Szín-játékos – vendégségben Szabó Sipos Barnabásnál

Legtöbben talán George Clooney magyar hangjaként ismerik és szeretik Szabó Sipos Barnabást. Barna ritkán ad interjút, magánszféráját pedig még ritkábban mutatja meg, kevesen tudják róla, hogy fiatalkora óta festőművész is – tehát igazi “szín-játékos”… Az Otthontérkép Magazinnal azonban kivételt tett, amit ezúton is köszönünk neki. Beszélgettünk arról, hogy merre lakik, mit szeret otthonában, merre szeret elutazni. Szóba kerül az is, hogy a szinkronon, valamint színész munkán kívül milyen jelentős, művészeti tevékenységeket végez otthon, illetve, hogy miért is szereti a víz közelségét.

– Merre élsz most?
– Budakeszin lakom. Mindössze 3 évvel ezelőtt költöztünk ide, egy ikerházba, Budakeszi Barackos részére. Ez a rész nem olyan zsúfolt, tágasabb. Azért szeretem, mert a szokásosnál nagyobb tér van, nyitottabb vidék. Több az ég, több a murva, több a zöld és több a szél. Mindent egybevetve olyan ez a házikó meg a kert, mintha nyaralnék, úgyhogy ha otthon vagyok akkor is nyaralok…

Hirdetés

– És kellemes a környék is?
– A környék is jó, igen. Nagyon csendes barátságos környezetben lakunk, szeretem a szomszédaimat. És bejött nekünk ez, bár kicsit izgalmas volt eleinte.

– Minek okán volt ez a „nagy izgalom”?
– Azért, mert én nem laktam még igazából ezelőtt faluban… Bár – tegyük hozzá – ez nem is igazi falu, inkább nyaralótelep. Szóval mostanában, ha megkérdezik hol szoktam nyaralni, azt mondom, hogy otthon. És valóban – eltekintve most a világ helyzetétől, meg attól hogy le van zárva a Föld –, ha nem így lenne, én akkor is ezt mondanám.

– Szeretsz kertészkedni, az otthont rendezgetni?
– Nem elsősorban azért érzem nyaralónak, mert mintha folyton a ház meg a kert csinosításával lennék elfoglalva. De azért nagyon szeretek kertészkedni is, igazi kikapcsolódás számomra. Személyként kezelem a növényeimet, becézgetem őket. A fűnyírást pedig kifejezetten ajánlom másoknak is, remek cardio edzés! De van úgy, hogy csak szeretem lógatni a lábam, nézni az estéket, érezni a természet illatát, a környező házakból jövő illatot. Ahogy viszi a szél az életet jobbra-balra, nekem nagyon tetszik.

Hirdetés

– Mesélnél kicsit az gyökereidről?
– Én nyughatatlan alkat vagyok, igazi „mediterrán”, hiszen a családom – apai ágon – délvidéki, úgyhogy én a mediterrán helyeket is szeretem. Sokat barangoltam efféle tájakon. Szeretem azokat a helyeket, ahol olajbogyó van, babér, tengerillat, a halak összetéveszthetetlen „bukéja” lengi be a kis, ódon városkák macskaköves utcáit. No és persze gyümölcsök illata száll mindig a levegőben.

– Van kedvenced délen, a mediterrán részeken?
– Nekem az egész Földközi-tenger környéke bejön, leginkább Olaszország. Az olaszok kedvesek, még akkor is ha a déli részeken kicsit zárkózottabbak az emberek, azért a jövevények felé mindig kedvesek, persze ha az ember nem egy luparával közelít…

– Álljunk csak meg, mi az a lupara?!
– Ez egy lefűrészelt csövű vadászpuska, amit a déli maffia világban a kabát alatt, meg a zakó ujjban hordanak…

– Másutt is barangoltál?
– Persze, voltam a tengerentúlon, azaz keleten is. Ugyanis én a tengerentúl alatt a nagyon keleti vidékeket értem. Ázsiában is éreztem valamit, ami az én lelkemnek otthont jelent. Ebbe csak egyszer kell belekóstolni, és nem lehet többé szabadulni tőle, remélem, hogy nem is kell, és még visszajutok oda.

– Inkább strandoló vagy városjáró látogató vagy?
– Mivel – mint mondtam – nyughatatlan lélek vagyok én nem szeretek sokáig feküdni a homokban a strandokon. Három nap után vakarózom, de hasonló a helyzet a nagyvárosokban is. Ha muszáj ott megnézni valamit, akkor inkább a történelem és a piacok amik engem igazán érdeklenek. De amint tehetem, megyek ki a természetbe, azokat a helyeket szeretem, ahol egy kicsit a kettő – tehát a természet és a történelem – ötvöződik. Ilyen például Olaszországban Cinque Terre környéke, illetve Toszkánának bizonyos részei.

– És mi a helyzet a vízzel? Ja jól tudom vitorlázol, igaz?
– Így van; az életem szorosan kötődik a vízhez, éppen a vitorlázás igénye miatt nehezen viselem el a víz nélküli nyaralást, így mindig úgy szervezem, hogy víz (is) legyen a közelemben. Persze nem csak a kempingasztalon, hanem olyan víz, amiben úszni is lehet…

– Itthon akkor kedveled a Balatont, igaz?
– Természetesen. Már a vitorlázás szeretetéből is következik, hogy Magyarországon a Balaton és környéke áll a szívemhez legközelebb. Itt kezdtem el gyerekként vitorlázni, ez a szenvedély pedig azóta is kitart. A Balaton nyüzsgő fürdőhelyeit elkerülve, nekem a víz közepe vonzó; és persze a Balaton-felvidék, ahol egyedül tudok lenni. Annak ellenére, hogy én egy színművész, egy szociális ember vagyok, én szeretek egyedül lenni, erre pedig a Balaton-felvidék tökéletesen megfelel, nincs olyan nyár, hogy ne menjek oda.

Hirdetés

– Kanyarodjunk vissza még az otthonodhoz egy kicsit. Színészként tudsz otthonról valamit dolgozni?
– Több lábon álló ember vagyok. Így olyan otthont terveztem, ahol ezeknek a tevékenységeknek is van helye. Talán kevesen tudják, hogy – hivatalos foglalkozásomon kívül – képeket is festek több évtizede, és muzsikálok is. Úgyhogy nekem kell egy kuckó, persze lehet stúdiónak is hívni, ahol ezeket meg lehet tenni. Nálunk igazából mindenkinek megvan a maga tere, ebben a házban dolgozunk is így kicsit speciális beosztása van több bejárattal, több munkaterülettel.

– Melyik a legfontosabb hely?
– A konyha. Nagyon szeretek főzni, és a konyha elég tágas, nálunk úgyszólván nappaliként üzemel. De mivel új még ez az egész, hiszen pár éve vagyunk itt, még fejlesztés alatt van az egész. Úgy is építettük, hogy a későbbiekben még bővíthessük télikerttel és egyéb ilyen nyalánkságokkal, amik nem a növények lakhatására készülnek majd, hanem a mi kényelmünket, életterünket szolgálja.

– Milyen a munkabeosztásod?
– Nekünk nagyon fontos, hogy minden ahhoz idomuljon, hogy ne kelljen elhagyni ezt a területet. Természetesen a munkám a városhoz is köt de egyre kevésbé szeretek berohangálni, ha tehetem itthon dolgozom. Az életem a hangokkal és a hanganyagokkal függ össze, így sokszor dolgozom itthonról. Évek óta így van ez, ehhez pedig szintén kellett egy helyiség. Képzőművészettel is foglalkozom; sőt az életem során összekapcsolódtam belsőépítészettel is.

– Hogyan történt az „afférod” a belsőépítészettel?
– Tanítottam rajzot ilyen iskolákban. Ebből is következik, hogy – ameddig lehet – én az otthonom berendezésekor elsősorban a saját kreativitásomban bízom. Ha arról van szó, hogy rendezzek be egy életteret, ezért nem kérek segítséget. Mindenhol körülnézek, ötletet merítek, de ez nem jelenti azt, hogy nagyon eklektikus az épület. Bár az sem zavar különben, ha egy épületben mindenféle és fajta stílus megjelenik. Mint kiderült, egy kicsit vonz a rusztikus és mediterrán hatás, de a légies, keleti dolgok is vonzóak számomra. Szeretem a tereket, szeretem ha átlátom a tereket. Úgyhogy ilyen a ház is.

– És kellően „ki tudsz kapcsolni” a jórészt tehát általad megálmodott otthonban?
– Az otthon persze sok mindent jelent, jelenti az életteret is, de számomra akkor mutatja meg igazi arcát az otthon, én egymagamban otthon vagyok. Azaz, ha az otthon ahol élek, távol tudja tartani a stresszt, hogy elfeledtesse azokat a felesleges köröket amit az ember a munkájából, az intézményekből hazahoz.

 

– Jó neked, ha ezt le tudod tenni a válladról…
– Nem, ezt úgysem lehet lerakni kint a kapuban, de belső környezetben el lehet engedni, vagy legalább lehet transzformálni. És ha olyan dolgok vesznek körül, a tárgyakról beszélek meg az élettérről, ha ezek el tudják velem feledtetni, az jó. Szerintem az én otthonom ebben elég jól működik. Nyáron gyakran előfordul a vitorlázás miatt, hogy pár napig nem vagyok itthon, és sokszor erős honvágyam van. Hiányzik a hálószobám levegője, vagy csak egy párna, ami mindig a fejem alatt van, a sarok amit először meglátok ha kinyitom a szemem. Szóval ilyenkor nagyon jól esik végre hazaérni. Persze a család is hiányzik ilyenkor, de most inkább a tárgyi dolgokról beszéltem.

– Egyszer már nekifutottunk a gyökereid boncolgatásának, de elárulnád, hogy pontosan merre nőttel fel?
– Budapesten születtem, a Gellérthegy alatt, a Bartok Béla úton nőttem fel. A villamosok zajáról a mai napig a gyerekkorom jut eszembe. A Műszaki Egyetemre nézett az ablakunk, igazi nagyvárosi utca volt és mai napig is az. Platánfákkal és az állandó nyüzsgéssel, mégis ott a zöld, a Gellért-hegy, a gesztenyefák az Orlay utcában. Gyerekként egy pillanat alatt fent voltunk a szabadságszobornál, játszottunk, kinyílt a tér, egész Budapestet beláttuk. Én már gyerekként is éreztem, hogy ez a nagy tér milyen gyönyörű. Aztán az életem jelentős részét a Svábhegyen töltöttem a nagyszüleim miatt, ide-oda járkáltunk. Nekem ez határozta meg aztán egy életre, hogy én egy „budai hülye-gyerek” legyek, aki soha nem tud átmenni Pestre, vagy ha igen, akkor azonnal menekül vissza Budára. Így aztán itt is maradtam. Most Budakeszin ugyan, de számomra ez szintén Buda, hiszen gyakorlatilag összenőttek. És ez így nekem jó…

– Még valamire kíváncsi lennék. Hogyan jött a festészet az életedben?

Én előbb voltam „képzőművész” mint színész, vagyis az irány egyértelmű volt, hogy a festészettel foglalkozzak. Körülbelül 18 éves lehettem, amikor Huszárik Zoltán megcsinálta a Csontváry filmet, s az engem teljesen elvarázsolt. Előadóművésznek azért mentem, mert ordítani akartam…De a festészet mélyebben van a szívembe ágyazva. A mai napig így van. Eleinte a francia impresszionisták voltak a kedvenceim. Tőlük tanultam meg, hogy a szín-világ hogyan is van, mi a titkuk, hogy olyan csodálatosan meg tudták mutatni a fényt és a sötétséget színekkel. Az én festészetemben pont annyi drámaiság és színház van, mint festészet a színjátékomban. Az ad erőt, hogy rádöbbentem: akár festő vagyok, akár színész, emberek életminőségét javítom. Már amikor jól csinálom. A nagymamámnak sok baja volt a szívével, és én már 4 éves koromban elhatároztam, hogy meggyógyítom őt, s ezért orvos leszek. Sokáig annak készültem, aztán az élet mást akart, de most 58 évesen rájöttem, hogy végül mégiscsak orvos lettem, csupán a „műszereim” mások… (a lenti képen, Barna feje felett az egyik saját képe látszik a falon).

.

 

.

.

 

Hirdetés
© 2020 (v150.202005)