Feke Pál, avagy István, a király ezért szereti Szentendrét – interjú

Gyermekkori álma valósult meg azzal, hogy néhány éve Szentendrét választotta otthonául Feke Pál Junior Príma és Artisjus díjas színész-énekes, az István, a király címszereplője. A Crescendo Music Management produkciós cég alapító-producere az Otthontérkép Magazinnak adott interjúban vall arról hogyan él, hol töltődik fel egy sűrű nap után, miért szereti a művész-várost, és például, hogy az István, a király saját szervezésű koncertturnéjára hogyan készül.

Ritkán vall lakhelyéről, személyes környezetéről, ezért köszönjük, hogy most kivételt tesz. Szentendrén él, ez azt jelenti, hogy a környéken nőtt fel!?
– Nem, nem itt születtem, de nem is a környéken. Eredetileg egy Újpest-kertvárosi gyerek vagyok, de rengeteget kirándultunk Szentendrére. Gyerekszemmel távoli, igazán varázslatos-különleges világnak tűnt az Óváros, a Duna-part. Sok-sok év telt el azóta, így ma már nincsenek azok a régi, gyerekszemmel még eléggé kalandos kirándulások, rövidebbek lettek a távolságok. Ilyen rövid távokra, mint Szentendre, ma már csak ‘elugrunk egy délután’. Az a 20 perc, amíg hazaérek sem sok, s bár immár nem nagy kirándulás hazaérni, de mégis kicsit olyan, mint gyerekkoromban, mert kiszakadok a város nyüzsgéséből. Ez a 20 percnyi vezetési idő pedig pont jól jön, hogy a színházi, produkciós pörgést követően le tudjak lassulni.

De azért arrafelé sok a dugó, nem? A Szentendrei út mindig rémálom…
– Sokan ijesztgettek ezzel, hogy majd éppen ezért megutálom az agglomerációs létet. De mint mondtam, nekem az ingázás nem gond. Persze az is igaz hogy a színházi, énekesi, produkciós élet más ritmusú, így rendszerint el tudom kerülni a reggeli és a délutáni csúcsidőt is.

Hogyan talált új otthonára?
– A gyerekkori vonzalom okán, amikor házat szerettem volna, az elsők közt jutott eszembe Szentendre. Nem is kerestem másfelé. Itt Boldogtanya városrészben bukkantunk rá egy hegyi utcácskára, ahol egy tágas telken két ház épült. Édesanyám is itt lakik, de mivel kellően nagy a telek, és háza a túlsó oldalon van, azért nem zavarjuk egymás köreit. Ám amikor csak szeretnénk, vagy szükséges, könnyen beszélgethetünk, találkozhatunk, nem kell Újpestre szaladnom.

Nagyon szép ez a rész, de a panoráma kevéssé volt szempont, ha jól gondolom…
– Igen, itt inkább egy gyönyörű völgyre, domboldalra látok rá. Ez nem egy pismányi, Dunára és a szentendrei Óvárosra szuper-panorámás ház.

Milyen elvek mentén épültek a házak a telekre?
– A legfontosabb volt a természet közelsége, olyannyira, hogy a kertben lévő ősfákat, régi almafákat, sőt még a nagyobb bokrokat is mind-mind meghagytam, megóvtam… Büszke vagyok, hogy kislányom ilyen levegőn, a természet közelségében élhet.

(Képeinken Feke Pál kertje, Pál saját készítésű fotóin!)

*

Mit jelent Önnek Szentendre ma?
– Bár nem vagyok tősgyökeres helyi, mégis igazi lokálpatrióta típusnak tartom magam. Mivel imádom ezt a csodálatos várost, figyelek arra, hogy minél több helyi árut vegyek a piacon, helyi alkotásokkal díszítsem az otthonomat, illetve olyan remek helyi éttermekbe járjak el, mint például a Café Christine vagy a Mjam.

 

 

Mi a kedvenc időtöltése a városban?
– Mivel rengeteg a biztonságos bicikliút errefelé, mostanában már kislányommal le tudunk kerekezni az óvárosi részre. Itt, mint a legtöbben, fagyizunk egyet, majd kimegyünk a Duna-partra – ilyenkor úgy érzem, hogy a gyerekkori álmom tényleg minden tekintetben valóra vált.

 

Szentendrén keres házat? Nézzen szét az Ingatlantájoló szentendrei kínálatában!

 

A munkáját hogyan egyezteti össze az elővárosi léttel? A karantén ideje alatt hogyan dolgozott?
– Amint beszéltünk róla, nekem nem fáradság az ingázás, inkább feltölt a vezetés, össze tudom szedni a gondolataim ez alatt. Természetesen a tavaszi bezártság nagy kihívás volt, különösen mert a fellépések, a programok közül is nagyon sok elmaradt, a szakmánkat legalább annyira sújtotta a járvány, mint a turizmust. Kevesen tudják, de a színházi munka mellett pár éve Crescendo Music Management néven egy produkciós céget alapítottam, melyekkel show-műsorokat, fellépéseket, koncert-turnékat szervezünk, így ez kellően sok feladatot jelent, hiszen szerencsére újraindult az élet.

Milyen produkcióval készülnek most?
– Az István a király rockopera koncert változatával indulunk rövidesen turnéra, így most minden időmet az előkészületek kötik le. Az első állomás Esztergom lesz, majd a Sopron melletti Fertőrákos következik. De ellátogatunk még Székesfehérvárra, a Tokaj Fesztiválkatlan rendezvényre és Paksra is. Ezek lesznek a főbb állomások a következő hetekben.

És Ön – amellett, hogy producer és fő szervező – újra énekelni fog ezen a különleges koncert-turnén is?
– Igen, természetesen.

És ismét Koppány szerepében?
– Nem, most Istvánt játszom és éneklem. De nem gond, voltam én már szinte minden szereplő, talán Réka és Gizella még nem… De félretéve a viccet, sokat készülünk a turnéra, és fergeteges koncerteket ígérhetek a magam és a Crescendo Music Management nevében is.

Visszatérve még egy kicsit Szentendréhez: milyen embernek ajánlaná az Óvárost körülvevő dombokat?
– Egy ingatlanos ismerősöm mesélte egyszer, hogy gyönyörű házakat mutatott Pismányban és a Kis Boldoghegyen, de a kuncsaft folyton panaszkodott, hogy körömcipőben ezen a terepen még a kocsitól a házig sem tud elmenni. Azt gondolom, hogy ezek a dombok valóban inkább a kicsit talán ‘nomád’, karcosabb-harcosabb, az elvonulást is kedvelő művészembereknek valók, ahol persze mégis nagyon közel van az óváros hihetetlen kulturális miliője, ihlete. Azzal a sok kávézóval, étteremmel, múzeummal, régiségbolttal, nyitott műteremmel…

Rövid önéletrajz

Feke Pál, Junior Prima és Artisjus-díjas színész-énekes, a Crescendo Music Management produkciós vállalkozás alapító-producere

– 1981. június 6-án született Budapesten.
– Pályafutását 18 évesen kezdte és gyorsan a zenés színház meghatározó alakjává vált.
– Az országos ismertséget a Társulat című műsornak köszönheti, melyben elnyerte az István, a király 25 éves jubileumi produkciójának címszerepét.
– Magyarország legtöbb színházában, sportcsarnokában és szabadtéri színpadán fellépett.
– Több mint 50 musical és rockopera főszerepét játszotta el. 2019-ben ünnepelte 20 éves pályafutását.
– A 25., 30. és 35. évi jubileumi István, a király produkciók címszereplője.
– Jelenleg több vidéki színház mellett a Budapesti Operettszínház és a Madách Színház művésze.
– Önálló nagyszabású koncert turnéjával folyamatosan járja az országot.
– A pár éve alapított Crescendo Music Management produkciós vállalkozásával számos show-t készít a 2020/2021-es szezonban. Olyanokat, mint a Csak Rock N’ Roll nagykoncert; Feke Pál Új Műsora; Musical Live; Akusztik Live; és természetesen az István, a király koncert-turné, amellyel Esztergom, Fertőrákos, Paks, Székesfehérvár, Tokaj helyszíneken lép fel még idén.

 

Szentendrén keres házat? Nézzen szét az Ingatlantájoló szentendrei kínálatában!

 

Alábbi képeinken is Feke Pál kertje, Pál saját készítésű fotóin!

*

 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Óriásit téved, aki arra vár, hogy emeljék a fizetését?

Óriásit téved, aki arra vár, hogy emeljék a fizetését?

Nem minden felhőtlen a hazai cégek számára.

A háború szele Velencét is megcsapta: mi történik a városban?

A háború szele Velencét is megcsapta: mi történik a városban?

Az Izraelt képviselő művész és kurátorok magánakcióba kezdtek a Velencei Biennálén: nem engedik be a látogatókat az ország pavilonjába.

60 milliárd forintból 450 új munkahely – Szijjártó Péter megint bejelentést tett

60 milliárd forintból 450 új munkahely – Szijjártó Péter megint bejelentést tett

A külgazdasági és külügyminiszter ezúttal egy dohányipari érdekeltség ügyében szólalt meg.

Itt a fordulat: visszalépett egy főpolgármester-jelölt Vitézy Dávid javára

Itt a fordulat: visszalépett egy főpolgármester-jelölt Vitézy Dávid javára

Szentkirályi Alexandra azonban továbbra is versenyben marad.

© 2024 (v2.202102)