Balaton: még nyáron elkészülnek e kedvező árú nyaraló-apartmanok Balatonföldváron

Már 13,78 millió forinttól új apartmant kaphatunk Balatonföldvár központjától pár lépésre, ráadásul az apartmanháznak medencéje is lesz. A nyaraló-apartmanok hónapokon belül elkészülnek, az első ütem otthonai már a 2020-as szezonban, júniusban birtokba vehetők lesznek. A mintaapartmanokat már meg is tekinthetik az érdeklődők.

Aki gondtalanul szeretne nyaralni a Balaton, az saját, új építésű apartmanra szavaz. Itt nem kell füvet nyírni, ereszt javítani, tavasszal és nyáron is dolgozni.

Csupán egy fürdőruhát és pár váltás tiszta nyári ruhát kell a bőröndbe bedobni, és már lehet is élvezni a Balaton egyik legszebb kisvárosát, Balatonföldvár hangulatos települését. Ráadásul Dél-Budától – jó forgalomban – mindössze 1 óra 10 percnyire van autóval ez a csodálatos városka.

 

Érdekesség, hogy a földvári strand talán a legrégebbi hagyományokkal rendelkezik a déli parton: gróf Széchényi Imre a millennium évében itt hozott létre parkot és fürdőtelepet, és ebben az időben már több mint három tucat előkelő villa épült meg.

A kisváros központjában található a korábbi épület teljes áttervezésével, felújításával életre hívott apartmanház, amelyben a mai árakhoz képest pimaszul olcsón juthatunk kisebb vagy nagyobb apartmanokhoz. Az egy szobás egységek ára 13,78 millió forintnál indul, de 15,5 millió forinttól már teraszos nyaraló-otthonhoz juthat bárki. A két lakóegységes apartmanok ára sem megfizethetetlen: 24,63 millió forinttól elérhetőek. És, ahogyan a minta-apartmanból (az alábbi képen) látszik, eléggé szépek, takarosak lesznek!

Mindez pedig körülbelül a fele annak, amennyibe egy jobb helyen egy új vagy újszerű fővárosi kis lakás kerül. Aki befektetésben (is) gondolkodik, annak a kiadással elérhető hozam kiemelkedő lehet, különösen az alacsonyabb vételárra vetítve.

Ráadásul nem is kell sokat várni arra, hogy elkészüljenek a nyaraló-apartmanok, hiszen még ebben a szezonban megtörténik az első ütem átadása. De addig is: a beruházó tájékoztatása szerint elkészültek a mintaapartmanok berendezésével, amivel érzékeltetni szeretnék a berendezési lehetőségeket az érdeklődőknek. Mind az egy, mind a két szobás nyaralókból, előzetes egyeztetést követően, már most megtekinthető egy-egy mintaapartman (alább egy másik minta-apartman látható).

Nem mellékes az sem, hogy az apartmanok légkondicionáltak, és hűvösebb időben fűthetőek is. Tehát nem csak nyáron, egész évben ott lehetünk. A kényelmet hőszigetelt, modern nyílászárók fokozzák, ezek egyúttal a fűtési és hűtési költségeket is érezhetően csökkentik.

Aki ilyen nyaraló-megoldást választ, az balatoni környezetben töltheti el szabadságát a strandon, vagy a ház saját medencéjének partján pihenhet.

A cikk elkészültét a Juventus Homes apartmanok értékesítője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ömlik az orosz gáz Európába, ki nem találná, ki az egyik fő vásárlója

Ömlik az orosz gáz Európába, ki nem találná, ki az egyik fő vásárlója

Rekordot döntött a Török Áramlat áprilisban.

Elképesztő pénzekből támadják Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt

Elképesztő pénzekből támadják Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt

Három hónap alatt több mint többszáz milliót égettek el a kormányzati propaganda szócsövei a közösségi médiában.

Ahol a legfinomabb málna terem

Ahol a legfinomabb málna terem

Jártak már Kosdon? Ez a kedves, 2500 fős község Váctól 7 kilométerre fekszik, a Naszály-hegy lábánál.

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

A hirek szerint megelégelte a sikertelenséget a pártelnök-miniszterelnök, teljes sorcsere jöhet a fővárosi közgyűlésben.

© 2024 (v2.202102)