Új építésű és azonnal költözhető lakás? Íme egy a VII. kerületből!

A legtöbb új építésű projekt esetén visszatartó erő, hogy hónapokat kell várni, míg birtokba vehetjük a lakást. Ugyanakkor sokaknak fontos szempont, hogy teljesen új lakásba költözhessenek, amelynek ők lehetnek az első lakói. A hosszú várakozáson kívül általában van kivitelezési kockázat is – de nem ennél a lakásnál, amely 100%-os műszaki készültséggel készült el a napokban. Az imént felsorolt szempontok alapján hoztunk egy egyedi lehetőséget, méghozzá a VII. kerületből!

A Dózsa György úttól két utcányira, közel a Városligethez kerül átadásra a Murányi 20 alatti 20 lakásos társasház, melyben egy már kulcsrakész lakást vásárolhat, aki frekventált környékre és új lakásba szeretne költözni, de nem akar várni az átadásra. Egyébként a projekt összes lakása elkelt már, így ez az utolsó lehetőség, hogy még lecsapjunk egyre.

A lakás közelében található a Garay Center, számos más bevásárlási lehetőség mellett, emellett óvodákat és iskolákat is találunk errefelé. Tömegközlekedőknek is kifejezetten jó választás, hiszen pár perc a Keleti Pályaudvar, így az M2-es és az M4-es metró is, illetve több trolibusz vonal, a 30-as busz és éjszakai busz is megáll a közelben. A közeli Városliget nem csak kiváló lehetőséget kínál a kikapcsolódásra, sétákra, sportolásra, de a folyamatban lévő Liget Budapest Projektnek köszönhetően, további értéknövekedésre is számíthatunk még, ha befejeződnek a fejlesztések.

A praktikus elrendezésű harmadik emeleti lakás kulcsrakész állapotban, akár CSOK-kal is megvásárolható.

A lakásban amerikai konyhás nappali, két hálószoba, valamint két fürdőszoba található, melyek közül az egyik káddal, a másik pedig zuhanyzóval rendelkezik, valamint egy háztartási helyiség is található a lakásban. A lakáshoz kényelmes méretű erkély is kapcsolódik.

Az ingatlanba gyönyörű spanyol burkolatok, valamint igényes laminált parketta került, illetve megtörtént a klíma és a redőny előkészítés. A konyhában egyedi tervezésű és gyártású, mosogatógéppel, beépített mikróval, indukciós főzőlappal és páraelszívóval gépesített konyhabútor található, mely a vételár részét képezi.

A lakáshoz opcionálisan teremgarázs beálló és tároló is vásárolható.

Ahogy a bevezetőben is említettük, tökéletes választás azoknak, akik új építésű otthont keresnek de nem szeretnének vagy nem tudnak hosszú hónapokat várni a költözésre.

 

 

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A mostani fogyókúrás szupertablettánál is jobbat ígér egy új gyógyszer

A mostani fogyókúrás szupertablettánál is jobbat ígér egy új gyógyszer

Olcsóbb, jobb fogyókúrás tabletták kopogtatnak.

Jön az új magyar sztrádamatrica

Jön az új magyar sztrádamatrica

A sima személyautókra 5150 forintért lehet megvenni hétfőtől az egynapos sztrádamatricát.

© 2024 (v2.202102)