Belváros, mégis jó az ár, kiemelkedő az ár-érték arány!

A belváros remek választás. Ez év végére tervezik egy nívós Baross utcai társasház átadását, közel a körúthoz. Erről a kitűnő lehetőségről kár lenne lemaradni, hiszen lényegében a belvárosban vehetünk jó áron új, támogatásokkal is megvásárolható, modern és nívós otthont, vagy egyetemek, a Corvin negyed közeli szomszédságában épülő befektetést.

Az alaposan megújuló, átalakuló Baross utcában, a mára szinte teljesen kiépült, a városrész arculatát alapjaiban „újraíró” Corvin negyed hátsó részétől pár háztömbnyire épült fel a nívós, 44 lakásos belvárosi ház. A befejezés – ellenben sok új ajánlattal – már igen közel van ez év végére várható.

A BRSS106 névre keresztelt projekt tehát a belvárosban, a folyamatosan megújuló és egyre nagyobb presztízsű VIII. kerületben, rendezett környezetben kínál magas műszaki színvonalú lakásokat a belvárosi pezsgés szerelmeseinek, illetve az értéktartó befektetést keresőknek. A ház parkosított kerttel épül, és minden korosztálynak kínál lehetőségeket.
Az első lakást keresőknek egy- és kétszobás kis lakásokat, a nagyobb családoknak, vagy családot tervezőknek háromszobás lakásokat.

És ahogy említettük: a befektetőknek központi, József körúthoz közeli elhelyezkedés, a kitűnő közlekedési lehetőségek, Corvin Negyed, Nokia Skypark irodaház és sok egyetem közelsége miatt igen könnyen, nagyon jó áron, kitűnő hozammal bérbe adható a BRSS106-ban vásárolt lakás.

A beruházó jó ütemben halad, az épületen ma már a belső munkálatok zajlanak, tarthatónak tűnik az év végi műszaki átadás. Aki most vásárol itt lakást, még maga választhatja ki új otthonának a burkolatait.

 

A helyszínről pedig érdemes újra kiemelni: errefelé teljesen átalakul a város belső része. Itt a József körúttól mindössze két megállónyira számos új épület nő ki a földből, a régi házakat pedig folyamatosan újítják fel Józsefvárosban. A teljes mértékben újjáépülő környéken érdemes most beruházni, legyen a cél akár a saját lakhatás, akár a kiadás, hiszen a város többi részénél feltehetően értékállóbb, értéknövelőbb e befektetés, akkor is ha valaki saját első lakást keres, hiszen a továbblépés esetén, 5-10 év elteltével sem mindegy, hogy milyen alapot jelent a fiataloknak vett lakás a továbblépéshez.

És a lényeg: az ár-érték arány is kimagasló: egyrészt csupán öt százalékos maradt az áfa, így a bűvös egymilliós négyzetméterár környékén találunk egy szobás lakásokat. Ráadásul akár 6,6 négyzetméteres, tehát teljes értékű reggeli-esti kiülési lehetőséggel kecsegtető erkélyekkel ellátva. Mi több, még három ilyen, emeleti kis lakás is van a kínálatban.

Nem is beszélve arról, a sokak által ismert tényről, hogy az új lakások vevőinek több újabb támogatási forma is elérhető: egyfelől az 5%-os újlakás áfa, aminek teljes visszaigényelhetősége azok számára, akik CSOK-ra jogosultként vesznek új lakást. Továbbá ott van a kiterjedt illeték-kedvezmény rendszer, a közjegyzői díjak is maximálva lesznek. Sőt, októbertől a környezetkíméjő otthonokra akár mindössze 2,5 százalékos támogatott hitel is várható. (Nem szólva az ismert babaváró, új CSOK és egyéb lehetőségekről, ami egy ilyen jó ár-érték arányú lakásnál azt jelenti, hogy kifejezetten versenyképes lesz az ár akár a környék jó állapotú panellakásaival is!)

Továbbá egy új lakásnál a rezsi is jóval kedvezőbb, sőt, nem csak az illeték lesz nulla vagy alacsony, még a tisztasági festésre sem kell költeni. És ne feledjük, egy új lakás főbb szerkezeti elemeire 10 év, az építőanyagokra 5 év, az új lakással megvásárolt gépészeti berendezésekre pedig 3 év garancia terjed ki! Tehát sok-sok évnyi nyugalmat, biztonságot is vásárolunk magunknak. Nem is beszélve panelek vagy éppen az ósdi, ősi bérházak gépészeti és egyéb kockázatait és máris ott vagyunk, hogy bizony, aki csak megteheti, nagy valószínűséggel sokkalta jobban jár egy új, ráadásul értéktartóbb lakással.

A BRSS106 különlegessége, hogy a földszinten nem lesznek lakások, de az első emeleti lakásokhoz kis kertrész is tartozik majd! Jó hír, hogy a ház magas színvonalú, modern hőszivattyús fűtés- és hűtésrendszerrel, valamint igényes gépészettel lesz ellátva, azaz a lakások minden mai elvárásnak messzemenően megfelelnek. A lakások mellé a pinceszinten elhelyezkedő garázshely és tároló is vásárolható.

És ahogy szó volt róla: kiváló a közlekedés csak 10 perc sétára két metróvonal (3-as vonal Semmelweis Klinikák megálló, 4-es vonal II. János Pál Pápa téri megálló) is elérhető. Ezen túl a 4-6 villamos József körút és a Baross utca sarkán található megállója is 10 perc séta, vagy két buszmegálló. A háztól pedig néhány méterre van a 9-es busz és a 83-as trolimegállója, valamint a 909-es éjszakai busz leszállóhelye.

A közvetlen környezetében óvodák és iskolák, üzletek, éttermek és kávézók is szép számmal megtalálhatók. Sétával is elérhető több neves egyetemi kar, és a Corvin Negyedben lévő Nokia irodaháza. A Corvin sétányon pedig éttermek, fitneszterem, bevásárlóközpont és mozi is várja a környék lakóit.

Lényeges, hogy a VIII. kerületben folyamatosan bővül az ország legnagyobb és legmodernebb térfigyelő kamerahálózata; így hát a ház közvetlen közelében is számos kamera vigyázza a lakók biztonságát.

A cikk az ingatlanok értékesítőjének támogatásával készült.

© 2021 (v2.202102)