Egyetemhez közeli, jó elhelyezkedésű lakást keres? Megmutatjuk Budapest legmodernebb otthonait

Ha tanulóként, szülőként, vagy befektetőként keres olyan lakást, ami egyetemhez vagy főiskolához közel fekszik, akkor most mutatunk pár csodás, új építésű lakóparkot a fővárosban. Ezek a tökéletes elhelyezkedéssel, kialakítással és megközelíthetőséggel rendelkező otthonok mindenki számára ideálisak lehetnek.

Az Arsenal Sarokház Újpest-Központban, az Árpád út – Erzsébet utca – Munkásotthon utca hármasa által határolt területen épült. Kiváló elhelyezkedésének köszönhetően minden fontos szolgáltatás megtalálható a közelben, illetve a tömegközlekedés is remek. Az M3-as metró, illetve a 12-es és 14-es villamos is mindössze 3 percnyi sétatávolságra van, ahonnan egyszerűen megközelíthető több fontos csomópont. Továbbá szintén pár perc gyalog a buszmegálló is, ahol a 30, 30A, 104, 104A, 196, 196A, 204 és 230-as busszal haladhatunk úticélunk felé.

A BKV járataival könnyen eljuthatunk többek közt az ELTE, a BGE, a Kodolányi János Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem épületeihez. A sarokház közelében posta, élelmiszerboltok, kávézók és éttermek is találhatóak, de a családok számára is kedvező lehet, hiszen az óvoda és az iskola sincs messze. A 7 emeletes Arsenal 61 lakásnak ad otthont, melyek lifttel is elérhetőek. A meleg vizet és a fűtést egyaránt távfűtés adja. Tökéletes választás lehet családok számára, illetve mindazoknak, akik a főváros frekventált részén, remek közlekedési lehetőségekkel ellátott otthont szeretnének maguknak.

A Gama Lakópark a XI. kerületben, a Márton utca és a Gát utca sarkán van. Remek lokációjának köszönhetően csendes környezetben található, mégis könnyen és egyszerűen elérhető több tömegközlekedési eszköz is, amikkel fontos csomópontokhoz juthatunk el. A 4-es és 6-os villamos, valamint a 281-es busz megállója nagyjából 3 perc sétatávolságra fekszik. Tömegközlekedéssel a Nyugati és a Keleti pályaudvar is csupán 25 perc alatt megközelíthető. Ha kikapcsolódásra vágyunk, akkor 10 percre van a Duna-part és a Dandár gyógyfürdő is. A közelben éttermek, üzletek, színház, mozi, parkok, óvodák és iskolák is fellelhetőek.

A Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új épületei a Nagyvárad térnél vannak, de rövid 15-20 perces utazással vagy bicikliúttal eljuthatunk a Corvinusra, az ELTE jogi karára, az ELTE bölcsész karaira és a BME hatalmas lágymányosi egyetemi tömbjéhez is. A 8 emeletes Gama 2-4 szobás lakásokat kínál. Remek választás azoknak, akik szeretik a nyüzsgő nagyvárost, de szeretnek otthon nyugodt környezetben pihenni.

A Greenside szintén csendes környéken található, de közel a belvároshoz. A Mexikói úti 1-es metró végállomása 8-10 perc sétatávolságra van, míg a Hősök tere negyed óra alatt elérhető buszokkal, de akár biciklivel is. Továbbá az 1-es és a 14-es villamos 8, a 32-es busz pedig 4 perc alatt megközelíthető. Ha pedig a Nyugati pályaudvarra mennénk, vagy akár Vác vagy Esztergom irányába, akkor mindössze 1 perc alatt kisétálhatunk a rákosrendezői vasútállomásra. A sportolni vágyóknak jó hír, hogy a közelben több park, valamint a BVSC sportpálya és uszoda is megtalálható. A Greenside földszinti lakásaihoz saját kertrész is tartozik, de a zöld belső udvar mindenki számára élvezhető, ahol még egy játszótér is helyet kapott. Fél órán belül elérhetőek többek közt a Semmelweis Egyetem, az ELTE, a Corvinus és a BGE épületei is.

A Magdolna Ház környezetbarát, alacsony fenntartási költségű lakásokat kínál megvételre. A VIII. kerületben található ingatlanban különböző méretű és elosztású, 2-4 szobás lakások kaptak helyet. Ezek mindegyike tágas, világos és erkéllyel ellátott. Melléjük a pinceszinten található, megvásárolható autóbeálló is tartozik. Az M2-es és az M4-es metró 10 perc sétatávolságon belül elérhetők, a belvárosba tartó 99-es busz megállója pedig csak néhány méterre van. Az utca végén található a Teleki téri Piac, ahol elvégezheti a mindennapi bevásárlást. A közelben patika, élelmiszerboltok, benzinkút, éttermek és kávézók találhatók. A beruházás tökéletes pályakezdők, befektetők, családok és egyetemisták számára is, hiszen a közelben, olyan, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető felsőoktatási intézmények épületei vannak, mint az Óbudai Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az ELTE.

A Pápay Lakópark a IX. kerület szívében, a kultúr- és az üzleti negyed egyik csendes utcájában fekvő ingatlan. A modern lakópark nagyon jó elhelyezkedésű, hiszen csupán 2-5 perc sétatávolságra található a 23-as, 54-es és 55-ös buszmegállótól, valamint a 2-es villamostól. A 4-es és 6-es villamos, illetve az M3-as Nagyvárad téri és Klinikák megállója is 10-15 perc alatt megközelíthető. Ha egy kis kikapcsolódásra vagy szórakozásra vágynánk, akkor gyalog pár perc alatt elérhető a Nemzeti Színház, a Milleniumi Városközpont, a Művészetek Palotája, a Dandár Gyógyfürdő és a Duna-part.

Az 1-4 szobás lakások saját terasszal rendelkeznek, a lakóparkhoz pedig belső park tartozik. A fenntartási költségük alacsony, ezért nem csak időtálló, hanem értéknövelő befektetés is, ami igen hasznos befektetőként és lakóként is. Kiváló lokációja miatt 20 percen belül elérhetjük a Semmelweis Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem épületeit is.


© 2021 (v2.202102)