5 trendi, ugyanakkor időtálló szín a nappalidba

A trendekkel a legnagyobb probléma az szokott lenni, hogy általában jönnek-mennek, ezért nem lehet velük hosszú távra tervezni. Míg egy trendi kiegészítőt könnyen lecserélhetünk, addig egy helyiség színének a meghatározásánál már fontos, hogy az valóban időtálló legyen. Mai bejegyzésünkben olyan színeket mutatunk, melyek trendi, ugyanakkor időtálló megjelenést kölcsönözhetnek a nappalinak.

A kék a kedvencünk

Bár a tavalyi év színe volt a klasszikus kék, különböző árnyalatai már néhány évvel korábban elindultak hódító útjukra, és a mai napig nagyon népszerűek. A kék esetében rengeteg árnyalat közül választhatunk a nappalink stílusának és saját ízlésünknek megfelelően ezt a hideg, ugyanakkor megnyugtató színt. A szürkés kék mostanában különösen trendi, de bármelyik árnyalatát kiegészíthetjük más hűvös színekkel, remekül mutat fehérrel, illetve komplementerével, a narancssárgával is, ami ellensúlyként melegséget visz a helyiségbe.

Ennek a VII. kerületi lakásnak az amerikai konyhás nappalijába sokféle kéket választottak, fehérrel, természetes fával és egy mutatós narancssárga lámpával az étkezőasztal felett.

Fehér és fa: az örök klasszikus

A fehér és a természetes fa párosa úgy tűnik soha nem fog kimenni a divatból, hiszen egyszerűségével hódít. A fehértől világosabb lesz a szoba, míg a fa melegséget visz a nappaliba. Időtállóságukat annak is köszönhetik, hogy gyakorlatilag bármilyen stílushoz remekül lehet őket adoptálni.

Ha eltalálod az árnyalatot, nagyszerű lehet a zöld

A zöldtől sokan megijednek, különösen, ha a nappali színéről van szó, ugyanis nagyon sok múlik a megfelelő árnyalat megtalálásán. Egy világos, napsütötte szobába könnyű megtalálni a tökéletes zöldet, ám egy sötétebb helyiségbe sem lehetetlen. A klasszikus és a kortárs enteriőrökben remekül fog mutatni.

Hirdetés

Ennek a gárdonyi családi háznak az amerikai konyhás nappalijába úgy tűnik, megtalálták a tökéletes árnyalatot.

Ki mondta, hogy a bézs unalmas?

A bézs egy biztos választás, ha bármilyen stílushoz vagy színekhez szeretnénk egy semleges alapot. Sokan épp ezért unalmasnak is tartják, de nem kell, hogy az legyen. Ha úgy döntünk, hogy egy falat bézs színűre festünk, legyen az egy textúrált fal, vagy a szoba egyik falát egyszerű festési technikákkal akár ki is emelhetjük. A bézs előnye, hogy nemcsak időtálló, de egy bézs nappalinak bármikor megváltoztathatjuk a stílusát, vagy variálhatunk a kiegészítő színekkel.

Szürke: a modern kedvenc

Most már megközelítőleg egy évtizede annak, hogy a szürke lett az új barna otthonainkban. A szürke egy sokkal modernebb semleges szín, és mint tudjuk rengeteg árnyalata van, ezért rendkívül jól variálható. Fehérrel vagy kékkel különösen jól mutat, de a meleg színek közül remek kiegészítője a sárga, vagy a természetes fa is.

Ennek a XI. kerületi családi háznak a nappalijában láthatjuk, hogy pirossal is remekül mutat.

Újítsa fel otthonát Raiffeisen Személyi Kölcsönből! Új ügyfélként jövedelemátutalás nélkül igényelheti. Kamat:7,95% THM:8,7%. Ingatlanfedezet nélkül.

© 2021 (v2.202102)