Álmodjon magának új lakást egy újjászülető környéken

Mindannyian szeretnénk, ha új otthonunk belső enteriőrje pont olyan lenne, mint amilyet megálmodtunk, nemcsak a berendezés, hanem a burkolatok szempontjából is. Azonban, ha használtan veszünk lakást, meg kell elégednünk azzal, amit a korábbi tulajdonosok beépítettek, és lehet, hogy csak egy későbbi felújítás alkalmával tudunk változtatni rajta. Egy új építésű lakásnál már nagyobb szerencsénk lehet, de még így sem biztos, hogy a beruházó megengedi, hogy magunk válasszuk ki a burkolatokat, még kevésbé, hogy esetleg még a válaszfalak elhelyezkedésén is módosítsunk.

Ezért van az, hogy sokan ragaszkodnak a szerkezetkész lakásokhoz, amihez azonban gyorsan kell cselekedni, hogy még akkor beléphessünk, amikor még lehet változtatni, ugyanakkor ez a megoldás természetesen csak azoknak jó, akik nem akarnak azonnal költözni. Akik számára fontos, hogy maguk dönthessenek otthonuk stílusáról, és szép, zöld környezetben, ugyanakkor kiváló infrastruktúrával rendelkező helyen keresnek lakást, azoknak hozunk most egy remek ajánlatot.

Istvánmező a XIV. kerület belvároshoz legközelebb eső részén helyezkedik el, közel az olyan közlekedési csomópontokhoz, mint a Keleti pályaudvar, vagy az Örs vezér tere, ugyanakkor közvetlenül a Városliget szomszédságában, miközben nemcsak a Ligetben, hanem Istvánmezőn is sok a park, zöld terület.

Ezen a mostanában megújuló környéken egyre több új ház épül, köztük az Ilka utcában egy olyan is, amit később 3 másik ház is követ majd, amik egy 1500 nm-es, ligetes parkot ölelnek majd körbe. Így az Egressy Liget lakópark hatalmas saját zöld felülettel is rendelkezik majd, és aki kifejezetten olyan lakást keres, amit még kedve szerint alakíthat annak jó hír, hogy most még többféle burkolatból lehet választani, sőt ezektől felár ellenében akár el is lehet térni, és jelenleg akár még a válaszfalak elhelyezkedésén is lehet módosítani.

 

 

Bár kicsi a valószínűsége annak, hogy ez utóbbira szükség lenne, hiszen a lakások változatos méretűek és változatos alaprajzúak, élhető terekkel rendelkeznek, így minden bizonnyal mindenki találhat az igényeinek megfelelőt. A beruházó természetesen figyel a magas műszaki tartalomra is, így olyan anyagokat használ fel, amelyek kielégítik a 21. századi, exkluzív igényeket, és a hő és hangszigetelés is első osztályú anyagból készül.

Az Egressy Liget lakópark a Puskás Ferenc Stadion szomszédságában épül, ahonnan tömegközlekedéssel 10-12 perc alatt elérhető a Blaha Lujza tér, gyalogosan 3-4 perc a Hungária körút, néhány perc séta a Stadionok metróállomás, és a Keleti pályaudvar is pár perc alatt elérhető a 7-es busz vonalán, a Thököly útról. A lakópark közelében üzletek, iskola, posta és bank is található, pár perc utazással pedig az Árkád, az IKEA, a Sugár vagy az Aréna Pláza is elérhető.

Az Egressy Liget lakópark átadása 2020. szeptemberére várható, így nem is kell sokat várnia annak, aki olyan otthont keres, ami épp az álmainak megfelelő.

A cikk megjelenését az Egressy Liget lakópark fejlesztője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ömlik az orosz gáz Európába, ki nem találná, ki az egyik fő vásárlója

Ömlik az orosz gáz Európába, ki nem találná, ki az egyik fő vásárlója

Rekordot döntött a Török Áramlat áprilisban.

Elképesztő pénzekből támadják Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt

Elképesztő pénzekből támadják Magyar Pétert és Karácsony Gergelyt

Három hónap alatt több mint többszáz milliót égettek el a kormányzati propaganda szócsövei a közösségi médiában.

Ahol a legfinomabb málna terem

Ahol a legfinomabb málna terem

Jártak már Kosdon? Ez a kedves, 2500 fős község Váctól 7 kilométerre fekszik, a Naszály-hegy lábánál.

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

Lefejezi Orbán Viktor a budapesti Fideszt?

A hirek szerint megelégelte a sikertelenséget a pártelnök-miniszterelnök, teljes sorcsere jöhet a fővárosi közgyűlésben.

© 2024 (v2.202102)