Hol szabadíthatunk fel egy kis helyet kamrának?

Míg régen természetes volt, hogy a családi házakban a konyha mellett egy jó nagy kamra is helyet kapott, sőt a régebben épült lakásokhoz is tartozik legalább egy kis spájz, addig a panellakások már nem mind rendelkeznek hasonló, élelmiszer tárolására alkalmas helyiséggel, az újabb építésű lakásoknál, házak pedig szinte mindig kapnak gardróbot és/vagy mosókonyhát, de kamrát szinte sohasem. Pedig az elmúlt egy év során bebizonyosodott, hogy egy spájzra vagy legalább egy kamraszekrényre mindenkinek szüksége van. Mutatjuk, hogyan szabadíthatunk fel egy kis helyet neki.

Bár a tavaly tavaszi tartós élelmiszer és WC-papír felvásárlási láz lecsengett, azért be kell vallanunk, hogy a vásárlási szokásaink megváltoztak. Aki eddig naponta járt vásárolni, az inkább hetente csinál egy nagyobb vásárlást, míg aki eddig hetente vásárolt, az inkább havonta egyszer megy egy nagyobb bevásárlásra. Mindez szükségessé tette, hogy ha eddig nem volt, akkor most már legyen egy spájzunk vagy egy kamraszekrényünk, ha pedig eddig is volt kamránk, akkor ezentúl biztosan szükségünk lesz egy nagyobbra.

Sajnos azonban nem mindenkinek van lehetősége erre, hogy nagyobb lakásba költözzön, és ha egyébként minden más tekintetben megfelel jelenlegi otthonunk, akkor kár is lenne csak a kamra miatt újat keresni, jobban tesszük inkább, ha felfedezzük a lakás még kihasználatlan zugait, ahol élelmiszer tárolásra alkalmas helyet alakíthatunk ki. Mai cikkünkben ehhez gyűjtöttünk ötleteket.

Ha elég nagy a konyha…

Ha elég nagy a konyhánk, nem elrugaszkodott ötlet ennek a végéből leválasztani egy részt kamrának. Most biztosan sokaknak eszébe jut, hogy ettől alapvetően nem lesz több helyünk, de gondoljunk bele abba, hogy a konyhát nem használjuk ki 100%-osan tárolásra, ezzel szemben egy spájzot biztos, hogy faltól-falig, padlótól a plafonig bepolcozunk, így az eddig a konyhában tárolt tartós élelmiszereket itt helytakarékosabban elpakolhatjuk, és a ritkán használt edények is ide kerülhetnek, így a konyhában kevesebb tárolóhelyre lesz szükségünk.

Ebben az árpádföldi lakásban is a konyha végéből vágták le a kamrát, ráadásul egy ötletes, tükrös tolóajtóval nyílik a konyhából.

A konyhaszekrény végében

Ha egy kis részt nem is tudunk leválasztani a konyhából, a konyhaszekrény utolsó elemét talán fel tudjuk áldozni. Ha ide a szokásos alsó-felső szekrény helyett egy magasszekrényt teszünk, akkor pultot ugyan vesztünk, de egy kis plusz tárolóhelyet kapunk. Kevesebb hely esetén, természetesen egy kihúzhatós kamraszekrény, vagy egy keskeny szekrény is megoldás lehet a konyhaszekrény végében.

Ebben az újpesti panellakásban például nincs kamra, ezért a konyhaszekrény egyik végében egy kamraszekrény is helyet kapott.

Egy különálló szekrényben

Ha van a konyhánkban, vagy amerikai konyhás lakásokban a konyha és az étkező között egy kis szabad falfelület, ide is tehetünk egy szekrényt kamraszekrénynek. A vintage stílus kedvelői akár egy régi, felújított tálalószekrényt vagy kredencet is kipróbálhatnak erre a célra, ahogy a bal oldali képen is látható.

Egy beépített szekrényben

Persze a beépített szekrényekben elég sok mindent tárolunk, de ha sikerül egy kicsit selejtezni, akkor az egyik konyhához közeli beépített szekrényünket kinevezhetjük kamraszekrénynek. A panellakások előszobájában például több ajtós beépített szekrény van, elég, ha ezek közül csak az egyiket berendezzük kamraszekrénynek. Ehhez persze nem árt néhány plusz polccal kisebb részekre osztani, és az ajtó belső felére is szerelhetünk plusz tárolót.

Hirdetés

Ennek a IX. kerületi lakásnak ugyan van egy kicsi kamrája, de a bejárati ajtó mindkét oldalán egy-egy beépített szekrényt találunk, melyek közül a konyha felőli plusz lehetőséget jelenthet, ha a kis kamra nem lenne elég.

Egy kihasználatlan sarokban, falfülkében

Ilyenek természetesen nem minden otthonban vannak, de ha mégis remekül kihasználhatjuk őket egy beépített szekrénnyel, polcrendszerrel.

A mosókonyhában

Az újabb építésű lakásokban, házakban szinte mindig van mosókonyha, ahol a mosó és szárítógépen kívül nem sok mindent tárolunk, így egy beépített polcrendszer itt is elférhet a tartós élelmiszerek számára. A mosókonyha ráadásul sokszor a konyha közelében kap helyet, így az elhelyezkedése miatt is praktikus lehet.

A lépcső alatt

A lépcső alatti tér sok helyen kihasználatlan marad, míg sokan beépített szekrényekkel próbálják kihasználni. Ha a konyhához közel esik, akár itt is helyet kaphat a kamraszekrény. Megoldható kihúzhatós fiókokkal, de hagyományos polcos szekrénnyel, vagy akár tolóajtóval is. Egy borhűtővel kiegészítve pedig különösen mutatós lehet.

A hátsó bejáratnál

A családi házaknak általában van hátsó bejárata is, ami sokszor a konyhából nyílik, de az is gyakori, hogy egy kis előszobába nyílik a hátsó ajtó. Ebbe a helyiségbe is lehet a két falra polcokat szerelni, ha másutt nem találunk helyet egy spájznak.

Egy ajtón

Ha végképp sehol nem találunk helyet, egy ajtóra szerelhető kis tárolórendszer is megteszi, vagy még jobb egy vastagabb ajtó, beépített polcokkal, ahogy a képen is látható.

Külföldi képek forrása: houzz.com

© 2021 (v150.202005)