Mi épül a Baross utcában, közel a Corvin negyedhez?!

A Baross utcában, közel a Corvin negyed hátsó traktusához pár hónap alatt nőtt ki a földből egy remek társasház szerkezete. Az épület elérte legnagyobb magasságát, így ma már minden arra járó megcsodálhatja a modern forma vázát, amelyet az építőmunkások folyamatosan formálnak véglegessé.

Errefelé teljesen átalakul a város belső része. Itt a József körúttól mindössze két megállónyira számos új épület nő ki a földből, a régi házakat pedig folyamatosan újítják fel Józsefvárosban. Itt, ezen az alaposan átépülő környéken érdemes most beruházni, hiszen a város többi részénél feltehetően értékállóbb befektetési tudunk most tető alá hozni.


Itt ráadásul mindig is csupán öt százalékos maradt az áfa, így a nagyon jó ár-érték arány is garantált. Annál is inkább, mert most a beruházó év végi akciót hirdetettet. Ez pedig azt jelenti, hogy még  a 30 millió forintos ár alatt is el lehet itt csípni egy vadonatúj, modern, a városmaghoz igen közel elhelyezkedő otthont.

Mint ismert csak az új lakások vevőinek szán négy új támogatási elemet a kormányzat 2021-től, de ennek ellenére, aki venni akar, annak érdemes most lekötnie új otthonát, hiszen aki csak 2021 tavaszán ébred, az sok jó üzletről lemaradhat…

A négy elem: az újra 5%-os újlakás áfa, ennek teljes visszaigényelhetősége azok számára, akik CSOK-ra jogosultként vesznek új lakást.

Emellett pedig kiterjedt illeték-kedvezmény rendszerrel is támogatja a kormány őket, továbbá, mint pár napja kiderült, még a közjegyzői díjak is maximálva lesznek, segítendő a lakásvásárlókat.

A hatalmas árelőny mellett ráadásul egy új lakásnál a rezsi is jóval kedvezőbb, sőt, nem csak az illeték lesz nulla vagy alacsony, még a tisztasági festésre sem kell költeni. És ne feledjük, egy új lakás főbb szerkezeti elemeire 10 év, az építőanyagokra 5 év, az új lakással megvásárolt gépészeti berendezésekre pedig 3 év garancia terjed ki!

Ez pedig egyúttal sok évnyi nyugalomban is, nem csak pénzben mérető. Érdemes ide hozzávenni a 40-60-vagy éppen 80-120 éves házak gépészeti és egyéb kockázatait és máris ott vagyunk, hogy bizony, aki csak megteheti, nagy valószínűséggel jobban jár egy városhoz közeli új, értéktartó lakással.

Most tehát a József körúttól pár percnyire, a neves Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumtól néhány háztömbnyire, tehát a város szívéhez igen közel mutatjuk meg ezt a Baross utcai társasházat, ahol egy kis lakáshoz már akciósan, 27 millió forinttól is hozzájuthatunk! Sőt, a másfél szobás lakások közt akad olyan, ahol a négyzetméterár közelít a 820 ezer forinthoz!

A társasház kis híján a szűken vett belvárosban van, hiszen a József körúttól és az emlegetett Corvin Negyedtől is nem túl messze, azoktól sétatávolságra található. A Baross utcai társasház a folyamatosan megújuló és egyre nagyobb presztízsű VIII. kerületben, rendezett környezetben, gyakorlatilag a Corvin negyed szélétől pár háznyira kínál magas műszaki színvonalú lakásokat.

Érdekesség, hogy a földszinten nem lesznek lakások, de az első emeleti lakásokhoz kis kertrész is tartozik majd! Jó hír, hogy a ház magas színvonalú, modern hőszivattyús fűtés- és hűtésrendszerrel, valamint igényes gépészettel felszerelt a ház, azaz a lakások minden mai elvárásnak messzemenően megfelelnek. A lakások mellé a pinceszinten elhelyezkedő garázshely és tároló is vásárolható.

Itt – értelemszerűen – kiváló a közlekedés is: mintegy 10 perc sétával két metróvonal (3-as vonal Semmelweis Klinikák megálló, 4-es vonal II. János Pál Pápa téri megálló) valamint – hasonló távra – a 4-6 villamos József körút és a Baross utca sarkán található megállója is elérhető. A háztól pedig néhány méterre(!) van a 9-es busz és a 83-as trolimegállója, valamint a 909-es éjszakai busz leszállóhelye.

Egy ilyen központi helyen lévő épületnél nem meglepő, hogy közvetlen környezetében óvodák és iskolák, üzletek, éttermek és kávézók is szép számmal megtalálhatók. Sőt, sétával is elérhető több neves egyetemi kar, és a Corvin Negyedben lévő Nokia irodaháza. Ez azt is jelenti, hogy a lakások bármikor könnyedén, jó áron kiadhatóak. A közeli Corvin sétányon éttermek, fitneszterem, bevásárlóközpont és mozi is várja az errefelé lakókat.

Fontos szempont, hogy a kerületben folyamatosan bővül az ország legnagyobb és legmodernebb térfigyelő kamerahálózata; ennek megfelelően a ház közvetlen közelében is számos kamera vigyázza a lakók biztonságát.

A cikk a Baross utcai társasház értékesítőjének a megbízásából készült.

Ajánlott ingatlanok

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Magyar Péter segítséget kért, bejelentést tett, találkozni is lehet vele

Magyar Péter segítséget kért, bejelentést tett, találkozni is lehet vele

Megvan a TISZA Párt EP-listája, de az aláírásokat gyűjtők bajban vannak Budapesten.

Tovább szűkül a 300 milliárdos nyugdíjvagyont kezelő piac

Tovább szűkül a 300 milliárdos nyugdíjvagyont kezelő piac

Négyből már csak két szereplő marad júliustól, beolvad a Horizont.

A BMW elintézte: nagyobb gépek repülnek Debrecen és München között

A BMW elintézte: nagyobb gépek repülnek Debrecen és München között

Akár három órát is spórolhatnak, akik ezzel a járattal utaznak - most heti kétszer több lesz rajta a hely.

Matolcsy György jobbkeze szerint ők mindent jól csinálnak

Matolcsy György jobbkeze szerint ők mindent jól csinálnak

Virág Barnabás Washingtonból üzent haza.

© 2024 (v2.202102)