Dolgozz otthonról, de ezúttal végre hatékonyan!

Bár a legtöbben már három hete otthonról dolgoznak, így akár bele is rázódhattak mostanra a home office-ba, biztosan sokan vannak olyanok is, akik mostanra kezdenek szétcsúszni, és nem értik, hogy az otthoni munkavégzés miért nem annyira hatékony. Nekik szeretnénk most segíteni olyan tippekkel, amelyek segítségével hatékonyan dolgozhatnak.

Jelöljünk ki egy fix helyet munkához, és azt tartsuk rendben

Ha az elején úgy gondoltuk, hogy milyen jó lesz majd otthonról dolgozni a kanapén ülve vagy az ágyban fekve, és úgy is tettünk, akkor mostanra láthatjuk, hogy a nem megfelelő helyen végzett munka minden, csak nem hatékony.

Kép forrása: crismatec.com

A hatékony munkavégzés titka ugyanis egy asztal és egy szék. Nem baj, ha jelen helyzetben nem tudtunk beszerezni egy íróasztalt és egy irodai széket, még az étkezőasztal is jobb megoldás, mint a kanapé vagy az ágy. Ha jobb híján az étkezőasztalt választjuk, szeparáljuk el azt a sarkát, ahol dolgozunk, tartsunk ott rendet, és családtagjainkat és kérjük meg, hogy azt a kis részt tartsák tiszteletben, és ne ott egyenek.

Ebben a pécsi lakásban például a konyhasziget kihúzható lapja funkcionál munkaállomásként.

Ahhoz, hogy rendet tartsunk, pedig nem árt beszerezni a következőket: egy iratrendszerezőt, egy írószertartót és egy tálcát, amin minden egyéb munkához szükséges dolgot tárolhatunk.

Legyünk rugalmasak

A munkára kijelölt helyet azonban kezeljük rugalmasan. Ha úgy vesszük észre, hogy az adott helyen valamiért mégsem vagyunk hatékonyak, keressünk másik helyet. Van, aki például csak úgy tud hatékony lenni, ha időről időre változtat a munkavégzés helyén.

Ezen kívül, ha betegnek érezzük magunkat, kivételesen, de csakis ebben az esetben, engedélyezzük magunknak az ágyból történő munkavégzést. Ehhez érdemes egy, a reggeliző tálcákhoz hasonló laptop állványt beszerezni.

A nappaliban és a hálószobában is van egy-egy íróasztal ebben a XII. kerületi lakásban, így viszonylag könnyű helyet változtatni.

Vigyázzunk az egészségünkre

A munkahelyünkön valószínűleg olyan székünk van, ami nem károsítja a gerincünket, és asztali gépen dolgozunk, vagy egy plusz monitor segít, hogy a képernyő szemmagasságban legyen, míg a billentyűzet épp kényelmes magasságban van a kezünknek.

Hogy a gerincünk otthon is egészséges maradjon, szerezzünk be egy fitnesz labdát, ha nem szeretnénk csak erre a rövid időszakra drága irodai széket venni. A laptopot pedig tegyük egy laptop állványra, vagy akár néhány könyvre, hogy szemmagasságban legyen, és vegyünk hozzá külön billentyűzetet, hogy gépelni is tudjunk.

Kép forrása: feelbetterclinic.co.uk

Ne feledkezzünk el a rendszeres folyadék fogyasztásról

Ahogyan a munkahelyünkön, úgy otthon is belemerülhetünk annyira a munkába, hogy elfelejtünk inni, aztán csodálkozunk, hogy a nap végén már miért nem tudunk dolgozni a fejfájástól vagy a fáradtságtól. Míg a munkahelyünkön ezt úgy oldjuk meg, hogy nálunk van a kulacsunk, addig otthon hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy nem kell a kulacs, hiszen bármikor felállhatunk inni. Egy kulaccsal, vagy legalább egy nagyobb űrtartalmú pohárral azonban otthon is jobban járunk.

Kép forrása: lifehack.org

Hallgassunk zenét

A megfelelő zene felpezsdít, és segíti a produktivitást, ezért jó, ha munka közben zenét tudunk hallgatni. Vegyünk asztali hangszórót vagy fejhallgatót, ha pedig a közvetlen közelről szóló zene zavar a munkában, és inkább csak háttérzajként hallgatnánk, akkor kicsit távolabb kapcsoljunk zenét.

Kép forrása: asiatatler.com

Ebben a XX. kerületi lakásban minden adott a zenés munkavégzéshez.

Legyen az asztalunkon valami különleges

Az asztalon elsősorban a munkavégzéshez szükséges dolgok legyenek, de jó, ha azokon kívül van még rajta valami személyes, valami különleges. Lehet ez a szeretteink fényképe, de akár a kedvenc virágunk, vagy akár a kedvenc illatgyertyánk is.

Kép forrása: pinterest.com


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Itt a fordulat: Trump mégis támogatja Ukrajna katonai megsegítését - A hét védeója

Itt a fordulat: Trump mégis támogatja Ukrajna katonai megsegítését - A hét védeója

Andrzej Duda lengyel elnök szerdai vacsorája Trumppal hozta el a drámai fordulatot a republikánus elnökjelöltnél Ukrajna támogatása ügyében.

Magyar Péter segítséget kért, bejelentést tett, találkozni is lehet vele

Magyar Péter segítséget kért, bejelentést tett, találkozni is lehet vele

Megvan a TISZA Párt EP-listája, de az aláírásokat gyűjtők bajban vannak Budapesten.

Tovább szűkül a 300 milliárdos nyugdíjvagyont kezelő piac

Tovább szűkül a 300 milliárdos nyugdíjvagyont kezelő piac

Négyből már csak két szereplő marad júliustól, beolvad a Horizont.

A BMW elintézte: nagyobb gépek repülnek Debrecen és München között

A BMW elintézte: nagyobb gépek repülnek Debrecen és München között

Akár három órát is spórolhatnak, akik ezzel a járattal utaznak - most heti kétszer több lesz rajta a hely.

© 2024 (v2.202102)