Itt az idő, irány lakást nézni!

Végre enyhültek némiképpen a korlátozások és a tavasz is „dübörög”, a maga szeszélyes, de azért üde időjárásával. Eljött hát az ideje a lakást nézni. Ezúttal Észak-Pesten kémleltünk körül, és találtunk egy szinte azonnal költözhető új épületet, a metró végállomásától pár lépésnyire.

Elképesztő fejlődésen ment keresztül Újpest központja az elmúlt években; sőt, hónapról-hónapra változik a környék arculata: nem csak kisebb-nagyobb házak épülnek erre, de a közterületek is folyamatosan megújulnak. Így például a metró végállomástól pár lépésre található az Újpesti Evangélikus templom, amely mellett a közparkot most építették át és újították fel teljes mértékben, és ingyenesen használható sportpark épült ki.

A környéken (pár percre) ezen kívül több további játszótér van. Üzletek, éttermek, felújított iskolák, óvodák, áruházak, bevásárlóközpontok, művelődési ház, és hatalmas piac, valamint a közlekedési csomópontba települt számos bank, szolgáltató és egyéb bolt van itt. Ezen felül egy igen neves cukrászda, a Polgármesteri Hivatal és a Posta is csak pár perces séta. De a Dunapart sincsen túl messze ide, hozzávetőleg negyedórás séta, és biciklivel a Népsziget hangulatos éttermei, folyópartja akár 6-8 perc alatt elérhető.

Fontos az is, hogy a pár megállónyira lévő a Váci út irodáiban sok tízezren dolgoznak, így itt, a metró mellett egy minőségi lakás kiadhatósága hosszú-hosszú évekig biztos befektetés, még akkor is, ha a gazdaság a következő években esetleg gyengébben teljesít majd.

Itt a XIII. kerület vonzásában az említett templomhoz közel a Munkásotthon és Erzsébet utca sarkán, központi, mégis a forgalomtól szeparáltabb, csendes helyen épül az Arsenal Sarokház. Itt nem csak jó helyen és jó minőségben, de egyúttal még 5 százalékos lakásáfával tudunk vásárolni, méghozzá olyan lakást, ahol a beköltözésig hátralévő idő hetekben, nem pedig hónapokban vagy években mérhető, ahogyan a kora tavesszal készült, alábbi kép is mutatja.

Az Arsenal Sarokház tehát Újpest szívében, a felújított hármas metró végállomástól mindössze pár háztömbnyire, mégis meglehetősen nyugodt, csendes helyen épül. Mivel sok itt a zöldfelület így az aktív életmódot kedvelők – akár fiatalabbak, akár családosak, akár idősebbek – sok kikapcsolódási lehetőséget találnak

A környéken sok-sok éve jelen lévő, megbízható fejlesztő, a Mester-Építő Kft. e beruházásában épül ez a 61 lakásos társasház, az Arsenal Sarokház. A friss képeken már a befejezéshez közeli, szinte kész házat látjuk.

A sokféle méretű, szobaszámú 37-86 m² közötti lakások nagy része erkélyes, A fűtést és a meleg víz ellátást távfűtés adja, amely gázüzemű kazánokkal szemben nagyságrendekkel biztonságosabb és olcsóbb is.

Ez esetben nincs is a házban vagy a lakásban gázkészülék, amiből gáz szivárogjon, elégesse az oxigént, vagy – ne adj’ Isten – szénmonoxid problémát okozzon. Sőt, a háznak nem kell költeni a kémény felújításra, a kazán karbantartására vagy cseréjére sem. Egyébként pedig a távhővezetéki hálózat folyamatos felügyelete és karbantartása, az adott épület hőszolgáltatását biztosító hőközpontok felügyelete, és annak szabályozása, valamint a hibák elhárítása.

Az Arsenal Sarokház válaszfalai is egyediek a TECNOBOARD rendszerűek. Ez egy olyan rendszer, mely ideális választás lakáselválasztó és más falakhoz és álmennyezetekhez. Ez kiemelkedő tűz-, hanggátlást biztosítanak. E rendszer ugyanis egyesíti a hagyományos falazott válaszfalak és a szerelt gipszkarton szerkezetek előnyeit, többek közt nagyobb súlyokkal terhelhető és – mint említettük – kivételes a hangszigetelő tulajdonsága, így védve a lakók nyugalmát. E faltípus környezetbarát is, mivel természetes ásványi gipszet külszíni fejtéssel termelik ki, a lehető legkisebb környezetterheléssel és a feldolgozás során a gipsz semmilyen vegyi adalékanyagot nem kap.

A cikk az Arsenal Sarokház beruházójának, a Mester-Építő Kft-nek a támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)