Lakberendezés: ilyenek lesznek az otthonaink a koronavírus után

A “túlságosan kicsi, csak aludni járok haza” típusú, és az erkély-, kertkapcsolat nélküli lakásoknak is úgy néz ki, jobbára befellegzett. A koronavírus az egész életünket átalakította, és egyre inkább úgy tűnik, hogy ez a változás nemcsak átmeneti: bizonyos dolgok hosszútávon is megváltoznak. Így az otthonaink is átalakulnak, a lakberendezés és az építészet, az újonnan épülő lakások alaprajza, a keresett lakások mérete is megváltozik, az új helyzethez alkalmazkodik.

Kép forrása: houzz.com

Nagyobb lakásokat keresünk majd

Az elmúlt éveket az a trend határozta meg, hogy mindenki egyre kisebb lakást keresett. Ennek elsődleges oka a jelentős ingatlanpiaci drágulás volt, ami mellett szerepet játszott az is, hogy az emberek gondolkodása egyre inkább a minimalizmus felé irányult, amihez nem kell sok tárgyat felhalmoznunk, tehát lakást is csak akkorát keresünk, amekkorára feltétlenül szükségünk van.

Egy kis lakást ráadásul fenntartani is könnyebb, és az emberek gondolkodása, különösen a nagyvárosokban, olyan értelemben is megváltozott, hogy inkább csak aludni jártak haza, sokat mozdultak ki otthonról, szabadidejükben is általában olyan tevékenységeket választottak, amelyeket az otthonukon kívül lehet végezni.

Most azonban eljött a bezártság ideje, és most érzi csak mindenki igazán, hogy milyen jó lenne egy nagyobb lakás. Most nyert értelmet, hogy miért jó, ha minden gyereknek külön szobája van, miért jó, ha nagy a konyha, miért jó, ha van külön dolgozószobánk, miért jó, ha van külön előszobánk, ahol levethetjük a kint hordott cipőt és ruhát, és miért jó, ha a futópad, szobabicikli, stb. nemcsak a hálószoba sarkába van betolva, hogy ott szobainasként funkcionáljon.

Kép forrása: houzz.com

A nagyobb lakásokra való igénnyel szemben ugyanakkor egy meggyengült vásárlóerő fog szembenállni, de az árak csökkenésével is lehet számolni, így elképzelhető, hogy mindenki néhány négyzetméterrel nagyobb lakást engedhet majd meg magának ugyanazon az áron.

Két gyerekkel kényelmes, tágas lakás Lágymányoson

Eladhatatlanná válnak az erkély nélküli lakások?

Már jó néhány éve megfigyelhettük azt a tendenciát, hogy az erkélyes lakások iránti kereslet egyre nő, és ezzel párhuzamosan egyre többen keresik a nagyteraszos és a kertkapcsolatos lakásokat is. Ez a tendencia ezek után valószínűleg még jobban felerősödik majd, és nem sok érdeklődő lesz azokra a lakásokra, amelyek se erkéllyel, se terasszal, se kertkapcsolattal nem rendelkeznek.

Kép forrása: houzz.com

Ennek ellenére természetesen nem válnak ezek a lakások eladhatatlanná, hiszen egy jó környéken lévő, jó állapotú lakásra mindig lesz kereslet, de valószínűleg nagyobb lesz az árkülönbség az erkély nélküli és az erkélyes lakások között.

Ebben a tetőtéri, nagy teraszos, XII. kerületi lakásban teljesen átértékelődik a kint és a bent fogalma.

A már beépített erkéllyel rendelkező lakások helyzete is érdekes lehet, hiszen ezek vonzóak lehetnek abból a szempontból, hogy általuk még egy kisebb helyiséggel bővült a lakás alapterülete, ugyanakkor azok számára, akiknek tényleg a nyitott erkély a fontos, csak akkor lehet vonzó, ha a beépítés könnyen visszabontható. Azokra a beépített erkélyes lakásokra, ahol az erkély tetszés szerint nyitottá vagy zárttá is tehető viszont biztosan megnő majd a kereslet.

A lakberendezésben a kényelem lesz az elsődleges szempont

A jövőben biztosan felértékelődik a lakberendezés szerepe, a funkcionalitás mellett sokkal nagyobb hangsúlyt kap majd a kényelem és a szépség. Az emberek számára fontos lesz, hogy otthonukban jól érezzék magukat, az otthon töltött idő kikapcsolódás legyen.

Kép forrása: freshome.com

Szívesebben költenek majd olyan extrákra, mint pl.: szauna, masszázskád, gőzkabin, játék- és hobbiszobába való berendezések, a kertes házak tulajdonosai a medencére már nem nyűgként tekintenek, hanem inkább egy olyan eszközként, ami pótolhatja a nyaralást. Igaz, ezek nem olcsó dolgok, de az emberek várhatóan az eddig utazásra elköltött pénzüket fordítják majd ilyesmire.

Medencés családi ház Szentendrén

 

Az építészetben és a lakberendezésben is nagyobb hangsúlyt kap az egészség

Várhatóan megnő majd az igény az olyan szellőzőrendszerek iránt, melyek nemcsak a szellőztetést teszik feleslegessé, és ezáltal csökkentik a hőveszteséget, de a páratartalmat is szabályozzák, és a levegőt is tisztítják, kiszűrik belőle a kórokozókat, ugyanígy biztosan többen vásárolnak majd különböző levegőtisztító készülékeket.

Kép forrása: connectedcrib.com

Kiemelt szerepet kapnak majd a könnyen tisztítható felületek, az újonnan épülő társasházak lépcsőházaiban pedig minden bizonnyal elterjednek majd az érintés nélkül, például hanggal irányítható liftek, arcfelismeréssel nyíló ajtók.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

A Református Egyházon belül indul eljárás a püspök eltávolítására.

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Egy régi, elavultnak számító rakétát tuningolhattak fel. Veszélyes húzásra készülnek az oroszok is, de Washingtonból rossz hírt kaphatnak.

Baj van egy SPAR-os termékkel, ne fogyasszák el, ha ilyet vettek!

Baj van egy SPAR-os termékkel, ne fogyasszák el, ha ilyet vettek!

A Nébih fújt riadót, olyasmi került a tésztába, aminek nem szabadna.

Itt a fordulat: Trump mégis támogatja Ukrajna katonai megsegítését - A hét védeója

Itt a fordulat: Trump mégis támogatja Ukrajna katonai megsegítését - A hét védeója

Andrzej Duda lengyel elnök szerdai vacsorája Trumppal hozta el a drámai fordulatot a republikánus elnökjelöltnél Ukrajna támogatása ügyében.

© 2024 (v2.202102)