Egy héten belül költözhetsz balatoni álomotthonodba!

Nyaraló vagy második otthon a Balatonnál? Mai cikkünkben olyan vízparti, panorámás lakásokat mutatunk, amelyek állandó otthonnak is ideálisak, ráadásul egy héten belül, egyetlen bőrönddel költözhetőek.

Hogy mikor és mennyiért kapunk szállást a Balatonon az ma már teljesen bizonytalan, és nem minden munkahelyen lehet hónapokkal a nyaralás előtt szabadságot kérni. Azoknak, akiknek az utolsó pillanatban szokott kiderülni, hogy egy-két hét múlva indulhat a nyaralás, egy állandó nyaraló sokkal jobb megoldás lehet a Balaton partján.

Egy használt ingatlanon azonban több, mint valószínű, hogy még rengeteg mindent fel kell újítani, ami nemcsak azért probléma, mert így hónapokat is csúszhat az első nyaralásunk, hanem azért is, mert a jelenlegi építőanyagárak mellett ez rendkívüli ráfizetéssel is járhat. Ugyanakkor egy új építésű projekt egyik apartmanjára ki tudja, mennyit kell várnunk, mire költözhető lesz.

Ezért érdemes olyan projektben vásárolni, ami már felépült és azonnal költözhető, sőt esetleg bútorozott is, hogy a kulcsok átvétele után azonnal indulhasson a nyaralás! Ilyen például a Napfény Resort Balatonlelle, mely a part mellett, az egykori SZOT üdülő helyén várja új lakóit örökpanorámás, teraszos lakásokkal.

A kiváló lokációval rendelkező és 21. századi színvonalat képviselő beruházás rekord idő, mindössze egy év alatt felépült, ami elsősorban az alkalmazott csúcstechnológiának köszönhető, valamint annak, hogy a fejlesztés és a kivitelezés is egy kézben összpontosult. A lakások pedig már prémium bútorokkal berendezve, a nemzetközileg is elismert LIMA Architecture & Interior Design által tervezett enteriőrrel várják új tulajdonosaikat, akik a lakás kiválasztása, a szerződés megkötése és a vételár kifizetése után egy héttel már költözhetnek is egyetlen bőrönddel új lakásaikba.

A Napfény Resort Balatonlelle a város központjának közelében, a vasútállomáshoz, kikötőhöz, éttermekhez, cukrászdákhoz, bevásárlási lehetőségekhez és minden egyéb szolgáltatáshoz közel helyezkedik el, valamint a szabadstrandhoz is közvetlen kapcsolattal rendelkezik. Az M7-es autópályának köszönhetően pedig Budapest innen mindössze másfél óra alatt elérhető, így azoknak is ideális, akik zömében home office-ban dolgoznak, és nem járnak be minden nap a munkahelyükre.

A társasház két épületrészből áll, melyek 50 lakásnak adnak helyet. A magasabb, földszint plusz hét emelet magas épületrész Balatonlelle legmagasabb épülete, a kisebb épületrész földszint plusz két szintes, de természetesen mindkét részből élvezhető az elvehetetlen balatoni panoráma, amit a teraszok pontmegfogott üvegkorlátai még teljesebbé tesznek.

A beruházásban változatos méretű és elosztású lakások várják új tulajdonosaikat a 48 nm-es 2 szobás lakásoktól egészen a 288 nm-es penthouse lakásokig és természetesen minden lakáshoz tartozik terasz is. A Napfény Resort Balatonlelle udvarán egy medence is várja a felfrissülni vágyókat, de a szabadstrand is csak néhány lépés innen. Az autók parkolására pedig az 50 férőhelyes parkolóban van lehetőség.

A cikk megjelenését a Napfény Resort Balatonlelle fejlesztője támogatta.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

Ukrajna a harmadik világháború lehetőségére figyelmeztet

A török külügyminiszter bírálta az EU vezetőit, Fehéroroszország ellen újabb szankciókat készítenek elő. Háborús összefoglaló. 

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

Cáfol a Nemzeti Kommunikációs Hivatal

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal reagált a Balásy Gyulák miatt megemelt szolgáltatások árával kapcsolatos hírekre.

A nap cseréje

A nap cseréje

Orbán Viktor lecserélte profilképét közösségi oldalán. 

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Orbán Viktor az alaptörvény módosítása nélkül is eléri, amit akar?

Az MNB adatai szerint a forgalomban lévő készpénz állománya március végén rekordot döntött, így feleslegesnek tűnik külön bebetonozni a kápé alkotmányos védelmét.

© 2024 (v2.202102)