Nőies otthonok: lakások rózsaszínben

Mai összeállításunkba kifinomult, nőies színekben pompázó lakásokat választottunk, hogy megmutassuk, milyen jó választás lehet a rózsaszín – akár a lakberendezésben is.  E szín különböző árnyalatainak használatával nagyon elegáns vagy éppen romantikus hatást érhetünk el, attól függően, hogy milyen módon visszük be otthonunkban.
Bármilyen furcsán hangzik is, a rózsaszín nem csak a kislányok szobájában mutathat jól, bármelyik helyiségben becsempészhetjük, ráadásul használatával melegséget, boldogságot vihetünk otthonunkba. Ha mértékkel használjuk és más színekkel kombináljuk, akkor a végeredmény pedig biztos nem lesz túl kislányos. Most mutatunk néhány ízléses megoldást budapesti otthonokból.

A bátrabbak akár a falakat is rózsaszínbe boríthatják és elsőre talán nem is gondolnánk, milyen elegánssá tehetjük ezzel otthonunkat. A megfelelő árnyalat kiválasztásával, mint az alábbi I. kerületi lakásban látható fényes pasztell rózsaszín fala remekül illik a szürkés árnyalatokhoz.

A semleges színeket jól feldobja a rózsaszín, de – a nagyon kislányos hatás elkerülése érdekében – válasszunk hozzá egy másik domináns színt, mint példéul ebben az erzsébetvárosi lakásban tették, ahol a rózsaszín mellé a kék egy sötétebb árnyalatát választották. 
A pasztell árnyalatok évek óta jelen vannak a lakberendezési trendekben. Kombinálhatjuk fagyi színekkel is, ha szeretjük a nőies árnyalatokat! Ebben a Rottenbiller utcai lakásban kék, zöld és lila árnyalatokkal kombinálták a fiatalos, üde hatás érdekében.

Ha még nem vagyunk benne biztosak, hogy rózsaszínbe borítanánk egész otthonunk, mondjuk csak inkább valamivel feldobnánk az enteriőrt, néhány kiegészítő remek megoldás lehet és a túlzó hatást is könnyen elkerülhetjük. Jó példa erre a következő, elegáns belvárosi lakás!


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Zelenszkij aláírta: felpörgeti a mozgósítást Ukrajna

Zelenszkij aláírta: felpörgeti a mozgósítást Ukrajna

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Félelmetesen nagyot villantott a TV2 - ekkora duplázást rég láttunk

Félelmetesen nagyot villantott a TV2 - ekkora duplázást rég láttunk

A 15. héten szakadék keletkezett a csatornák közt a nézettségi adatokban.

Csúszik lefelé forint, vészesen közeleg egy határkő

Csúszik lefelé forint, vészesen közeleg egy határkő

Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.

Az államtól jöttem, és segíteni akarok: rémisztő mondat, de a kibervédelemben most igaz - Klasszis Podcast

Az államtól jöttem, és segíteni akarok: rémisztő mondat, de a kibervédelemben most igaz - Klasszis Podcast

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak. De segíthet ezen a szabályozás? Klasszis podcast.

© 2024 (v2.202102)