Olcsó, de legalábbis jól árazott lakásból az elmúlt években egyre kevesebb volt. Különösen olyanokból, amelyek jó helyen vannak és jó adottságúak is. Most a főváros több szegletéből hoztuk jó példákat arra nézve, hogy jó adottságú és jó árú lakásokat igenis lehet ma találni.
A kis “körjáratot” Buda legnagyobb kerületében, a XI.-ben kezdjük. Itt a 4-es metró által a főváros vérkeringésébe néhány éve kitűnően bekapcsolt városrészben is taálni remek adottságú garzonokat, méghozzá igen jó áron.
Kelenföldön, a metró végállomástól és az immár plázával is ellátott nagy, pályaudvari csomóponttól mindössze bő 10 perc sétára, vagy egyetlen buszmegállónyira található egy minőségi, 2007-ben épült lakópark. Itt, közelebbről az Olajbogyó utcában található a következő garzonlakás, melyhez a mindössze 20,5 milliós árban gépkocsi beálló is tartozik. A lakásba lépve az előtérbe jutunk, jobbra kádas fürdőszoba, szemben amerikai konyhás nappali található. A nappaliból udvarra néző, 3 négyzetméteres, panorámás erkély is nyílik.
A város másik részén, Pestnek szinte a szívében, a 4-es metró másik végállomásához közel, nem messze a Keleti Pályaudvartól, a VII. kerületi Garay téren is találtunk egy szuper 32 nm-es, kétszobás lakást. Ez az otthon tágasabb, hiszen a nagy belmagasságnak köszönhetően mindkét szobában galériát alakítottak ki, mely az alapterületet így további 10 nm-el növelte.
A közlekedés pedig kiemelten jó errefelé, a 79-es troli megállója egy percre van, a Keleti pályaudvar, a 2-es és 4-es metró pedig pár perc sétával könnyen elérhető.
A Keletitől nem messze, de azért kissé kijjebb a zöld Zuglóban, a Bosnyák téri csomópont közeléből, méghozzá a Telepes utcából is hoztunk egy igényesen felújított, 31 négyzetméteres lakást, melyhez saját kertrész is tartozik. A lakásban egy tágas szoba, konyha, kamra, valamint egy fürdőszoba található.
Válogatásunk utolsó tagját Erzsébetvárosban találjuk, a Városligethez közel. A 27 négyzetméteres lakásban tágas amerikai konyhás nappali és kádas fürdőszoba található.