Az új lakás piac is helyrerázódni látszik a pandémia után!

2021. második negyedévében is sok minden történt az új lakás piacon. Az új lakások négyzetméterára például elérte az 1 millió forintos, lélektani határt. A negyedév folyamán eladott 1900 új építésű lakás pedig bizonyíték arra, hogy az első negyedévi magas értékesítés nemcsak egyszeri kiugrás volt, az új lakás piac is helyrerázódni látszik. A Portfolio 9 pontban foglalta össze, hogy mik voltak a legfontosabb változások.

Nemrég írtunk arról, hogy a budapesti új lakások átlagos négyzetméterára idén nyáron elérte a lélektani 1 millió forintos határt, emellett azonban más is történt az elmúlt negyedévben a hazai újlakáspiacon. Az alábbiakban a Budapesti Lakáspiaci Riport segítségével ezeket gyűjtöttük össze.

Az aktuális Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisa 24 104 lakást tartalmaz, amelyek olyan fejlesztésekben találhatók, ahol 2021 második vagy 2021 harmadik negyedévében legalább egy lakást kínáltak eladásra. A szabadon elérhető új lakások száma Budapesten a 7 ezret közelíti, ez alacsonyabb mint az elmúlt időszakban, vagyis a nyáron megjelent új kínálat egyelőre nem tudta tartani a lépést a növekvő kereslettel.

Fokozott érdeklődést várnak a szervezők az idei Lakás Kiállításra amelyet a Momsport Uszoda és Rendezvényközpontban rendez meg a Portfolio szeptember 24-e és 26-a között. Az eseményen a hazai lakáspiac legnagyobb projektjei és fejlesztői képviseltetik magukat és természetesen jelen lesznek a pótolhatatlan szerepet játszó bankok, ingatlanközvetítők és egyéb ágazati szereplők is.

  1. 2021 május és augusztus között közel 1900 lakást adtak el a fejlesztők. Ez 5 százalékkal ugyan elmarad az előző negyedévi értékesítéstől, de így is kiemelkedőnek számít az elmúlt 3 évet tekintve. Az előző negyedévi magas értékesítés tehát nem csak egyszeri kiugrás volt, a gazdaság pandémiát követő helyrerázódása az újlakás piaci szektorban is jelentkezik.
  2. Kevesebb, mint ezer új lakást jelentettek be a fejlesztők, többnyire kis lakásszámú társasházak értékesítése kezdődött el. A nagyobb fejlesztők közül egyedül a Cordia és a Metrodom jelentett be új projektet, a külső kerületekben viszont három, legalább 80 lakásos nagyprojekt értékesítése is elkezdődött.
  3. Az alacsonynak tekinthető új kínálat oka, hogy a nagy fejlesztők év első felében elindított projektjeinél még tart az intenzív értékesítési szakasz, valamint a nyári szezonban a korábbi évek tendenciái alapján kevesebb projektet szoktak bejelenteni.
  4. A felmérés indítása óta először lépte át az új építésű lakások átlagos négyzetméterára az egymillió forintot, az átlagos árszint pedig a 70 millió forintot Budapesten.
  5. Az éves árváltozás gyorsult, immár elérte a 6 százalékot, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 2,8 százalékkal emelkedtek az árak. A drágulást vélhetően továbbra is az építőanyagok áremelkedése okozza.
  6. A négyzetméterárakban a XII. kerület jár az élen, ahol már 2 millió forintot is meghaladta az átlag, de nem sokkal marad el ettől a II. és az V. kerület sem. A kedvelt lakásfejlesztési célpontokban 0,95-1,05 millió forint az átlagos négyzetméterár, a külső-pesti kerületekben jellemzően még 750-900 ezer forint közötti árakkal lehet találkozni.
  7. A gyorsuló árváltozás abban is tetten érhető, hogy a lakások több mint 40 százalékát átárazták a fejlesztők, tipikusan 2,5-5 millió forint közötti összeggel emelve a vételáron. Mindössze 140 lakás ára csökkent a tavaszi felméréshez képest, 580 esetben enyhe mértékű, 2,5 millió forintnál kisebb volt az áremelkedés, de több mint félezer lakásnál az 5 millió forintot is meghaladta a drágulás.
  8. Az eladott lakások területi eloszlása alapján kismértékű átrendeződést látható a budapesti piacon. Nyáron a legtöbb újépítésű lakást Angyalföldön adták el, a kerület részesedése majdnem elérte a 40 százalékot, ami 8 százalékponttal több, mint tavasszal. A második helyen a XI. kerület áll 18 százalékos részesedéssel.
  9. Továbbra is a 2 szobás lakásokból értékesítenek a fejlesztők a legtöbbet, az idén eddig 2350darabot adtak el, ami az összes eladott lakás 44 százalékát teszi ki. A célzott családtámogatások hatása jól látszódik a méretek szerinti megoszlásból is, mivel legalább 4 szobás újépítésű ingatlanból már az idei három negyedév alatt annyi kelt el, mint amennyi 2019 év egészében.

Lakás Kiállítás időpontja:

  • szeptember 24. (péntek) 10-18 óráig
  • szeptember 25. (szombat) 10-18 óráig
  • szeptember 26. (vasárnap) 10-18 óráig

Helyszín: Momsport Uszoda és Rendezvényközpont

Mfor.hu legfrissebb cikkei

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A benzinkutakon legalább nem fog látszódni a háborús konfliktus

A piaci logika azt diktálná, hogy az Irán és Izrael közötti fegyveres konfliktus megemeli az olajárakat is, ezzel szemben érdemi csökkenést láthattunk.

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

© 2024 (v2.202102)