A kert és a nagy terasz a mindenem! Neked is!?

Új világ, új lakásvételi szokások. A friss beszámolók szerint rendkívül megnőtt a kertes, illetve kertkapcsolatos, vagy épp nagy terasz “díszítette” lakások iránti igény az utóbbi hetekben… Most ilyen lakásokat keresve bukkantunk nagyon jó angyalföldi ajánlatokra, mégpedig egy modern lakóparkban.

Egyáltalán nem meglepő, hogy sok-sok hét otthon töltött időt követően az emberek fejében rettentően felértékelődik a kert, a zöld, a szabad levegő. Aki néha kitörne a városi szürkeségből, vagy egyszerűen csak gyermekeit olyan környezetben nevelné, ahol a zöld fűre a szabad ég alá is kiülhetnek a lakás mellett, annak sokszor csak a főváros egészen távoli kerületi jöhetnek szóba.

Vagy mégsem? Jelentjük, mi most találtunk ellenpéldát. A 3-as metró vonalától sétatávolságra, a XIII. kerület kiemelkedő „fő folyosójához” a Váci úti irodákhoz közel, szolgáltatásokkal jól ellátott környezetben vadonatúj, kertkapcsolatos lakásokat kínál most egy fejlesztő.

Ebben a modern, lakóparki fejlesztésben a Kassák Residence-ben még ma is akad néhány, korlátozott számban elérhető nagy teraszos, kertes, azonnal költözhető lakás, ami ideális választás családoknak, vagy mindazoknak, akik számára fontos a természet elérhető közelsége.

A Kassák Residence egy három fázisú projekt első üteme, melynek óriási előnye, hogy gyakorlatilag kész, azonnal beköltözhető új lakásokról van szó, melyekre igénybe vehetők a bőkezű otthonteremtési támogatások is. A tágas, nagyobb lakásból megtalálható földszinti, saját kertrésszel rendelkező, és felsőbb emeleti, nagyobb terasszal csábító, sokszobás, nagycsaládosokat célzó ajánlat is.
Aki effélét keres, érdemes még ma szétnéznie a kínálatban, hiszen itt 5 százalékos áfával és 10-90%-os fizetési ütemezéssel vásárolható meg a vadonatúj álom-lakás.

Nézzük azért közelebbről azt is, hogy ez a csodálatos lakópark milyen szolgáltatásokat kínál. Először is a hely: a Dózsa György úti metróállomás mindössze 6 perc séta, így a Nyugati, a Westend City Center és a Lehel csarnok is negyedórán belül elérhető, de az Árpád hídi csomópont, Újpest-Városkapu, vagy épp a Deák Tér is 15-20 perc legfeljebb még közösségi közlekedéssel is. Sőt, a Városliget, Hősök tere még ennél is közelebb van. Autóval pedig könnyen elérhető minden fontos vidékre induló kivezető út, így azoknak is ideális, akik sűrűn járnak rokonokhoz, barátokhoz vidékre.

A Kassák Residence lakóparkot a bő két évtizedes ingatlanfejlesztői tapasztalattal rendelkező WING Zrt. lakásokra specializálódott ernyőmárkája a LIVING „jegyzi”, mely Magyarországon elsőként újfajta közösségi szolgáltatásokat is beleálmodott a lakóparkba. Ilyen a közösségi fészer, szerszámokkal az otthoni barkácsoláshoz vagy közösségi autó, melynek igénybevételével könnyen megközelíthető a város bármely pontja. De van itt csomagpont is, hogy időben és biztonságban kézhez kapjuk internetről rendelt termékeinket és leszerződött takarító szolgáltató, hogy egyszerűbb legyen otthonunk takarításához megbízható partnert találni.

Minden lakáshoz ingyenes Smart Home alapcsomag jár, ami egy központi egység, okos fűtésszabályozással és egy okos konnektorral. Többféle módon tovább bővíthető az okos megoldások köre a Smart+ feláras csomag igénybevételével, például világítás-és fényerő-szabályozással, nyitásérzékelővel, klímavezérlővel, okos gombbal és zárral, de akár kézmozdulat-és hangvezérlés is kérhető.

A cikk a lakóparkot fejlesztő LIVING támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Óriásit téved, aki arra vár, hogy emeljék a fizetését?

Óriásit téved, aki arra vár, hogy emeljék a fizetését?

Nem minden felhőtlen a hazai cégek számára.

A háború szele Velencét is megcsapta: mi történik a városban?

A háború szele Velencét is megcsapta: mi történik a városban?

Az Izraelt képviselő művész és kurátorok magánakcióba kezdtek a Velencei Biennálén: nem engedik be a látogatókat az ország pavilonjába.

60 milliárd forintból 450 új munkahely – Szijjártó Péter megint bejelentést tett

60 milliárd forintból 450 új munkahely – Szijjártó Péter megint bejelentést tett

A külgazdasági és külügyminiszter ezúttal egy dohányipari érdekeltség ügyében szólalt meg.

Itt a fordulat: visszalépett egy főpolgármester-jelölt Vitézy Dávid javára

Itt a fordulat: visszalépett egy főpolgármester-jelölt Vitézy Dávid javára

Szentkirályi Alexandra azonban továbbra is versenyben marad.

© 2024 (v2.202102)