IX. kerület, Márton utca: itt csodálatos ház nő ki a földből…

Járt már mostanság a IX. kerületben, esetleg éppen a Gát utca – Márton utca sarka környékén? Csodálatos ház nő most itt ki a földből, ahol ráadásul most nagy kedvezményekkel vásárolhatók jövő évi átadású lakások. Nézzük a részleteket.

Ha a közelmúltban járt erre, akkor megdöbbenve tapasztalhatta, hogy a nemrég kezdődött nagy építkezésen már a harmadik emeleten dolgoznak. Mi épül itt, kérdezik sokan a környéken. Jelentjük: egy minőségi, modern társasház, a GAMA Residence. Ezek az új otthonok ráadásul „egyet fizet kettőt kap” akcióval vásárolhatók meg – persze nem két lakás jár egy áráért, de azért aki vásárol itt egy lakást, az egy értékes kis méretű parkolóhelyet is választhat most nagy kedvezménnyel.

— Most kaptuk a hírt, „szolgálati közlemény”!  🙂

Ha pedig esetleg Angyalföldön keresel, akkor ugyanezen fejlesztő, tehát ugyancsak az Avico nyílt napot tart szeptember 24-25-én, frissen elkészült másik házában, mégpedig a XIII. kerületi Szegedi út és a Palóc utca találkozásánál épült Greenside lakóparkban. A járványhelyzetet figyelembe véve, nagy elővigyázatossággal tartják meg a nyílt napot: egyszerre egy család érkezhet, előzetes időpont-foglalással, maszk, kézfertőtlenítő használat kötelező – mindannyiunk teljes biztonságért.

— Szolgálati közlemény vége. 😉

De visszakanyarodva a Ferencvárosba: a Gát utca – Márton utca sarkához számos egyetemi, főiskolai helyszín van nagyon közel: például a Semmelweis Egyetem vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új épületei (az Orczy-kertnél). De biciklivel, rollerrel, vagy rövid utazással a Közgáz és a ELTE számos kara is közel esik ide.

Miért? Mert csupán hozzávetőleg öt-hét percre van gyalog a Klinikák metróállomás, még közelebb a 24-es villamosjárat. E mellett karnyújtásnyira vannak ide a IX. kerület belsőbb részének olyan csodálatos parkjai, közösségi terei, mint például a Kerekerdő Park, Ferenc tér, a hatalmas Haller Park vagy éppen a romantikus tóval is büszkélkedő Orczy-kert. Az aktív életet élők, vagy éppen az otthonról sokat dolgozók ezekben pihenhetnek, sétálhatnak, kocoghatnak. Ha pedig kisgyerekek vannak, akkor megszámlálhatatlan játszótér is akad a környéken.

 

 

A város nyüzsgéséből tehát errefelé nagyon könnyű kiszakadni, már csak azért is, mert a Népliget és a Füvészkert sem esik messze. De aki a vízpartot kedveli, az elsétálhat a 12 percnyire lévő parthoz, ahonnan már csak pár lépés a MÜPA, a Nemzeti Színház, a Boráros tér, a Bálna, illetve az ott épült nagy irodaházak. (Apropó, irodák: aki lakáskiadásban gondolkodik, az bizony sok ezer jól fizetett vidékről vagy külföldről érkező dolgozóra számíthat e Duna parti irodaházak okán, ahol megtalálható például a Morgan Stanley, a K&H, vagy a Vodafone is.)

 

Tehát itt a Márton utcában épül most a Gama Residence, amely hipermodern, energiatakarékos és mégis nagyon jó árú lakásokat jelent.

Például egy emeleti, 44 négyzetméter feletti, takaros, prémium kivitelezésű új 2 szobás lakás, már csupán 39.3 millió forinttól megvásárolható. A használt-lakások sem olcsóbbak jóval erre – különösen akkor nem, ha a kötelező felújítás költségét és a használt, öreg házak energiafaló megoldásait nézzük, vagy éppen azt, hogy a falakban futó öreg közmű-vezetékek, vagy egy régi ház millió más részének felújítása egyszer majd milyen sokba fog fájni a tulajdonosoknak. Érdemes szólni továbbá a rezsi-megtakarításról is, hiszen itt alaptartozékként távolról vezérelhetőséget kapunk az okos otthon rendszer révén, ráadásul a fűtést egy megújuló energiaforrás, hőszivattyú nyújtja.

A fejlesztő pedig megbízható, a piacon marad a következő években, évtizedekben, mivel az Avico Group nagy, erős, nemzetközi márka, így biztosak lehetünk abban is, hogy időben fel is épül az a ház, amelyen most gőzerővel dolgoznak.

Aki most lakást vásárol, annak csak a vételár 10%-át kell kifizetnie: a kedvező fizetési ütemezés lehetővé teszi, hogy a lakás árának nagyobb részét – akár tehát 90 százalékát – csupán 2021 végén, a műszaki átadás után kelljen csak kifizetni, illetve – hitel esetén – a beköltözéskor.

Ezen túlmenően nagyobb családok is találnak itt jó ajánlatokat: például egy 68 négyzetméter alapterületű, továbbá 6 négyzetméternyi terasszal is rendelkező lakás 60,5 millió áron elvihető, természetesen a CSOK kedvezmények ebből az árból még lejönnek. Természetesen nem szabad elfelejteni, hogy a projekt, befektetők részére is kiváló adottságokkal rendelkezik! Fontos továbbá, hogy a beruházás, az OTP által finanszírozott, azaz nem a vevők pénzekből épül, és az sem mellékes, hogy vevői igény esetén, az építtető segít a lakáshitel keresésben, egyfajta extra szolgáltatásként.

A cikk a társasházak értékesítőjének támogatásával készült.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

60 milliárd forintból 450 új munkahely – Szijjártó Péter megint bejelentést tett

60 milliárd forintból 450 új munkahely – Szijjártó Péter megint bejelentést tett

A külgazdasági és külügyminiszter ezúttal egy dohányipari érdekeltség ügyében szólalt meg.

Itt a fordulat: visszalépett egy főpolgármester-jelölt Vitézy Dávid javára

Itt a fordulat: visszalépett egy főpolgármester-jelölt Vitézy Dávid javára

Szentkirályi Alexandra azonban továbbra is versenyben marad.

A magyar babák biztos kézbe kerülnek - a Mészáros Csoport megveszi a Brendont

A magyar babák biztos kézbe kerülnek - a Mészáros Csoport megveszi a Brendont

Teljes egészében a Talentishez kerül a Brendon Holding. Az akvizíció elsődleges célja, hogy a márka magyar kézben maradjon.

Az UniCredit Bank nem jelentett pénzmosásgyanús esteket

Az UniCredit Bank nem jelentett pénzmosásgyanús esteket

Az MNB összesen több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt.

© 2024 (v2.202102)