Egy panellakás is lehet álomszép!

Ha tulajdonosai meglátják benne a lehetőséget, és a legnagyobb igényességgel újítják fel, alakítják át. Mai bejegyzésünkben egy ilyen álomszép családi otthont mutatunk.

A panellakásokat sokszor éri az a vád, hogy mind egyformák, és egy-egy panellakás fotóiról már rögtön meg lehet állapítani, hogy ez bizony csakis panel lehet. Szerencsére azért már sok lakástulajdonos bebizonyította, hogy lehet ezt másképp is csinálni, és igenis fel lehet egy panelt úgy újítani, át lehet úgy alakítani, hogy a panellakások összes tipikus hibáját kiküszöböljük.

Mai cikkünkben egy ilyen álomszép panellakást mutatunk be. Az ingatlan Békéscsabán, a Lencsési lakótelepen található, a Sirály köz közelében, gyakorlatilag nyugodt, csendes zöldövezetben, ahol mindig van szabad parkolóhely. Ugyanakkor közlekedés szempontjából is nagyon jó a környék, buszmegálló sétatávolságra van, a belváros pedig néhány perc alatt elérhető autóval. A legtöbb szolgáltatásért azonban nem kell utaznunk, hiszen a közelben éjjel-nappali és két másik kisbolt, nagyobb élelmiszerbolt, zöldséges, posta, gyógyszertár és bölcsőde, néhány perc sétára két játszótér is található.

A környék tehát abszolút családbarát csakúgy, mint a lakás, melynek átalakításakor a konyhát összenyitották a mellette lévő kisszobával, hogy egy család számára is élhető terű konyha-étkezőt kapjanak. A konyha-étkező mellett még egy nappali, egy háló, egy gyerekszoba és külön fürdőszoba és mosdó várja, hogy egy új család vegye birtokba ezt a szép, világos lakást, melyet jelenlegi tulajdonosai saját részre, a legnagyobb gondossággal, minőségi, színben harmonizáló anyagokkal újítottak fel, de sajnos már kinőttek.

A lakás teljes műszaki és esztétikai felújításon esett át bő egy éve, amikor a villanyvezetékeket újrahúzták, és úgy alakították át, hogy minden helyiség külön körön fusson és külön kapcsolható legyen a lakásban lévő biztosíték szekrénnyel.

A korábbi padlóburkolatokat egészen a betonig felszedték, és új alapzat után rakták le a szobákban a laminált padló, a többi helyiségben a hidegburkolatot. Az összes külső nyílászárót hő- és hangszigeteltre cserélték, az ablakok 90%-a szúnyoghálóval is rendelkezik, a bejárati ajtót és a beltéri ajtókat is cserélték teljes tokozással.

A fürdőszoba és a mosdó is teljesen megújult, beleértve a vezetékeket, szanitereket, burkolatokat. A mosdóba beépített WC-tartály került, és a központi szellőzőrendszertől független szellőzés lett kiépítve, de ami az igazi kuriózum, hogy a fürdőszobának ablaka és külön fűtése is van, így szellőztethető és nem penészedik.

Ami paneleknél szintén ritkaság, a lakás saját fűtésrendszert kapott, amit kondenzációs kazán biztosít, ezen kívül inverteres klíma gondoskodik nyáron a kellemes a hőmérsékletről. A lakáshoz tartozik még egy 4 nm-es loggia, és egy tároló is, ahol a bicikliken kívül még sok minden elfér.


A lépcsőház rendezett, tiszta, elektromos beléptető rendszer szolgálja a biztonságot, a ház külső szigetelése a ház költségvetésébe be van tervezve.

A lakás ideális mindazoknak, akik családbarát környéken keresnek egy igazán kisgyermekesek számára tervezett otthont, aminek a fotóit elnézve el sem hisszük, hogy ez tényleg egy panellakás.

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta.

Mfor.hu legfrissebb cikkei

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A piaci logika azt diktálná, hogy az Irán és Izrael közötti fegyveres konfliktus megemeli az olajárakat is, ezzel szemben érdemi csökkenést láthattunk.

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

© 2024 (v2.202102)