Jógáznál vagy inkább grilleznél a kedvenc szomszédaiddal?

Azt, hogy otthonunkban jól érezzük magunkat, sok tényező befolyásolja, és ezek közül az egyik legfontosabb a lakóközösség. Ma már a legtöbb társasházban csak elmennek az emberek egymás mellett, köszönnek, de sohasem beszélgetnek, nem is tudnak semmit a másikról, pedig lehetne ez másképp is. Mai bejegyzésünkben egy olyan Duna-part közelében épülő beruházást mutatunk, ahol közösségi jógaterasz és grillterasz is segíti a jó szomszédi kapcsolatok kialakulását.

Az új építésű projektek fejlesztői ma már rendkívül sok mindennel próbálják lenyűgözni potenciális vevőiket, melyek közül az első természetesen az elhelyezkedés és a műszaki paraméterek, de sok olyan extra szolgáltatást is nyújtanak, mint például az okos technológia, vagy a  töltési lehetőséggel előkészített mélygarázs parkolóhelyek. Arra, hogy a lakók számára jól használható közösségi tér is rendelkezésre álljon, azonban már nem sokan gondolnak.

A Foka-öböl partjától karnyújtásnyira épülő, legnagyobb vízközeli projekt, a Duna Terasz Grande azonban ebben is egyedülálló lesz. De nézzük, melyek azok a tulajdonságok, amelyek miatt még különleges ez a beruházás.

A helyszín már önmagáért beszél, hiszen valószínűleg senkinek sem kell bemutatni Vizafogón azt a kis Duna-parti szakaszt, ahol a Foka-öböl mellett már felépült a Duna Terasz Lakónegyed első két üteme, és ahol most a harmadik ütem, a Duna Terasz Grande építése folyik. A telek egy utcányira fekszik a hajókikötőtől, közel a Váci úti irodafolyosóhoz, de autóval a belváros is 10 perc alatt megközelíthető, sőt a tömegközlekedésnek, a 3-as metró közelségének, illetve a kiváló kerékpárút-hálózatnak köszönhetően innen könnyen eljuthatunk szinte bárhová.

A 10 percre fekvő Népsziget és a 15 percre található Margit-sziget további sportolási, szabadtéri kikapcsolódási lehetőségeket kínál. A beruházó segítségével pedig hamarosan megújul a patak menti térrész és az öböl, illetve futókört is kialakítanak.

A kiváló elhelyezkedés mellett a műszaki tartalom is figyelemre méltó, hiszen a 2 épületből álló, 790 lakásos, 19 üzlethelyiségnek is helyet adó beruházás kizárólag magas minőségű anyagokból épül, korszerű megoldásokkal, mint a 3 rétegű, hangszigetelt nyílászárók, vagy a hőszivattyús rendszer, ami mennyezet hűtésen és fűtésen keresztül biztosítja a lakásban a kellemes hőmérsékletet, így a CO2 kibocsátása nulla.

Ezenkívül a lakásokat okosotthon technológiával és videós kaputelefonnal is felszerelik, valamint riasztó előkészítést is kapnak, illetve egyes parkolókhoz elektromos autótöltő-előkészítés is lesz a mélygarázsban. A lakók pihenését, kikapcsolódását mindkét épületben belső kert, játszóterek, a 2-es épületben közösségi tetőteraszok: jóga-, napozó- és grillterasz biztosítja. A sportoláshoz közösségi sportszerek is rendelkezésre állnak, a közösségi szerszámosládát pedig bárki használhatja, akinek barkácsolni támad kedve. A projekt mindkét épületben biztosítják a portaszolgálatot is.

A kertekben központi wifi is elérhető lesz és okospadok is helyet kapnak, és természetesen minden lakáshoz tartozik erkély, loggia vagy terasz, sőt egyes lakásokhoz kert vagy akár tetőkert, tetőterasz is, mely akár 360 nm is lehet.

A beruházás várhatóan 2023 márciusában kerül átadásra, a kiváló minőségre pedig garancia, hogy a projekt fejlesztője a D&B Ingatlanfejlesztő-Csoport, kivitelezője pedig a Kész Építő Zrt. Az 1-es épület homlokzata egy háromdimenziós kubista kompozíció, melyet a Vadász Építész Stúdió tervezett, míg a 2-es épületet az Óbuda Építész Stúdió jegyzi.

A cikk megjelenését a Duna Terasz Grande fejlesztője támogatta.


© 2021 (v2.202102)