Nagy lakás 40 millió alatt, közel a Király utca és a Nagymező utca sarkához

A mai ingatlanárak mellett, nincs könnyű helyzetben, aki a szűken vett belvárosban, a körúton belül keres 40 millió alatt lakást. Főleg, ha nem elégszik meg egy kis garzonnal. Most egy felújítandó, de elképesztően jó adottságú, 55 négyzetméteres lakást mutatunk a Nagymező utca Király utca felőli végén, csak 38,9 millióért.

Érdemes tehát körülnézni a felújítandó állapotban lévő lakások között is mert, ha szerencsénk van kifoghatunk egy-egy kivételes elhelyezkedésű lakást megfizethető áron. Most éppen ilyen lakást hoztunk, méghozzá az Oktogonhoz és az Andrássy úthoz is nagyon közel!

A Nagymező utcában találtuk ezt, az azonnal birtokba vehető, igaz felújítandó lakást. Ez a gyöngyszem  egy 1912-ben épült Ernst Lajos által építtetett házban található.

Az épület, mely egyébként a főváros első ötemeletes társasháza, nem csak lakóház, múzeum és mozi is működik benne, így tökéletesen beleillik a pesti belváros kulturálisan pezsgő arculatába. A ház belső részét már felújították, idén esedékes aaz újabb külső csinosítás is.

Ennek az elegáns háznak az első emeletén találtuk a következő lakást, mely felújítva tökéletes otthona lehet a belvárosi életet kedvelő fiataloknak, pároknak. Vagy éppen jól jövedelmező befektetés válhat belőle, a kétségkívül nagyszerű lokáció okán.

Az 55 négyzetméteres lakás csendes, világos belső udvarra néz, így a belváros zajától sem kell tartani. Belépve tágas előtér fogad, innen nyílik a fürdőszoba, a konyha, a hozzá kapcsolódó kis kamrával és egy kisebb helyiség, melyet dolgozószobának, hálófülkének vagy gardóbnak is használhatunk.

A folyósó végén helyezkedik el a tágas nappali, mely 3,55 méteres belmagasságának köszönhetően akár galériázható is.

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A piaci logika azt diktálná, hogy az Irán és Izrael közötti fegyveres konfliktus megemeli az olajárakat is, ezzel szemben érdemi csökkenést láthattunk.

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

© 2024 (v2.202102)