Csodás házak az agglomerációból, remek áron!

Az agglomeráció még mindig óriási népszerűségnek örvend, ez adta az apropóját mai cikkünknek is, melyben csodás házakat gyűjtöttünk össze a kedveltebb, Budapest környéki, jó közlekedésű településekről, méghozzá nagyszerű árakon.

Igényes ház extrákkal, Gödön

Felsőgödön az M2-es autóút és a vasút között áll ez a két generációnak is ideális családi ház. Az ingatlan 1995-ben épült, 2018-ban felújították. Főépülete földszint + beépített tetőtérrel rendelkezik, étkező-konyha, nappali, 3 hálószoba, 2 fürdőszoba, 2 gardrób kapott benne helyet. Nappalijából juthatunk ki a kertkapcsolatos teraszra, egyik hálószobájából loggia nyílik. Udvarán garázs is található és egy vendégház, ami egy szobával, konyhával és fürdőszobával rendelkezik. Az udvaron merevfalú, vízforgatós medence és egy jakuzzi is helyet kapott, egyik fürdőszobájában szauna is található.

Hangulatos sorházi otthon Vecsésen

Vecsésen, a Kispatak lakóparkban, 2010-ben épült az a 4 lakásos sorház, melynek egyik lakása most eladóvá vált. A 3 szintes ingatlant a kivitelező eredetileg saját részre építette, jelenlegi tulajdonosa 4 éve kompletten felújította, és a tetőtérben is kialakított egy plusz szobát. Az ingatlanban amerikai konyhás nappali és 2 hálószoba kapott helyet.

Nagycsaládosoknak ideális otthon Zsámbékon

Zsámbékon, a Nyakas-hegy közelében áll ez a tetőtér beépítéses családi ház, melynek földszintjén amerikai konyhás nappali, 2 hálószoba és fürdőszoba került kialakításra. A tetőtér kialakítása még folyamatban van, itt nappali, 2 hálószoba és fürdőszoba található. A tetőtér befejezését a vételár tartalmazza, kivéve a fürdőszobát, melyet az új tulajdonos saját ízlése szerint alakíthat. Az udvaron található egy műhely és egy fedett kocsibeálló, valamint egy 40 nm-es terasz, ami a nappalihoz kapcsolódik.

Hatalmas diófával az udvaron, Gyálon

Gyálon, a buszmegállótól mindössze 6 perc sétára, az M5-ös autópályától 5 perc autóútra található ez a szépen felújított, tágas családi ház. Az ingatlan nappali + 3 hálószobával, egy kádas és egy zuhanyzós fürdőszobával rendelkezik, valamint egy kis szobával, ahol a szauna kapott helyet. A házzal egybeépült egy 27 nm-es raktár, az udvar térkövezett kiülője felett, hatalmas diófa biztosítja az árnyékot.

Kétgenerációs családi ház Halásztelken

Halásztelken, a központ közelében áll ez a folyamatosan karbantartott és felújított családi ház, melynek alsó szintje 1980-ban, felső szintje 2006-ban készült, tetőtér beépítéssel. Alsó szintjén nagy étkező-konyha, kamra, 2 szoba és fürdőszoba, felsőszintjén amerikai konyhás nappali, 2 hálószoba és fürdőszoba kapott helyet, így két generációs számára is tökéletes az ingatlan. Felső szintjéhez erkély, alsó szintjéhez hatalmas terasz és egy arról nyíló nyári konyha, valamint egy kétállásos garázs is kapcsolódik. Szuterén szintjén még egy garázs és pince kapott helyet.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Matolcsy György jobbkeze szerint ők mindent jól csinálnak

Matolcsy György jobbkeze szerint ők mindent jól csinálnak

Virág Barnabás Washingtonból üzent haza.

Amerikából kapott jó hírt Karácsony Gergely

Amerikából kapott jó hírt Karácsony Gergely

A pénzelvonások és a nehézségek ellenére is kezelhető a helyzet.

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A piaci logika azt diktálná, hogy az Irán és Izrael közötti fegyveres konfliktus megemeli az olajárakat is, ezzel szemben érdemi csökkenést láthattunk.

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

© 2024 (v2.202102)