Családi álomlakás a Dunakanyar kapujában, Dunakeszin!

Mai bejegyzésünkben a Dunakanyar kapujaként is emlegetett Dunakesziről mutatunk egy tágas lakást, mely azoknak a családoknak lehet jó választás, akik Budapest közvetlen közelében keresnek otthont, mert nem akarnak sok időt tölteni az ingázással, ugyanakkor csendes, kertvárosias környezetben élnék mindennapjaikat.

Dunakeszi mindössze 15 km-re fekszik a fővárostól, a főváros mellett azonban többek között a Szentendrei-szigeten fekvő Horánnyal és Göddel is határos, joggal hívják tehát a Dunakanyar kapujának. A város kertvárosi részén járunk, Káposztásmegyertől mindössze 800 méterre. Igazi zöldövezeti rész ez tágas terekkel és jó levegővel, ennek ellenére a vasútállomás 5 perc alatt elérhető. Innen vonattal kevesebb, mint 20 perc a Nyugati Pályaudvar, emellett ingyenes buszjárat is közlekedik a IV. kerületbe. Az autósok négy útvonal közül is választhatnak, amennyiben a fővárosba ingáznak, az M3-as, a külső Fóti út, a külső Szilágyi útés a Váci út is gyors bejutást tesz lehetővé. Dunakeszi ugyanakkor rendelkezik minden olyan szolgáltatással és intézménnyel amire egy családnak szüksége lehet. A lakástól 5 perces autóútra iskola, óvoda, posta és bevásárlóközpont is található.

A környék tehát kifejezetten családbarát épp úgy, mint az a társasház, melynek földszintjéről hoztuk el a mai cikkünk témájául szolgáló tágas lakást. A társasházban mindössze négy lakás található, melyhez osztatlan közös telek tartozik, amit a lakók egymás között osztottak fel.

A 83 négyzetméteres lakásban egy tágas amerikai konyhás nappali, két különnyíló szoba, káddal és zuhanyzóval fürdőszoba és háztartási helyiség található. A kert mellett a lakáshoz kapcsolódó 19 négyzetméteres terasz kínál tökéletes helyszínt a kikapcsolódásnak.

Télen a fűtést radiátor és padlófűtés kombinációja biztosítja, nyáron pedig klímaberendezések gondoskodnak a kellemes hőmérsékletről. Az ablakok szúnyoghálóval és redőnyökkel ellátottak, a biztonságról pedig riasztórendszer gondoskodik. A vételár magába foglalja a gépesített konyhabútort, a beépített előszobabútort, a nappalibútort és a mosókonyhában található bútort.


Parkolásra az utcán van lehetőség, de igény szerint egy 18 négyzetméteres garázs, valamint egy 4,5 négyzetméteres tároló is megvásárolható az ingatlanhoz.

 

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

A casco díjánál jóval nagyobbat nőtt a legnépszerűbb kiegészítő biztosítás aránya

A casco díjánál jóval nagyobbat nőtt a legnépszerűbb kiegészítő biztosítás aránya

Az első negyedévben megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, ami 5,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Donald Trump már másképp gondol Ukrajnára

Donald Trump már másképp gondol Ukrajnára

Híreink a háború 786. napján.

© 2024 (v2.202102)