Földvár felé, a nívós luxus irányába, mégis kedvező áron

Földvár fogalom, és nem csak azért, mert Bródy János egykori szomorkás slágeréből az egész ország ismeri a Balaton parti kis városka nevét, hanem azért is, mert az egyik leggyorsabban fejlődő településről van szó.

Balatonföldvár büszkélkedhet az egyik legjobb kikötővel, emellett szép kilátóval, és kitűnő strandokkal, valamint kellemes városközponttal a tó déli partján. Itt akad olyan új építésű luxus-projekt, melyben még idén is 700 ezer forint körüli négyzetméteráron vehetünk új lakást, ami ma nagyon jó ár!

Itt ráadásul olyan ismert egykori „celebeknek” volt itt villája, mint Bajor Gizi, Széchenyi Zsigmond, báró Korányi Frigyes, Kandó Kálmán, Rákosi Jenő, Rákosi Szidi, vagy Rákosi Viktor.

Ha szívesen követné valaki e nagy embereket, akkor itt az alkalom, hogy luxus színvonalú, vadonatúj lakása legyen, mégpedig a déli part egyik legrégebbi fürdőhelyén

Itt, a Balaton partján, egyedülálló, több, mint egy kilométer hosszú védett platánsorral szegélyezett Kvassay sétány egy valódi gyöngyszem. Ennek közvetlen közelében épül 56 új luxuslakás, melyekhez hatalmas teraszokat is terveztek.

A felső szinteken tágas erkélyek, teraszok vannak, földszinti lakásokhoz pedig saját kertrész jár. A nagy parkosított kert és kültéri medence igazi luxus-társasházzá avatja e házat. Itt még magas színvonalú, modern, energiatakarékos hőszivattyús fűtés- és hűtésrendszer, valamint igényes épületgépészet toldja meg a nívós ajánlatot.

Érdemes megnézni a mai piacon kifejezetten kedvezőnek számító árakat is: akár már 710-727 ezer forinttól elérhetők 1-2 szobás apartmanok is, amelyek mondjuk a fővárosban jellemző új áraknál érezhetően olcsóbbak. Pedig ide Siófok csupán 15-20 percnyire van autóval, a mesés Tihanyba tartó Szántódi rév pedig mindössze 8 percnyi autóút.

A cikk a luxus lakóház értékesítőjének támogatásával készült.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mi is az a Mere? A németek is vásárolnak náluk

Mi is az a Mere? A németek is vásárolnak náluk

Orosz üzletlánc Magyarországon? Na, ezt sem tudta volna senki elképzelni, mondjuk harminc évvel ezelőtt.

Orbán Viktor békéje is füstbe mehet a washingtoni fordulattal, Zelenszkij újabb dolgot tilt meg katonáinak

Orbán Viktor békéje is füstbe mehet a washingtoni fordulattal, Zelenszkij újabb dolgot tilt meg katonáinak

Az amerikai fegyverszállítmányok állítólag már európai raktárakban várják, hogy útnak indulhassanak Ukrajnába.

Ömlik az orosz gáz Európába, ki nem találná, ki az egyik fő vásárlója

Ömlik az orosz gáz Európába, ki nem találná, ki az egyik fő vásárlója

Rekordot döntött a Török Áramlat áprilisban.

Elképesztő pénzekből támadják Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt

Elképesztő pénzekből támadják Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt

Három hónap alatt több mint többszáz milliót égettek el a kormányzati propaganda szócsövei a közösségi médiában.

© 2024 (v2.202102)