Mi a különbség a lakópark és a villapark közt!? Ég és föld!

Tömegjelenetek helyett, válassza a budai hegyvidéki luxust egy új építésű, rövidesen el is készülő villapark kínálja ezt, méghozzá az Óbudai Erdőalja úton.

Hirdetés

A lakópark is lehet elegáns, minőségi, de sokszor, sokaknak inkább a modern lakótelepek kifejezés jut eszébe a sok száz lakásos, rengeteg nagy épülettömbből álló darabok láttán, legyen az akár elegáns budai helyszínen.

Ezúttal azonban olyan új építésű luxus társasházakat mutatunk, ahol egy épületben a lakások száma legfeljebb öt, a környék pedig madárcsicsergős, elegáns, hegyvidéki és panorámás – szó sincsen tehát zsúfoltság érzésről. Ráadásul innen autóval minden könnyen elérhető, ám aki esetleg mégis közösségi közlekedéssel érkezne, annak is elérhető helyről van szó.

Ezúttal tehát Óbudán jártunk, ahol igazi luxusra leltünk, méghozzá teljesen mai, modern kialakításban, megközelítésben. Budán azért előfordul, de viszonylag kevés az ilyen kis lakásszámú villapark, különösen a vadonatúj ajánlatok közt. A villapark további előnye, hogy nincsenek „összepréselve” sem a házak, hanem hatalmas telken, mégis intim környezetben helyezkednek el az új épületek.

A most bemutatandó villapark tehát a III. kerületi Táborhegyen, méghozzá egy természetvédelmi terület mellett, ugyanakkor nem messze a Bécsi-Vörösvári úti, fontos közlekedési csomóponttól és számos fontos kikapcsolódási, bevásárlási és ügyintézési lehetőségtől.

A lényeg: a kitűnő elhelyezkedés mellett tágas belső terek, óriási üvegfelületek az erkélyek és a teraszok felé, ahol nem csak zöldre, de a városra is pazar kilátás nyílik. Mi több, az uralkodó szélirány északi, észak-nyugati, azaz itt mindig friss a levegő, és csendes-nyugodt hegyvidéki környezet mellett még a szomszédság is jó.

Ez a luxus körülbelül olyan, mint amilyet a leggazdagabbak életéről szóló filmekben látunk – és ez az az életérzés az, ami utánozhatatlan, vagy legalábbis nehezen reprodukálható Magyarországon.
Ám úgy tűnik, hogy az Erdőalja 85 projekt beruházójának sikerül ez a bravúr, a képeket elnézve ezt nagy valószínűséggel kijelenhetjük…

Itt – mint utaltunk rá – nem mini szobákkal, és nem is kis kilépő erkéllyel, hanem nagy teraszokkal, nagy szobákkal kínálja a luxus-villaparki környezethez méltó otthonait a fejlesztő.

Különleges darab ez a projekt azért is, mert a két házból álló, házanként pedig csupán öt-öt lakásos meghitt villa a III. kerület talán legdinamikusabban fejlődő részén épül, az Erdőalja úton. Mint szó volt róla, pár percre található ide több áruház is, például a Bécsi úton az Eurocenter és a Stop Shop, illetve az óbudai Tesco is.

További előnye a projektnek az is, hogy az építkezés már lassan be is fejeződik. A lakások a nappali mellett egy, két vagy akár 3 szobát kínálnak. A három szintes épületek második emeletén pedig egy-egy penthouse lesz, 84 négyzetméteren, plusz garázzsal, és egy-egy elképesztő, több lakásnyi méretű, közel 125 négyzetméteres terasszal. Egy ilyen házban pedig lépcsőzni sem muszáj természetesen: a lift(!) az alagsori garázsból indul.

A két-két földszinti lakáshoz saját kertrész tartozik. Ezen felül még egy közös használatú kert is rendelkezésre áll majd, ahol autóközlekedés mentesen, biztonságban tudhatja gyermekeit. Mindez, így ebben a „csomagban” pedig szinte egyedülálló jelenleg a környéken!

További extra szolgáltatás a beruházó részéről, hogy az alapfelszereltségen kívül ide – megbeszélés szerint – bármi beépíthető, mert a tervek még a vevő igényeinek megfelelően módosíthatók. Az épület hűtése/fűtése, meleg víz ellátása levegő hőszivattyús rendszerrel lesz megoldva, padlófűtés, mennyezeti- és falfűtés kombinációjával, ami nem csak kellemes, de igen takarékos is.

Minden ingatlanhoz tartozik ezen felül gépkocsi beálló az öt állásos teremgarázsban, melyek külön megvásárolhatók.

A cikk megjelenését az EA 85 villapark értékesítője támogatta.


© 2020 (v150.202005)