Ha ezt mind tudtam volna konyhafelújítás előtt!

 

Mai cikkünkben a legfontosabb információkat gyűjtöttük össze azok közül, amelyekre tipikusan nem gondolunk, mielőtt belefogunk a konyhafelújításba, pedig kellene.

A profi segítségre igenis szükség lehet

Nem olcsó, de sok váratlan plusz költségtől is megmenthet egy belsőépítész, és ha falakat is mozgatnánk, vagy a felújítás a különböző vezetékeket is érinti, akkor mindenképpen szükségünk lesz rá.

Azért persze nézzük meg jól, hogy kit választunk. Van, aki csak a tervezésért kér pénzt, és van olyan is, aki ragaszkodik hozzá, hogy ő szerezze be az anyagokat helyettünk, aminek jó és rossz oldala is lehet. Lehet, hogy feleslegesen drágább anyagokat vesz, ami nagyon megnyomja a büdzsét, de az is lehet, hogy kapcsolatai révén sokkal olcsóbban jut hozzá azokhoz az anyagokhoz, amit mi csak drágábban tudnánk megvenni.

Sok konyhastúdió van, ahol ingyen tervezési lehetőséget is kínálnak, és nekünk csak a konyhaszekrények és a munkalap árát kell kifizetnünk, minden mást pedig megvásárolhatunk ott, ahol mi szeretnénk.

Szépen felújított lakás gyönyörű, egyedi konyhával, az I. kerületben

Még több képért kattintson a fotóra!

Konyha nélkül élni nem egyszerű

A konyhafelújítás hetekig, ha probléma merül fel, akkor akár hónapokig is eltarthat. Konyha nélkül élni pedig egy hétig is nehezen elviselhető állapot, de ezt csak akkor tudjuk meg, ha egyszer már átvészeltünk egy ilyen helyzetet. Ha ki tudunk venni szabadságot arra az időre, amíg a felújítás tart, kicsit kevesebb stresszel tudjuk átvészelni az átmeneti állapotot.

Ha dolgoznunk kell, ezalatt az időszak alatt, mindenképp jelöljünk ki egy kis ideiglenes konyhát kávéfőzővel, mikróval, szendvicssütővel, hűtővel, hogy legalább a reggelek egy kicsit zökkenőmentesebben induljanak.

Kép forrása: retroden.com

A konyhai gépeket és a mosogatót válasszuk ki először

Általában nincsenek nagy méretkülönbségek, de azért előfordulhat, hogy az a konyhai gép vagy mosogató, amelyik számunkra maximálisan megfelel épp 10 cm-rel nagyobb, mint a hely, amit hagytunk neki. Először mindenképp válasszuk ki ezeket, és tudjuk pontosan az összes méretüket, majd ennek tudatában tervezzük meg a konyhabútort.

Álomotthon profi módon felújított konyhával, csúcskategóriás gépekkel a II. kerületben

Még több képért kattintson a fotóra!

A választásnál azt is nézzük, mennyire könnyen tisztítható

Bármit vásárolunk a konyhába, az egyik fő szempont a könnyű tisztíthatóság legyen a választásnál.

Mindenről legyen mintánk, és vigyük is magunkkal, ha új dolgot veszünk a konyhába

Minden már eddig kiválasztott elemről (csempe, járólap, bútor, munkalap stb.) legyen egy mintánk, és a mintákat vigyük magunkkal a további vásárlásokhoz. Így biztos, hogy olyat veszünk majd, ami a konyha többi részéhez is illik.

Kép forrása: pinterest.com

A fiókok kincset érnek

A konyhaszekrények túl mélyek ahhoz, hogy a hátsó sorban tárolt dolgokat kényelmesen elérjük, ezért érdemes gyakorlatilag az összes alsószekrénynek és kamraszekrénynek is fiókos verziót választani, ahogyan ebben a III. kerületi lakásban is tették.

Még több képért kattintson a fotóra!

 

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Orbán Viktor elmondta, mire kell összpontosítani Németországgal közösen

Orbán Viktor elmondta, mire kell összpontosítani Németországgal közösen

Egy csomagban a védelempolitika, a kereskedelem és az innováció. 

Az Aranyszarvassal méltóztatott tovább gyarapodni Mészáros Lőrinc földesúr birodalma

Az Aranyszarvassal méltóztatott tovább gyarapodni Mészáros Lőrinc földesúr birodalma

Czerván György fideszes képviselőnek is fontos lehet, hogy a felcsúti milliárdos sikeresen vigye tovább a céget.

Szaftos részletek derültek ki egy sportpanamáról

Szaftos részletek derültek ki egy sportpanamáról

Költekezés magas szinten.

© 2024 (v2.202102)