6 ötlet a kert téli felkészítésére

Így készítsük fel a kert “lelkét” a télre! Mutatjuk hat hasznos tanácsunkat, benne medencével, fürdődézsával ellátott szerencsés háztulajdonosoknak szóló tanácsokkal.

A kerttulajdonosok számára a tél kicsit olyan, mint az iskolásoknak a nyári szünet: pár hónapra el lehet felejteni a kerti munkálatokat. Nem kell öntözni, füvet vágni és a metszőollót is a szögre lehet akasztani egy időre. Ahhoz, hogy nyugodt szívvel hagyjuk magára a téli időszakban a kertet, van néhány feladat, amit érdemes elvégeznünk.

1,
A kerti lakók ritkítása

Míg a tavasz a feltámadást, a nyár az életet, addig az ősz és a tél az elmúlást jelenti a kertünk néhány lakója számára. Használjuk ki az őszi, lombhullatós időszakot arra, hogy a levelek nélkül immár könnyebben szemrevételezhető fákat átnézzük a kertben és felmérjük az egészségi állapotukat. Ha olyan fát találunk, ami már a nyár folyamán – vagy akár évek óta – küzd valamilyen betegséggel vagy elöregedett, akkor lehetőség szerint a fát vágassuk ki még a téli időszak előtt, így a tavaszi energiákat a fa már az egészséges fejlődésre tudja fordítani. A ritkítás nem csak a fákra, de a cserjékre-bokrokra is vonatkozik. Az elszáradt, túlburjánzott, vagy túlontúl megerősödött ágakat és részeket ilyenkor a legkönnyebb átlátni és eltávolítani.

2,

Növényvédelem

Fontos teendő a fagynak kevésbé ellenálló növények védelme: A dézsákban vagy cserepekben tárolt növényeket (jellemzően leandereket, yukkákat vagy egyéb pálmaféléket) helyezzük fagytól védett, lehetőleg sötétebb helyre (pl. garázs), ahol téli álomra hajthatják a leveleiket.

A fagytűrő növényeket (levendula , rózsa, krizantém) metsszük meg és takarjuk be avarral, mulccsal vagy kartonpapírral. Mivel a téli időszakban ezek a növények is csak vegetálnak, ezért mellőzzük a locsolásukat és a vízutánpótlást a tavasz kezdetéig bízzuk a természetre.

3,

Felejtsük el egy időre az építkezést, felújítást

Míg a medencére 15°C alatt kell kitennünk a „Zárva” táblát, addig a különböző kerti felújításoknak a 7-10°C szab határt. Ez az a hőmérséklet, ami alatt már nehezen köt a beton, lassan szárad a festék és a burkolatragasztók sem szilárdulnak megfelelően. Betonozni egyébként sem érdemes már az őszi időszakban, hiszen a beton száradási ideje (a pár napos hiedelmekkel ellentétben) akár több hónap is lehet, ezért a késői betonozást egy hirtelen beállt fagyos időszak akár tönkre is teheti. Mivel az alap betonozás szükséges szinte mindenhez, legyen akár szó kerti járdáról, fészrről, teraszról, ha a betonozási munkálatok nem fejeződnek be időben, ezek a projektek mind jövő tavaszra csúsznak. Ha mindenképpen szeretnénk még az utolsó pillanatban is renoválni, akkor hagyatkozzunk lehetőség szerint a festési munkálatokra.

4,

Medence és fürdődézsa

A medence téliesítését már akkor érdemes elkezdeni, ha a víz hőfoka tartósan 15°C alá csökken. A téliesítést a víz egy részének leengedésével kezdjük: csak annyit hagyjunk a medencébe, ami épphogy eléri a vízszűrő nyílást. A megmaradt vízhez adjunk medence téliesítő folyadékot, ami megakadályozza a lerakódások és a vízkő kialakulását, valamint véd az algásodástól is. Mivel a víz jó eséllyel be fog fagyni, ezért a medence szerkezetét megóvandó használjunk téliesítő fagytesteket, vagy PET palackokat, amiket a víz felszínére helyezünk. Utolsó lépésként jöhet a takaróponyva, ami a medencét meg fogja óvni a belehulló gallyaktól és egyéb szennyeződésektől.

A medencével ellentétben a fürdődézsának az ősz, a tél a fő szezonja. Ha füdődézsa vizében megfelelő mennyiségű só van, az kellőképpen lecsökkenti a víz fagyáspontját ahhoz, hogy – magyarországi viszonyok között – téli időben se kelljen tartani attól, hogy a fagyott víz szétfeszíti a dézsát. Ha a víz felső rétege (akár 10 cm is) befagy, az normális, és a dézsára nézve nem káros. A fürdődézsa esetében éppenséggel ártalmas lenne a víz leengedése, mivel így a fa jobban ki lenne téve a külső hatásoknak. A téli hónapokban a kerti fürdődézsa bármikor felfűthető , így a fürdőzés öröme a mínuszok ellenére is egész télen élvezhető.

5,

További vizes teendők

A kerti medence és a fürdődézsa mellett lesz még néhány vizes feladatunk: a locsolótömlőket, öntözőrendszereket és a kerti csapokat is vízteleníteni kell. A csapoknál és az öntözőrendszereknél egyszerű dolgunk lesz: zárjuk el a fővezetéket és nyissuk meg a csapokat. Az így eltávozó víz lesz a garancia arra, hogy a csövek télen nem fagynak szét. A locsolótömlőket csatlakoztassuk le, engedjük ki belőlük a vizet, aztán feltekerés után helyezzük lehetőleg fagytól védett helyre a tavaszi újra csatlakoztatásukig.

6,
Kert-takarítás

Az utolsó fontos teendő a lombhullást követő nagytakarítás. Az összegyűjtött leveleket, gallyakat érdemes a komposztba helyezni, így tavasszal kezdhetjük majd a munkát a komposzt szétszórásával és földbe dolgozásával. Ha elvégezzük az őszi takarítást, a kertünk további teendők nélkül is kellemes látványt fog nyújtani hónapokon keresztül.

A kert téli felkészítése után nincs más dolgunk, mint beszerezni pár izgalmas könyvet és sorozatot a téli időszakra, amikkel ha csak egy picit is, de tompíthatjuk a kerti kikapcsolódással kapcsolatos hiányunkat. A téliesítéssel járó feladatok miatt pedig ne keseregjünk, hiszen tavasszal minden egyes kapavágás, összegereblyézett levél és átmozgatott föld meg fogja hozni a gyümölcsét. Szó szerint.

 

 

Mfor.hu legfrissebb cikkei

Újabb országban vetette meg a lábát Szijjártó Péter

Újabb országban vetette meg a lábát Szijjártó Péter

1990 óta feléjük se néztünk, most rögtön külképviselet is nyílik az afrikai országban.

Majdnem mindenhol nyerésre állunk a Covid ellen, de néhány magyar város kivétel

Majdnem mindenhol nyerésre állunk a Covid ellen, de néhány magyar város kivétel

Vannak viszont helyek, ahol már ki sem tudták mutatni a vírust a szennyvízből.

Egyoldalúan emeli meg dolgozói bérét a kecskeméti Mercedes

Egyoldalúan emeli meg dolgozói bérét a kecskeméti Mercedes

A béremelés mellé jár még egymillió forint prémium, emelt vakációs juttatás is - de ez sem volt elég a szakszervezetnek.

Lopott képből dolgozott a magyar kormánypropaganda

Lopott képből dolgozott a magyar kormánypropaganda

Egy punkegyüttes képét használták fel a dollárbaloldalozó plakáthoz, Ön szerint fizettek érte?

© 2024 (v2.202102)