Nem bérelnek kisebb irodákat, de a közösségi irodák iránt várhatóan csökken majd az érdeklődés – interjú

Nem számítunk arra, hogy a home office elterjedése miatt kisebb irodákat bérelnek majd a cégek, ugyanakkor a közösségi irodák iránti érdeklődés várhatóan csökken, és erősödik a szolgáltatott irodák iránti igény – válaszolta kérdésünkre Salamon Adorján, az ESTON International Zrt. elnök-vezérigazgatója.

– Milyen keresleti/kínálati változásokra számít a következő 3-6 hónapban az irodapiacon?

– Az irodák esetén időszakos visszaesést várunk a második-harmadik negyedévre, emellett a szerződéskötések idejének elhúzódására és a bérlethosszabbítások arányának növekedésére is számítunk.

– Csúsznak-e az irodaátadások? Várható-e az üresedés mértékének növekedése?

– Igen, a tervezett irodaátadások egy része várhatóan valóban csúszni fog, úgy látom, hogy akár 3-6 hónapot is késhet sok esetben az átadás. Várakozásaink szerint a szolgáltatott irodák iránti igény erősödni fog. Az átlagos üresedés a mostani 6,2%-ról 8% körülire emelkedik, ami még mindig egészséges szint.

– Számítanak-e a bérleti díjak csökkenésére?

– Úgy vélem, hogy a bérleti díjak emelkedésének üteme csökken vagy a növekedés megáll, ugyanakkor nem várunk bérleti díj csökkenést.

– És mi a helyzet a logisztikai piacon?

– A logisztikai piacon nem várunk trendfordulót, már csak azért sem, mert az új helyzet inkább felértékelte a logisztikai szektort az online kereskedelem előretörése miatt. A rendkívül alacsony üresedés miatt a bérleti díjak tovább emelkedhetnek, a fejlesztői tevékenység kiegyensúlyozott bővülése látható.

– Mit tapasztal a beruházók-építtetők részéről?

– A beruházások finomhangolása egy ilyen előreláthatólag átmeneti krízishez korlátozottan lehetséges, de az átadásokban lehetnek (lesznek) csúszások. Nem várjuk az új fejlesztések drasztikus csökkenését sem az iroda, sem a logisztikai piacon.

– Mit várnak a már folyamatban lévő, illetve a most még csak tervezési fázisban lévő beruházásokkal kapcsolatban?

– Az irodák esetén az idén átadni tervezett épületek előzetes telítettsége 70% körül van, miközben a már folyamatban lévő (és 2022-ig kifutó) projektek csaknem fele már kiadásra került. A már megkezdett építkezések leállítását nem tartjuk valószínűnek. Ugyanakkor, a bérleti szerződés nélküli, még csak tervezési fázisban lévő beruházások halasztott indítással valósulhatnak csak meg.

– És mi a helyzet a logisztikai beruházásokkal?

– A logisztikai piacon a kivitelezési idő jellemzően rövidebb, így ez a szektor rugalmasabban tudja követni a keresleti változásokat. Jelenleg folyamatban van több spekulatív fejlesztés is, ugyanakkor várakozásaink szerint továbbra is a built-to-suit (azaz a megrendelők számára elkészített, nem spekulatív – a szerk.) beruházások adják majd a piaci bővülés stabilitását.

 – Hogyan reagálnak a bérlők a helyzetre?

– A bérlői várakozások és aktivitás szektoronként eltérő; az irodák esetén a döntések halasztása és a szerződések megújítása az általános, míg a logisztikai ingatlanoknál kisebb mértékű a lassulás a döntéshozatalban. 

– A gazdaságvédelmi akciótervben milyen ingatlanpiaci/építőipari intézkedéseket látott eddig, illetve milyeneket látna még szívesen?

– Az irodák használatát nem szabályozta a kijárási korlátozás; mégis: sok cég azonnal át tudott állni távoli munkavégzésre, mindemellett sok bérleményt részlegesen kihasználtak a bérlők.

– Jelentkezett-e igény a bérleti díjak fizetésének átütemezésére vagy csökkentésére?

– A likviditás-javító intézkedések hozzájárulhatnak a bérleti díjak szerződés szerinti fizetéséhez; egyelőre nem tapasztaltunk jelentős igényt a bérleti díj fizetésének átütemezésére vagy díjcsökkentésre. A kiskereskedelmi ingatlanok esetén nyilván más a helyzet, ott a tulajdonosok egyenként vizsgálják a szerződéseket, a bérlői igény megalapozottságát és a pénzügyi lehetőségeket. A logisztikai piacon nem tapasztaltunk kiesést a bérleti díj fizetésében.

– Segít az állami kötvényprogram a járványhelyzet hatásainak mérséklésében?

– Igen, mindenképpen: piac likviditására az állami kötvényprogram is kedvezően hat, és segíthet semlegesíteni a járványhelyzet negatív hatásait.

– Bérbeadási/kiadási, illetve kereskedelmi-logisztikai oldalon mit tapasztal?

– Az irodaingatlanok kihasználtsága várhatóan az év 2.-3. negyedévében mutat visszaesést, várakozásaink szerint ez a hatás időszakos lesz. A bérelt irodaterületek csökkentése várhatóan nem lesz általános, de a közösségi irodahasználat az év során visszaesik. A cégvezetők számára a szolgáltatott iroda adhat nagyobb rugalmasságot a költségek tervezésénél.

– Volt már szó róla, de nézzük meg részletesebben. Számítanak-e a logisztikai piac bővülésére az online értékesítés növekedésének hatására?

– A logisztikai piac bővülésének egyik hajtóereje természetesen az online értékesítés bővülése. Ez a jelenlegi helyzetben a korábbinál dinamikusabban nő, és leginkább az FMCG termékeknél kiugró. A járványhelyzet végét követően ezen a területen várhatóan visszaáll a korábbi keresleti szint, az internetes vásárlások aránya ugyanakkor emelkedni fog a teljes forgalmon belül. Ennek megfelelően, a BTS fejlesztések mellett a spekulatív beruházások arányának növekedését prognosztizáljuk.

– Az építkezések kellő ütemben haladnak-e Önöknél, illetve partnereiknél?

– Ügyfeleink visszajelzése szerint nem minden projekt készül el az előzetesen tervezett dátumig, de a fejlesztések enyhe mértékű csúszása segíthet megőrizni a piac stabilitását, és nem engedi elszállni az általános üresedési mutatót. A még tervezési fázisban lévő beruházásoknál viszont akár jelentősebb csúszás is várható.

Gál Erika

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Visszatér Gulyás Gergely a kormányinfókra, nyáron már focizna

Február végén a gerincklinikán egy gerincműtéten esett át, utána újra kellett tanulnia járni.

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Ilyen is van: kikosarazta a Fideszt Orbán Viktor egykori minisztere

Nem akar alkotmánybíró lenni Trócsányi László.

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

"Bolsonarót nem lehetett egy HM-luxusgéppel Budapestre menekíteni"

Erről Káncz Csaba beszélt az ATV Start című műsorában a Bolsonaro-üggyel kapcsolatban.

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

A sokk után: így néz ki a magyar fordulat

Kérdés, hogy mire költik majd a háztartások a többletet. 

© 2024 (v2.202102)