetünk.

 

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője, a Balla Ingatlan támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

© 2024 (v2.202102)