Értékőrzés és felújítás – avagy egy kertkapcsolatos kis ékszerdoboz születése Wekerlén

A 19. kerületi Wekerletelep több, mint százéves mézeskalácsházaival ma is elvarázsolja azt, aki idelátogat. Az itt található házak közül sajnos csak néhányat újítottak fel, de azokat is saját célra, így nem találhatjuk meg őket a lakáspiacon. Ma egy olyan lakást mutatunk, amit nemcsak gyönyörűen felújítottak, de ahol a munkálatok során az értékőrzés is nagyon fontos szempont volt.

Wekerletelep Wekerle Sándor miniszterelnöksége alatt azért épült, hogy az iparosodás következtében Budapestre áramló munkáscsaládoknak otthont adjanak. Az egyik fő szempont pedig az volt, hogy a lakásoknak rendelkezniük kell kiskerttel, hiszen a vidékről felköltöző családok ehhez az életmódhoz voltak szokva. Így jött létre Wekerletelep népi szecessziós és neogótikus házaival.

A városrész azóta műemléki jelentőségű terület védelmet kapott és teljesen olyan, mintha egy hangulatos kisváros lenne a fővárosban. Lakóközössége összetartó, sokan még az első lakók leszármazottai. Itt bukkantunk erre az otthonos kislakásra, mely egy 6 lakásos társasház leghátsó földszinti lakása, ami azt jelenti, hogy itt a kis kertre a kijárat közvetlenül a nappaliból nyílik. Ráadásul a saját kertészre autóval is lehetőség van beállni a másik utca felől.

A földszinti, 49 nm-es, 2 szobás lakás ideális egyedülállók vagy akár párok számára, tágas tereinek köszönhetően a home office két személy számára is megoldható, akár a teraszon is. Az ingatlan felújítása az elmúlt fél évben történt, melynek folyamán sort kerítettek az aljzatszigetelésre, a fűtéskorszerűsítés, a villanyhálózat-, vízhálózat-, nyílászáró- és esztétikai felújításra is.

De az ingatlan legfőbb értéke mindenképpen a kert, ahol tereprendezés, virágültetés is történt, a füvet felfrissítették, a sövényt formára nyírták és egy fűszernövényes magaságyás is elhelyezésre került. A kertben található téglából épült szerszámtárolót szintén szépen felújították, így egy valóságos kis tündérkert jött létre.

Most nézzük mi minden újult meg a belső térben! Az aljzatszigetelés után minden helyiség új padlót kapott, a szobákba laminált padló, a konyhába és az előszobába vízálló vinyl padló került. A konvektorok helyett cirkófűtést alakítottak ki, a villanyhálózatot 25 A-re bővítették, ami már megfelelő a 21. századi háztartási gépek áramfogyasztásának.

A konyhában felújították a vízhálózatot és a konyhából a fürdőbe érkező szennyvíz bekötést is cserélték. A műemléki védettség miatt nyílászáró csere nem történt, hanem az eredeti külső- és belső nyílászárókat is felújították, a szép spalettákat újrafestették csakúgy, mint a Wekerletelepre annyira jellemző, egyedi kétszárnyú ajtókat, melyek az eredetihez hasonló, korhű kilincseket is kaptak. Az egyetlen nyílászáró, amit cseréltek, a bejárati ajtó volt, ez is természetesen a homlokzathoz illeszkedő stílusban és színben történt.

Az egyetlen helyiség, amit nem újítottak fel, az a fürdőszoba volt, ugyanis itt néhány éve már történt egy felújítás, de azért ide is bekerült egy szép kis mosdópult, a mosógépet pedig a pici fürdőszobából áthelyezték a lényegesen tágasabb konyhába.

A konyha új bútort és háztartási gépeket kapott, átrendezése után a hűtő már nem állja többé útját az ablakon beömlő fénynek, és az ablak alá egy kis reggelizőpult is került, ami akár home office állomásnak is ideális, ha az ember már unja, hogy mindig a szobából dolgozzon.

Az étkező a tágas nappaliban kapott helyet, innen nyílik a hálószoba, melynek dísze a faltól-falig, padlótól a mennyezetig érő beépített, tükrös gardróbszekrény, ami tényleg mindent elnyel. A hálószobában és a nappaliban is kényelmesen elfér egy íróasztal, de plusz munkaállomásnak még befogható a már említett reggelizőpult a konyhában, a nappali hatalmas teraszajtaján pedig a teraszra léphetünk ki, ahol jó idő esetén szintén tudunk dolgozni.


Az egész lakásra a világos színek, az egyszerű, letisztult, ugyanakkor Wekerletelephez illő design jellemző, melybe egy cseppnyi japán hatás is került.  Az ingatlan teljes felújítását nyomon követheti az „Épül az álomotthonod Wekerlén” nevű facebook csoportban és a hsbyagnes.com oldalon. Az alábbi videóban pedig az utolsó simításokat láthatja.

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta.

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Egy régi, elavultnak számító rakétát tuningolhattak fel. Veszélyes húzásra készülnek az oroszok is, de Washingtonból rossz hírt kaphatnak.

Baj van egy SPAR-os termékkel, ne fogyasszák el, ha ilyet vettek!

Baj van egy SPAR-os termékkel, ne fogyasszák el, ha ilyet vettek!

A Nébih fújt riadót, olyasmi került a tésztába, aminek nem szabadna.

Itt a fordulat: Trump mégis támogatja Ukrajna katonai megsegítését - A hét védeója

Itt a fordulat: Trump mégis támogatja Ukrajna katonai megsegítését - A hét védeója

Andrzej Duda lengyel elnök szerdai vacsorája Trumppal hozta el a drámai fordulatot a republikánus elnökjelöltnél Ukrajna támogatása ügyében.

Magyar Péter segítséget kért, bejelentést tett, találkozni is lehet vele

Magyar Péter segítséget kért, bejelentést tett, találkozni is lehet vele

Megvan a TISZA Párt EP-listája, de az aláírásokat gyűjtők bajban vannak Budapesten.

© 2024 (v2.202102)