Aranyhegy: ahol feltöltődés az otthon és a környéken töltött idő

Napjainkban jelentősen felértékelődött az otthon, szeretteink körében töltött idő. Ilyenkor bebizonyosodik, hogy a legfontosabb a biztonságos, meghitt családi fészek, valamint az olyan lakókörnyezetet, ahol minőségi kikapcsolódásra számíthatunk.

Szerencsére akadnak az új építésűek között is olyan projektek, melyek ezeket a szempontokat is maximálisan figyelembe veszik és igyekeznek a lehető legtöbbet nyújtani a lakók számára. Egy ilyen háromlakásos társasházat mutatunk most, mely az Aranyhegyen épül méghozzá azzal a koncepcióval, hogy leendő tulajdonosai számára mindig feltöltődés legyen az otthon töltött idő.

Az Óbuda lejtőin épülő társasház tökéletes otthont biztosít mindazoknak, akik a város zajától távolabb képzelik életüket, ugyanakkor nem szívesen költöznének az agglomerációba. Errefelé minden adott, ami a békés otthon feltétele: friss levegő, csend és a természet közelsége.

Fontos megemlíteni, hogy egy ilyen remek helyen a városi élet nyújtotta előnyökről sem kell lemondani, hiszen autóval negyedórán belül Óbuda központi részére érhetünk. A környék pedig számtalan lehetőséget kínál a szabadidő egészséges eltöltésére, bár napjainkban ezek a programok (leszámítva az egyénieket) háttérbe szorulnak, reméljük mielőbb visszatérhetünk kedvenc szabadidős tevékenységeinkhez, amikben ráadásul ez a környék bővelkedik.

A közeli Római part számtalan szervezett és egyéni szabadidős programot kínál, evezhetünk a Dunán, teniszezhetünk az Akadémián, vagy lovagolhatunk a szomszédos lovardában. Persze egy kis erdei túrázásért, biciklizésért sem kell messzire mennünk, amit ezekben az időkben is megtehetünk. A kényelmesebb élet hívei pedig hamarosan ismét a Római part valamelyik menő fast food étkezdéjében, éttermében mulathatják az időt, családi körben, vagy például barátok, barátnők közt kikapcsolódva.

Az errefelé található Héthalom Panoráma társasház minden lakásából egyaránt gyönyörű panoráma nyílik a Testvérhegyre és a Hármashatár-hegyre. Emellett arra is hangsúlyt fektettek az építtetők, hogy a lakás legfontosabb tereiben, mint a nappali-étkező helyiség, illetve a konyhában, késő délutánig élvezhessük a természetes fény jótékony hatásait.

Mindhárom lakáshoz tartozik kényelmes méretű kert, így a lakók számára elegendő külső tér áll rendelkezésre grill-partykhoz, más összejövetelekhez, vagy a gyermekek felhőtlen játékához a szabadban.

Az esztétikai és kényelmi szempontok mellett e nagyon modern házban természetesen a környezetvédelemre is hangsúlyt fektettek. Ennek köszönhetően a lehető legalacsonyabb az épület energiafogyasztása – és ezáltal a fenntartási költségek is nagyon kedvezőek lesznek.

Az épület alatt pedig teremgarázst alakítottak, ahol a 6 parkolóhelyen túl, 3 tároló helyiség is megtalálható.

 

  A cikk megjelenését a projekt értékesítője támogatta. 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ahol a legfinomabb málna terem

Ahol a legfinomabb málna terem

Jártak már Kosdon? Ez a kedves, 2500 fős község Váctól 7 kilométerre fekszik, a Naszály-hegy lábánál.

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

A hirek szerint megelégelte a sikertelenséget a pártelnök-miniszterelnök, teljes sorcsere jöhet a fővárosi közgyűlésben.

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Megvan a szükséges 20 ezer aláírás, szombat reggeltől szombat délig kellett csak gyűjteni.

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

A Református Egyházon belül indul eljárás a püspök eltávolítására.

© 2024 (v2.202102)