Elérhető a kivitelezői lista, megkezdődhetnek a szerződéskötések a napelemes pályázaton

Mint mi is írtunk róla, nagyszabású pályázat támogatja a magyar háztartásokat több mint 200 milliárd forinttal a napelemes és energiatakarékos, korszerű elektromos fűtési rendszerek kialakításában. A folyamatosan bővülő kivitelezői lista mától elérhető a hivatalos honlapon, már több mint 600 regisztrált vállalkozó közül lehet választani. A pályázatokat régiónként eltérő időpontokban, első körben december 6-tól lehet beadni.

A Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve részét képező pályázatnak köszönhetően akár 35 ezer család rezsiterhei csökkenhetnek. Az átlagjövedelem alatt kereső háztartások környezetszennyező fűtési rendszereit megújuló energiaforráson alapuló, modern és környezetkímélő megoldások válthatják ki.

A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke bruttó 2,9 millió forint, fűtéskorszerűsítéssel együtt 11,3 millió forint. A jelentkezés feltétele, hogy az ingatlan tulajdonosai 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege nem haladhatja meg a 4 850 000 forintot. A felhívás kiegészült a KATA hatálya alá tartozó személyekkel is, így közülük is jogosultak pályázatot benyújtani a megjelölt jövedelemhatár alatt keresők. Az elbírálás pontozásos rendszer alapján történik, amely előnyben részesíti a gyermeket nevelőket és a fejlesztendő járásokban élőket.

A magánszemélyek az első ütemben 2021. december 6. 17 óra és 2022. január 12. 18 óra között pályázhatnak. A benyújtás feltétele az előzetes kivitelezői megállapodás megkötése valamelyik regisztrált vállalkozóval, ez azonban nem jelenti automatikusan a támogatási kérelem kedvező elbírálását. A kivitelezői szerződés kizárólag akkor lép hatályba, ha a magánszemély valóban részesül is az igényelt támogatásból.

A pályázat beadásához vagy elbírálásához semmilyen előzetes szolgáltatási díjat (pl. kivitelezői felmérés, pályázatírói ügyintézés stb.) nem szükséges megfizetni. A kiírók így azt javasolják a pályázóknak, hogy a támogatási döntés előtti fizetési kötelezettségvállalások kapcsán körültekintően járjanak el. A kivitelezők a pályázat pozitív elbírálása esetén tarthatnak igényt előlegre, ám azt sem az igénylő magánszemély, hanem közvetlenül a támogató fizeti ki számukra.

A kivitelezői lista és a pályázati felhívás naprakész változata a https://napelem.palyazat.gov.hu/ oldalon érhető el. Az egyértelműsített, pontosított részvételi feltételek újabb garanciát biztosítanak ahhoz, hogy a támogatni kívánt kedvezményezettek élhessenek az energetikai korszerűsítés és a további rezsicsökkentés lehetőségével.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Már nem koronavírusos Márki-Zay Péter

Már nem koronavírusos Márki-Zay Péter

Öt napja posztolta ki Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, hogy koronavírusos, ma viszont már arról számolt be, hogy túl van a betegségen.

Vagyonkezelésre és médiareklámra cserélte a fánkbizniszt Vajna Tímea

Vagyonkezelésre és médiareklámra cserélte a fánkbizniszt Vajna Tímea

Vajna Tímea új vizek felé evezett a fánkozóból való kiszállás után és a fánkozó is profilt váltott.

A hirosimai atomrobbanás eltörpült a tongai vulkánkitörés ereje mellett

A hirosimai atomrobbanás eltörpült a tongai vulkánkitörés ereje mellett

A NASA tudósai szerint a tongai vulkánkitörés olyan hatalmas robbanóerőt szabadított fel, amely mellett eltörpült a hirosimai atombombáé.

Újabb csapás: a gyerekinflációval is meg kell barátkoznunk

Újabb csapás: a gyerekinflációval is meg kell barátkoznunk

Több mint 70 ezer diák vett részt a középiskolai írásbeli felvételin, ezzel megágyaznak a következő lépcsőnek a tanulásukban.

© 2022 (v2.202102)