Kitűnő helyen Pesten, most kitűnő áron

Ha Pesten a legjobb belső kerületek közt keresgélünk, akkor nem is találhatnánk jobbat, mint Középső-Ferencváros. Itt kifejezetten belvárosias a környék, ugyanakkor sok zöldfelület is van, egyesítve e két előnyt. Errefelé akadtunk jó áron kínált, új, minőségi lakásokra, amelyek jövő tavaszra készülnek el.

Aki mostanság keres új építésű lakást, az meglepve tapasztalhatja, hogy a belvároshoz közeli házak vagy eltűntek a piacról, vagy pedig csillagászati, jóval egymillió forint feletti négyzetméterárak jellemzőek akár a kisebb, akár a nagyobb lakások esetén is, nem csak Budán, de Pesten is. Persze a város szélén, a metró végállomásoktól is 20-30 percre, vannak olcsóbb ajánlatok is, de ezek össze sem hasonlíthatók egy metró, vagy 4-6 os villamosok közeli, azoktól kis sétényira lévő, igazi vérbeli, belvárosias lakáshoz.

Ha azonban jobban körülnézünk a belső részeken, akkor mégis találunk olyan otthonokat, amelyek nagyon-nagyon jó környéken épülnek, ennek dacára – a mai piacot nézve – kifejezetten jó áron kínálják őket. Most a Középső-Ferencvárosból (térképes, madártávlati képét lásd fenn) hozunk példát. Innen nagyon könnyű eljutni a város központjába, de a Duna part is csak pár perc sétatávolságra van. Közelben a 2-es, 24-es, 51-es villamos, a 23-as busz, és két megállónyira van a 3-as metró és közel vannak az említett 4-6-os villamosok is.

Ezúttal tehát a Ferencváros belsőbb részén mutatjuk meg a Ferencváros Residence nevű, új építésű projektet, amelyben már 39,85 millió forinttól elérhető tágas, két szobás, 11 négyzetméternél nagyobb erkéllyel megáldott, vadonatúj otthon. Itt a környéken a hasonló kategóriás panellakások sem sokkal olcsóbbak, különösen, ha hozzávesszük a két kategória közti, óriási minőségi különbséget és a paneleknél szükséges felújítások költségét, valamint a tetemes rezsi többletet. De számos más, két szobás lakást találni itt akár 750-767 ezer forinttól induló négyzetméteráron.

Nem mellékes tehát, hogy e környék rehabilitációja a kilencvenes évek eleje óta tart, így több nagyságrenddel jobb helyzetben van, mint más kerületek, például Józsefváros.

Ezzel szemben, itt a IX. kerület középső részén (Középső-Ferencvárosban) az új építések és a felújított házak egymást érik. Ráadásképp itt a 3-as metró, a Lurdy ház és a körút (éjszaka is járó 4-6-os villamosok), valamint a Nemzetvédelmi Egyetem új Campusának (és persze többek közt a Semmelweis és a Corvinus) közelsége az egyik legélhetőbb, fiatalos és modern környékké teszi ezt, a Haller utca és az Üllői út közti részt.

Ez a már épülő 31 lakásos ház természetesen a legmodernebb gépészettel, a modern, fiatal, vagy fiatalos lakók elvárásainak megfelelően készül. Az ház tehát a legmagasabb műszaki tartalommal készül: modern hűtő-fűtő hőszivattyúval, amely -30 fokban is tökéletesen teljesít, nyáron pedig kellemesre hűt, így a külön több százezres, lakásonként legalább félmilliós pluszköltségű klímaberendezést sem kell beszereltetni.

Nagy előny a viszonylag kis lakásszám, valamint az, hogy igen praktikus elosztású nappali + 1 hálószobás lakások közt válogathatunk, azaz nem veszünk felesleges négyzetmétereket mint sok-sok, régi házban lévő lakás esetén. Emellett persze akad itt egy 9. emeleti penthouse lakás is. Az otthonokba természetesen ebben a minőségi kategóriában már a legszebb, tartós burkolatok és szaniterek választhatók igény szerint.

A Ferencváros Residence otthonait tehát azoknak ajánlják, akik családias, meghitt környezetre vágynak, de mégsem akarják elszakítani magukat a belváros nyújtotta előnyöktől.

A cikk megjelenését a lakópark értékesítője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a Balásy Gyulák miatt megemelt szolgáltatások árával kapcsolatos hírekre.

A nap cseréje

A nap cseréje

Orbán Viktor lecserélte profilképét közösségi oldalán. 

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Az MNB adatai szerint a forgalomban lévő készpénz állománya március végén rekordot döntött, így feleslegesnek tűnik külön bebetonozni a kápé alkotmányos védelmét.

© 2024 (v2.202102)