Mutatjuk, hol emelkedhetnek a legdurvábban a lakásárak!

A járvány ellenére egyáltalán nem csökkentek az árak a lakáspiacon, sőt éves szinten drágulás volt tapasztalható. A lakásárak alakulásáról Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője nyilatkozott a Portfolionak.

Bár a lakáspiacon a pandémia hatására árcsökkenést várhattunk a tavalyi évben, éves alapon mégis drágulást mutatnak a statisztikák. Az idén bevezetett Otthonteremtési Program támogatási elemei látványos pezsgést hoztak, jelentősen tompítva a járvány negatív gazdasági hatásait. Az OTP Lakóingatlan Értéktérképe idén is megvizsgálta a lakásárak alakulását az ország különböző részein, a 2021-es folyamatokról pedig Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője beszélt.

Az országos lakásárak 2020-ban, az előző évihez képest fele olyan mértékben, nagyjából 9 százalékkal nőttek, azonban minden településkategóriában mérséklődött a növekedés. A legnagyobb lassulás Budapesten volt mérhető, ahol egy év alatt mindössze 3 százalékkal mentek feljebb az árak. Mindez azt jelentette, hogy 2020-ban átlagosan 657 ezer forintba került egy négyzetméternyi lakás a fővárosban.

IDÉN AZ ELŐREJELZÉSEK SZERINT ENYHÉN TOVÁBB EMELKEDTEK AZ ÁRAK.

 

Lakást vagy családi házat keresel? Új építésű ingatlan érdekel vagy inkább használt lakásba költöznél? Nézd meg 2021 új projektjeit és fejlesztéseit és válogass kedvedre a használt lakások közül 2021 őszén a LAKÁS KIÁLLÍTÁSON idén új helyszínen, a MOMsport Uszoda és Rendezvényközpontban szeptember 24 – 26. között.

 

Hiába állt meg a korábbi évekhez képest az árak emelkedése az V. kerületben, 1 millió forint körüli négyzetméteráraival továbbra is ez a legdrágább része a fővárosnak. Ezt követi az I., a II., a VI. és a XII. kerület, amelyekben az átlagos négyzetméterárak meghaladják a 800 ezer forintot. A lakásvásárlók körében Budán a XI., Pesten a XIII. kerület a legnépszerűbb, amelyekben szintén átlag felettiek az árak. A főváros legolcsóbb kerülete továbbra is a XXIII., de az olcsóbbak között van a XVII., XVIII., XIX., XX., és XXI. kerület is, melyekben 500 ezer forintos négyzetméterár alatt is találunk lakásokat.

Ami az árak változását illeti, a legdinamikusabban a peremkerületekben és az agglomeráció településein emelkedtek az árak, ami csökkentette az árkülönbséget a belvárosi kerületekhez képest. A Budakeszi és a Dunakeszi járásban a 600 ezer forintot közelíti az átlagos négyzetméterár.

Vidéken a megyeszékhelyek közül Debrecen, Székesfehérvár, Veszprém és Győr a legdrágábbak, mindegyikben meghaladja a 400 ezer forintot az átlagos négyzetméterár. Emellett a tóparti településeken, elsősorban a Balatonnál és a Velencei tónál emelkedtek legnagyobb ütemben az árak, a Balatonfüredi, a Siófoki és a Fonyódi járásban is elérve a 600 ezer forintot négyzetméterenként, amelyben a nagy számban piacra került új építésű lakás is szerepet játszott.

Kép forrása: OTP Jelzálogbank

“A KSH és MNB egyelőre 2021 első negyedéves adatai egyértelmű drágulást mutatnak, és az OTP Ingatlanpont tapasztalatai is hasonlók az év eddig eltelt részében. Ez mind nem meglepő, hiszen a forgalom és az árak alakulása jellemzően együtt mozognak, az idei évben pedig az újonnan indított lakástámogatási elemek jócskán élénkítik a keresletet. Mivel a tavalyi évben a járvány miatt megtorpant a piac, az alacsony bázissal és az idei fellendüléssel nem kérdés az ármozgás pozitív iránya. Annak mértékét már nehezebb becsülni, mindenesetre azt gondolom,

nem lesz meglepő, ha az év végi százalékos eredményben bőven kétszámjegyű marad az országos mutató.

– osztotta meg várakozásait Valkó Dávid.

Évek óta zajló folyamat az olcsóbb területek átlagnál meredekebb drágulása és ugyanez a folyamat figyelhető meg a koronavírus hatására megváltozó keresleti preferenciák hatására, nagy általánosságban a kertvárosi övezetek és könnyen megközelíthető agglomerációs térségekben is. Mindemellett az egyelőre megállíthatatlan építőipari költségnövekmény az új lakások árába beépülve – még az idéntől alacsonyabb áfaszint ellenére is – átlag feletti emelkedést generál ebben a szegmensben.

“Konkrét példát említve, idén a Tisza-tó térségében, a főváros pesti oldalának kertvárosi kerületeiben épülő nagyobb új lakásprojekteknél, illetve az olcsóbbak közé tartozó, de már tavaly is látványosan dráguló megyeszékhelyek (pl. Szekszárd, Zalaegerszeg, Kaposvár, Salgótarján) esetében várok jelentősebb áremelkedést.” – tette hozzá a szakértő.

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Bemutatjuk a legjobb magyar befektetési alapokat és alapkezelőket

Bemutatjuk a legjobb magyar befektetési alapokat és alapkezelőket

A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2024 díjakat. Az alapok vagyona tavaly meghaladta a 14 ezer  milliárd forintot is, ami bő 50 százalék emelkedés.

Repülőjáratokat töröltek, figyeljen, önt is érintheti!

Repülőjáratokat töröltek, figyeljen, önt is érintheti!

A légiközlekedésbe is bekavar az izraeli-iráni csetepaté.

Magyar Péter újabb ellenfeleket kapott

Magyar Péter újabb ellenfeleket kapott

Itt egy újabb jele annak, hogy felpörgött a kampányhajrá a június 9-i választások előtt.

Óriásit téved, aki arra vár, hogy emeljék a fizetését?

Óriásit téved, aki arra vár, hogy emeljék a fizetését?

Nem minden felhőtlen a hazai cégek számára.

© 2024 (v2.202102)