Megfizethető idill a Dunakanyar kapujában, Dunakeszi mellett

Ha agglomerációban gondolkozunk, érdemes azokat a településeket sorra venni, ahova valóban feltöltődés hazamenni, ez pedig az elmúlt néhány hónap után, fontosabb, mint valaha. Épp egy ilyen településről hoztunk most egy lakást, méghozzá Gödről, a talán legnépszerűbb észak-pesti elővárosból, a Dunakanyar kapujából!

Göd már bő száz éve is kedvelt célpontja volt a tehetős pesti polgárságnak, így igen szép nyaralók épültek itt régebben is. (Miután 1846-ban felavatták az ország első vasútját Pest és Vác között, a kezdeti palotai és dunakeszi állomás után Göd lett a harmadik állomás, így a település régóta van kiemelten jó helyen.)

Ha pihenésről van szó, sokuknak ma is eszébe jut ez a kellemes Duna-parti város. A Duna ezen szakaszának többi településéhez hasonlóan igencsak népszerű, nem csak a kirándulók, de jó pár évtizede a fővárosból, például az Angyalföldről, Újpestről, Újpalotáról kiköltözők körében is.

Ha pedig nem a helyi termálfürdőben pihennénk, vagy a Duna-parton sétálnánk, lehetőségünk van kedvenc vízi sportjainknak hódolni, hiszen kajakozásra, kenuzásra és sárkányhajózásra is van lehetőség.

A város Pesthez, Dunakeszihez közelebbi szegletében, Alsógöd csendes részén kínálják eladásra az alábbi ingatlant, a vasútállomástól – ahonnan igen sűrűn járnak a zónázó vonatok a Nyugatiba – mindössze 10 percnyi sétatávolságra! Az autóval ingázók számára is kényelmes lehet, hogy a nemrég felújított, bővített M2-es autóút csupán 5 perc alatt megközelíthető, tehát a 2×2 sávos autóúton sűrűbb forgalom esetén is jobb ütemben a fővárosba érhetünk, mint korábban.

A következő földszinti kertkapcsolatos lakás méretéből adódóan ideális otthona lehet egy kisebb családnak, családalapítást tervező fiataloknak, az elhelyezkedéséből adódóan pedig idősek számára is kényelmes, biztonságos fészek lehet.

 

 

A lakásba lépve az előtérbe jutunk, innen nyílik a nappali, a konyha, egy sarokkádas fürdőszoba, valamint egy háló és egy félszoba.

A lakás műszakilag megújultan várja új lakóit, hiszen a villanyhálózatot két éve korszerűsítették, egy évvel ezelőtt pedig Honeywell EVO Home fűtésszabályozó rendszert is beépítettek, melynek segítségével szobánként lehet a hőmérsékletet állítani, továbbá egy hűtő-fűtő inverteres klíma is beszerelésre került. Ez a rendszer nem csak a kényelmet szolgálja, segítségével jelentős költségeket takaríthatunk meg.

A lakáshoz tartozik egy tároló, valamint egy felszíni és egy garázs beálló hely, így két autó számára is kényelmes parkolási lehetőség biztosított. A garázs távirányítós kapuval rendelkezik, felette pedig közös használatú terasz található.

Az említett kertkapcsolaton túl, a bejárat előtt egy saját terasz is kapcsolódik az ingatlanhoz, valamint közöshasználatú udvar, ahol a gyerekeket hinta és homokozó várja.

Lehetőség van cserére is, nagyobb családi házra a környéken vagy Budapest 17. kerületében.

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta.

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ingázók kérésére változtatta meg menetrendjét a MÁV-START

Ingázók kérésére változtatta meg menetrendjét a MÁV-START

Lakossági észrevételeket is figyelembe vett a MÁV-START új menetrendjének kialakításánál. 

Az Igazságügyi Minisztérium durva üzenetet küldött Karsai Dánielnek

Az Igazságügyi Minisztérium durva üzenetet küldött Karsai Dánielnek

Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és nem is kívánjuk legalizálni - tudatta a Karsai-ügy kapcsán az Igazságügyi Minisztérium.

Elkaszálják a Római partot?

Elkaszálják a Római partot?

Elfogadás előtt az építészeti törvény és készülnek a területre vonatkozó rendezési szabályzatok, így megnyílhat az út az ingatlanbefektetők előtt.

Nincs veszélyben a sajtó a szuverenitásvédelmi törvény miatt?

Nincs veszélyben a sajtó a szuverenitásvédelmi törvény miatt?

Kedden tárgyalták a Fidesz által múlt héten benyújtott szuverenitásvédelmi törvénycsomagot, és ennek kapcsán Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert kérdezték. 

© 2023 (v2.202102)