Költözzünk szeretteinkkel új lakásba együtt, mégis külön!

A pandémia rávilágított arra, hogy milyen jó, ha idős szüleink, vagy a fészekből épp kiröppent, esetleg már családalapítás előtt álló gyermekeink közelében lakhatunk. Bár a távolságtartás most elvárt, mivel az idősebbeknek szükségük lehet segítségre, azért mégiscsak jó, ha egymás közvetlen közelében, mégis két külön háztartásban lakunk, még akkor is, ha például a CSOK miatt fontos, hogy új építésű ingatlant vásároljunk.

Ez egyéni igények függvényében történhet egy kétgenerációs házban való összeköltözéssel vagy épp ellenkezőleg, két külön, de egymáshoz közel lévő lakásba történő szétköltözéssel. Míg előbbinél a CSOK felvételénél problémás lehet, hogy nehéz ténylegesen két külön albetéttel, külön bejáratú lakással rendelkező házat találni, addig utóbbinál gondot jelenthet, hogy a szülői ház árán nem tudunk két lakást venni. Két új építésű lakás mindkét problémára megoldás lehet, különösen, hogy azokra minden 2021-ben érvényes otthonteremtési támogatás felvehető.

A felsoroltakon kívül persze még biztosan számtalan egyedi esetet találhatunk, de egy biztos: egy családbarát, jó elhelyezkedésű, energiatakarékos, új fejlesztésben mindenképp jó ötlet lehet egy nagyobb és egy kisebb lakást vásárolni. A Lőportárdűlőn épülő Westfalia lakópark a fenti igényeknek maximálisan megfelel, és kínálatában olyan változatos méretű és elrendezésű lakásokat találunk, melyek között biztosan akad kettő, a nagy család két generációjának, akár egy szinten, egymás mellett vagy egymással szemben is.

A 3 vagy több gyermekes családok számára ideális, 60 nm-nél nagyobb lakások duplakomforttal és külön gardróbszobával is rendelkeznek, míg a 2 gyermekes családok számára tökéletes 50-60 nm közötti lakásokhoz mosókonyha is tartozik. Természetesen az egy gyermekes családokat is várják, és a családalapítás előtt álló fiatalok is találhatnak számukra ideális lakást. Illetve az idősebb szülők is megtalálhatják a számukra tökéletes ingatlant. És ez még nem minden, ugyanis kivétel nélkül minden lakás rendelkezik erkéllyel vagy terasszal, vagy kertkapcsolattal is, az épület által körbezárt parkos udvarban pedig a közös kikapcsolódás is biztosított.

Mindez Lőportárdűlőn, a XIII. kerület jelenleg legdinamikusabban fejlődő és belvároshoz legközelebb eső részén, ahol iskola, óvoda, bölcsőde, játszótér, orvos, gyógyszertár, azaz minden fontos szolgáltatás megtalálható, és közel van a Váci úti irodafolyosó, a Margit-sziget és a Városliget is. A bevásárláshoz egy ugrásnyira van a Westend vagy a Lehel téri piac, a 3-as metrónak köszönhetően pedig szinte bárhova eljuthatunk.


A kiváló elhelyezkedésen és a változatos méretű és elosztású lakásokon túl, a Westfalia további előnye, hogy rendkívül magas műszaki tartalommal valósul meg. A lakások télen-nyáron kellemes hőmérsékletét környezetbarát, A+ osztályú hőszivattyús hűtő-fűtő rendszer biztosítja, mennyezet hűtés-fűtéssel, ami padlófűtéssel is kiegészül, valamint kiváló minőségű hőszigetelés és első osztályú, 3 rétegű hő- és hanggátló üvegezésű nyílászárók garantálják, hogy a meleg vagy a kellemes hűvös a falakon belül is maradjon, ráadásul most az ablakokhoz grátisz elektromos redőny előkészítés is jár. 

 

Sőt, aki most vásárol grátisz 2 órás lakberendezési tanácsadást, valamint konyha és fürdőszoba tervezést is kap, a beruházás minőségéről pedig egyedülálló módon, bárki személyesen is meggyőződhet, ugyanis a szerkezetkész állapotban lévő épület bejárható, így nemcsak tervrajzon és látványterveken, hanem élőben is megtekinthető.

A cikk megjelenését a Westfalia fejlesztője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)