Így találj megbízható bérlőt kiadó lakásodba!

Megvannak az egyetemi ponthatárok, újra felpörög az albérletpiac. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lakásunkat kizárólag egyetemistáknak adhatjuk ki. Sokan ódzkodnak a kisgyerekkel, kisállattal érkező bérlőktől, ugyanakkor legalább ekkora ellentábora van az egyetemistáknak is. Felmerül tehát a kérdés: Hogyan ismerjük fel azt a bérlőt, akinek biztonsággal kiadhatjuk lakásunkat? Mai cikkünkben ezt a témát igyekszünk körüljárni.

Sok hiedelem kering arról, hogy ki a megbízható bérlő, vagy miről ismerjük fel a megbízható bérlőt. Vannak például, akik úgy gondolják, hogy kisgyerekeseknek hiba kiadni a lakást, ami persze nem azt jelenti, hogy a kisgyerekesek sokkal megbízhatatlanabbak lennének, hanem inkább azt, hogy ha probléma van velük, akkor nehezebb őket kitenni.

A kisállat tulajdonosokkal már kicsit más a helyzet, őket nem megbízhatatlanság miatt nem látnák sokan szívesen, hanem inkább az a jellemző, hogy az nem szeretne kisállattal érkező bérlőt, aki maga sem tartana soha kisállatot bent a lakásban.

Megint más a helyzet az egyetemistákkal, alapvetően ugyanis nem jellemző, hogy ők lennének azok, akik nem fizetik időben a bérleti díjat vagy a számlákat, az már viszont más kérdés, hogy a végén milyen állapotban hagyják hátra a lakást.

Sokan gondolják, hogy aki munkáltatói igazolást lobogtat, vagy ápolt, jól öltözött, szimpatikus, az megbízható bérlő. Pedig akinek most még van munkáltatói igazolása, az is elveszítheti a munkáját 1-2 napon, héten vagy hónapon belül. Ugyanakkor a jólöltözöttség sem garancia, hiszen arra az egy alkalomra, amikor megtekinti a lakást, bárki fel tud öltözni rendesen.

Talán az iskolai végzettség vagy a magasabb munkahelyi pozíció lenne a garancia arra, hogy valaki megbízható bérlő? Vagy ne is a bérlőt nézzük, hanem a mérőórák átíratása, a kaució, és a közjegyzői okiratba foglalt bérleti szerződés legyen a biztosíték?

Sajnos hiába íratjuk át a mérőórákat, ugyanis a közművek rajtunk, mint ingatlantulajdonosokon követelik majd a tartozást, és a visszaíratás csak a tartozás törlesztése után lehetséges, a kaució pedig egyáltalán nem biztos, hogy elegendő a keletkezett kár rendezésére. A közjegyzői okiratba foglalás pedig jó ötletnek tűnhet, hiszen ilyen esetben végrehajtó segítségével kiköltöztethető a bérlő, de télen például kilakoltatási moratórium van érvényben, így a kilakoltatás tavaszig is elhúzódhat. 

 

 

Vajon biztosra mehetünk azzal, hogy kizárólag ismerősnek adjuk ki a lakást? Nem hiába mondják, hogy „üzletben nincs barátság”. Ha egy ismerősnek adjuk ki a lakást, sokkal hamarabb szembesülhetünk azzal, hogy az illető valamilyen személyes problémára hivatkozva rendszeresen fizetési haladékot kér, vagy hogy a barátságra, rokoni kapcsolatra hivatkozva jóval áron alul szeretné kivenni a lakást, esetleg rengeteg extra kérése van.

Alapvetően elmondhatjuk tehát, hogy garancia semmire sincs, de ez még nem ok arra, hogy lakatot tegyünk egy üres lakásra, és ott álljon kihasználatlanul. Ennél jobb megoldás, ha keresünk valakit, akinek kellő tapasztalata van abban, hogyan lehet megbízható bérlőt találni.

Erre született a Premier Property Management Kft, akik már több éve foglalkoznak ingatlanbefektetésekkel, így leveszik ezt a terhet a lakástulajdonosok válláról.  Az itt dolgozó kollégák a cég 15 éves múltjának köszönhetően már kellő tapasztalattal rendelkeznek, így pontosan tudják, hogy kik azok a bérlők, akiknek nem szabad kiadni egy lakást, és kik azok, akiknek nyugodt szívvel kiadhatják, úgy mintha a saját lakásukat adnák ki. 

A Premier Property Management Kft-nél a piacon lévő többi ingatlanirodával szemben nem a gyorsaság az elsődleges szempont, hanem az, hogy tényleg megbízható bérlőt találjanak. Így nemcsak egyszerűen ingatlankezelésről – a lakás kiadásáról, és az ezt követő teljeskörű ügyintézésről – van szó, hanem arról is, hogy a megfelelő bérlő megtalálása a tulajdonos számára jelentős megtakarítást is jelent, azáltal, hogy számára így voltaképpen megszűnik a kockázat, és biztos, hogy a végén nem kár, hanem kizárólag haszon keletkezik. Megerősítette ezeket a tapasztalatokat Zabeczki Kata, a közel 150 ingatlant kezelő Premier Property Management Kft  ügyvezetője is.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ön is 17,6 százalékkal többet fog költeni az adójából kormánypropagandára

Ön is 17,6 százalékkal többet fog költeni az adójából kormánypropagandára

Korábban Magyar Péter azt mondta, a Diákhitel Központnál is túlárazással hirdettek Balásy Gyula cégei.

Szijjártó Péter is értékelte a horvát választást

Szijjártó Péter is értékelte a horvát választást

A külgazdasági és külügyminiszter örül a magyar sikernek.

Ukrajna a Krímben lendült támadásba

Ukrajna a Krímben lendült támadásba

Ezek történtek csütörtök reggelig az orosz–ukrán háborúban.

© 2024 (v2.202102)