Tippek mostanság lakáshitelt keresőknek

Vigyázni kell, melyik bankot választjuk ma, mert járványhelyzetben igen hosszú ideig is eltarthat, amíg megkapunk egy lakáshitelt, ha nem jól választunk. Mutatjuk tippjeinket, illetve, hogy mire figyeljünk.

Már a koronavírus járvány előtt is jelentős különbségek voltak a lakáshitelt nyújtó bankok között, ám ezek mostanra még jelentősebbek lettek, így akár a hiteligénylés sikere múlhat azon, melyikükhöz fordulunk. Igaz ez a hitelek átfutási idejére is, mert a mostani helyzetben 30, de akár 120 nap is eltelhet addig, amíg számlára érkezik a pénz.

Hirdetés

Amikor lakáshitelt vesz fel valaki, akkor mindig kulcsfontosságú a folyamat árfutási ideje, azaz, hogy mikor utal a bank. Valamikor ezen múlik, hogy a vevő meg tudja-e szerezni az áhított ingatlant, hiszen az eladók nem szeretnek 3-4 hónapot várni a pénzükre, így ha van gyorsabb érdeklődő, inkább azt választják.

Persze most, a járvány miatti helyzetben fordult a kocka, a vevők nagy része felszívódott, az ingatlanok ára pedig jó esetben stagnálni, de inkább csökkenni fog idén. Ennek ellenére nem mindegy, hogy valaki mennyi idő alatt jut hozzá az igényelt hitelhez, már csak azért sem, mert ha kifut a szerződésben vállalt fizetési határidőből, akkor kötbért kell fizetnie, szélsőséges esetben pedig akár a foglalót is elbukhatja.

Mennyi most a lakáshitelek átfutási ideje?

Már egy-másfél hónapja megírtuk, hogy a banki ügymenet a járvány hatására bizony belassult, ugyanis sok banki munkatárs home office-ban dolgozik, az átalakított belső folyamatok pedig sokszor lassulást eredményeznek.

Az is megnöveli az átfutási időt, hogy a korábbiaknál óvatosabban hiteleznek a bankok, így a hiteligénylések nagyobb százaléka kerül a kockázatkezelőkhöz, akik igyekeznek minden szempontból megvizsgálni, hogy az igénylő rendben tud-e majd törleszteni.

A kockázatkezelőkhöz beérkező nagyobb ügyletszám pedig együtt jár azzal, hogy sok esetben tovább tart a bírálat. A nem teljesen szokványos hiteleknél alkalmazott úgynevezett egyedi bírálat elvégzése is hosszadalmasabb lett, ugyanis az ilyen igénylésekről döntő „bizottságok” a járvány miatt ritkábban tudnak csak összeülni.

A Bankmonitor.hu szakértőinek tapasztalata szerint azonban nem csak a bírálat folyamata, hanem sokszor már az értékbecslés elkészítése is csúszik, így a korábbi néhány nap helyett extrém esetben 2-3 hetet is kell várni erre. Emiatt a lakáshitelek átfutási ideje előre szinte megjósolhatatlan, van bank, ahol pár hét alatt folyósítanak, míg másutt a 3 hónap sem szokatlan.

A hiteligénylők helyzetét nehezíti az is, hogy maguk a bankok nem tudhatják előre, hogy az igénylő megkapja-e majd a hitelt, így a folyósítás idejét illetően sincs kötelezettségük.

A Minősített Fogyasztóbarát Lakáshiteleknél annyi kötöttség van, hogy a hitelbírálatnak az értékbecslés rendelkezésre állásától számított maximum 15 munkanap alatt meg kell lennie. Persze azt tudni kell, hogy a bankok bármikor, indoklás nélkül elutasíthatnak egy hiteligénylést, hiszen végső soron ők viselik a kihelyezés kockázatait.

Tippjeink a hosszabb hitelprocedúra kezelésére

1. Előzetes hitelbírálat

Hiteligénylőként magunk is aktívan tehetünk a hitelprocedúra felgyorsítása érdekében. Az egyik lehetőség például, ha előzetes hitelbírálatot kérünk. Fontos, hogy ez nem hitelígérvény, vagyis a bank nem vállal garanciát arra, hogy a hitelt végül meg is kapjuk.

Persze ő is abban érdekelt, hogy minél több hitelt helyezzen ki, így emiatt nem érdemes aggódnunk. Valójában itt a lakáshitelezés egyik fontos elemét, a hitelbírálatot hozzuk előre, amikor is a bank dönt arról, hogy jövedelmünk alapján jogosultak vagyunk-e az általunk kért hitelösszegre. Hozzá kell tennünk azonban, hogy van olyan bank, amelyik jelenleg nem végez előzetes hitelbírálatot, mert nem szeretne 6 hónapra előre elköteleződni.

Az úgynevezett JTM (jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató) korlát ugyanis meghatározza, hogy a jövedelmünkből legfeljebb mekkora összeget fordíthatunk hiteltörlesztésre, ami persze a felvehető hitel maximumát is befolyásolja. A JTM (https://bankmonitor.hu/cikk/valtozik-a-jtm-tobb-jovedelem-kell-majd-ugyanakkora-hitelhez) szabály szerint például 500 ezer Ft nettó jövedelem alatt – egy 10 éves kamatperiódusú lakáshitel esetében – a jövedelem maximum 50%-a lehet az összes havi törlesztő összege. Persze a bankok most ennél óvatosabbak, így akár alacsonyabb plafont is meghatározhatnak.

És ezt meg is teszik, ráadásul most a katás adózókat, az egyéni vállalkozókat és azok alkalmazottait, valamint a veszélyhelyzet miatt bajba került ágazatokban dolgozókat sem hitelezik szívesen. Emiatt is érdemes előzetes hitelbírálatot kérni, mert így világosan kiderül, mekkora havi törlesztőt vállalhatunk be az adott banknál.

2. Okos bankválasztás

Ha fontos szempont a gyorsaság, akkor ez alapján kell bankot választani. Ez persze könnyen azt jelentheti, hogy hitelünk kamata mondjuk 1%-kal magasabb lesz, ami a Bankmonitor Lakáshitel Kalkulátor szerint egy 15 millió Ft-os lakáshitelnél havi 10 ezer forint körüli különbséget jelenthet a törlesztőben. Lehet, hogy ez elsőre nem tűnik jelentősnek, de 15-20 éves futamidő alatt ez bizony már 1,8-2,4 millió forint plusz. Éppen ezért akkor is érdemes alaposan összehasonlítani a banki ajánlatokat, ha sürgősen szükség van a hitelre.

3. Hosszabb fizetési határidő

A jelenlegi helyzetben nagyon fontos az adásvételi szerződésben meghatározott fizetési határidő óvatos meghatározása. A Bankmonitor.hu szakértői szerint érdemes 90-120 napot kikötni a biztonság kedvéért, ami most, amikor a vevők nem tolonganak az ingatlanokért, könnyebben elfogadtatható az eladókkal, mint akár csak pár hónappal ezelőtt. Persze senkinek – a banknak sem – az időhúzás a célja, hiszen bevételeik jelentős része éppen a hitelezésből származik, így jó esély van arra, hogy hamarabb megérkezik a pénz.

4. Hitelszakértő bevonása

A jelenlegi helyzetben óriási a különbség a banki gyakorlatok között, mind a kamatok, mind az elfogadott jövedelmek, mind a bírálati idő tekintetében. Mivel ezek egy része nem publikus információ, az ügyfelek nehezen tudnak előre tájékozódni. A hitelszakértők azonban tapasztalatból ismerik az egyes bankok gyakorlatát, így segíthetnek megtalálni az igénylő szempontjából leginkább megfelelő hitelt és pénzintézetet.


© 2020 (v150.202005)