Balaton: egy biztos pont télen-nyáron!

A világ folyton változik, ezért mi magyarok igazán szerencsésnek érezhetjük magunkat, hogy van egy olyan biztos pont, ahová mindig visszatérhetünk, egy hely, ami mindig felüdülést nyújt: a Balaton. A Balaton évtizedeken keresztül csak nyári üdülőhelyként szolgált, de ma már bármely évszakban ez lehet a tökéletes menedékhely a mindennapok bizonytalanságában.

De repüljünk kicsit vissza az időben. A Balatonnak egészen a 19. század végéig nem volt turisztikai jelentősége, a századfordulón azonban sorban elkezdtek épülni a szebbnél-szebb villák, többek között például a Fonyódi Villasoron. Ekkor azonban még csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, hogy a tó partján üdüljenek, a tömeges turizmus a 60-as években indult be, ekkortól épült rengeteg nyaraló, amelyeknek téliesítésére a legtöbb esetben még hosszú évtizedekig nem gondoltak.

Az elmúlt közel 20 évben azonban már általánossá vált, hogy balatoni nyaraló csak téliesítve épülhet, és a Balaton-parti települések is gondoskodtak az egész évben üzemelő infrastruktúra kiépítéséről, és a mindig változatos programokról. A téli fürdőzéshez a közelben lévő melegvizes fürdők: Marcali, Zalakaros, Hévíz, Kehidakustány, melyek csak fél órás autóútra vannak, illetve a mindössze 8km-re fekvő Csisztapuszta biztosítanak lehetőséget.

A Balatont ennek ellenére sok vád érte, és sokan inkább a külföldi tengerparti nyaralást választották, egészen az idei évig, amikor kiderült, hogy ez az a hely, ahová bármikor elutazhatunk nyaralni, és ahol ősztől-tavaszig is elüthetjük az időt, akár home-office-ban dolgozva, ha budapesti lakosként, lakásban élve, maximum egy kis erkélyt mondhatunk a magunkénak.

Éppen ezért balatoni ingatlantulajdonosnak lenni, most mindennél nagyobb értékkel bír, és ha már nyaralót keresünk, érdemes szétnézni a Fonyódi Villasoron, ami a természetvédelem alatt álló Kossuth- és Sipos erdők és a mesés panorámával rendelkező Szaplonczay sétány mellett, a Várhegy lábánál helyezkedik el.

Az itt sorakozó századfordulós villák egyedi hangulatot kölcsönöznek a tájnak, de az is találhat itt nyaraló- vagy lakóingatlant, aki kifejezetten új építésű és hamarosan költözhető lakást keres. Ennek ellenére nem kell azt gondolnunk, hogy a lakókörnyezetet új, modern lakóparkok csúfítják, az itt épülő Edison Villát ugyanis úgy tervezték, hogy homlokzata harmonizáljon a környezettel, és beleilleszkedjen a patinás századeleji villák sorába.

Az Edison Villa a villasor belvároshoz legközelebb eső telkén épül, ahonnan mindössze pár perc zöldövezeti séta a Balaton-part, mégis elég távol van a forgalmas főúttól és a strandtól ahhoz, hogy nyugodtan pihenhessen az, akinek erre van szüksége.

A beruházásban a természettel harmonizáló, lakások készülnek, változatos méretben és alaprajzzal, minden lakáshoz tartozik terasz, a földszinti lakások legtöbbjéhez és egyes első emeleti lakásokhoz kertkapcsolat is.

A lakások így minden korosztály számára ideálisak, családoknak akár állandó lakhatás céljára is, hiszen a közelben óvoda és iskola is található, a befektetők pedig könnyen kiadható lakások közül válogathatnak.


A felső kategóriás lakások a legkorszerűbb energetikai és smart megoldásokkal rendelkeznek, így a hűtés/fűtés, vagy akár a bejárati ajtó távoli nyitása, a redőnyök, a riasztó vagy a füstérzékelő is elérhető okostelefonról, a lakások között pedig a legkorszerűbb hanggátló szigetelés készül. A minőségre pedig garancia, hogy a felhasznált anyagok nagynevű gyártóktól érkeznek, mint például: Vaillant, Grohe, Gewiss, Philips.

A cikk megjelenését az Edison Villa fejlesztője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Nahát! Magyar politikusok tűntek fel a Kreml fizetési listáján

Nahát! Magyar politikusok tűntek fel a Kreml fizetési listáján

Vajon kik lehettek azok, akik orosz pénzért igyekeztek megfúrni Ukrajna uniós támogatását?

Keményen lecsapnak Polt Péterék - gyanúsítottként hallgatják meg a kormány ismert kritikusát

Keményen lecsapnak Polt Péterék - gyanúsítottként hallgatják meg a kormány ismert kritikusát

Komoly vádakkal gyanúsítják. Vajon ilyen határozottan fognak eljárni a Magyar Péter által felvetett ügyekben is?

Szijjártó Péter havonta telefonál Szergej Lavrovval

Szijjártó Péter havonta telefonál Szergej Lavrovval

Ez a laptársunknak adott nagyinterjúból derül ki.

Elárasztották Debrecent a külföldi turisták - de hova mentek a magyarok?

Elárasztották Debrecent a külföldi turisták - de hova mentek a magyarok?

Csak nem akkugyárnézőbe jöttek? Itt vannak a legfrissebb adatok a turizmusról.

© 2024 (v2.202102)