Ingyen napelem: minden jónak tűnik, megkaphatjuk a támogatást, de hogyan fogjuk hozzá az ügyintézéshez?

Amennyiben eljutottunk odáig, hogy a már begyűjtött információk és  az Otthontérkép Magazin kérdőívének kitöltését követően is úgy látjuk, hogy jár nekünk a napelem támogatás, akkor jöhet a munka dandárja. Mutatjuk a lehetőségeket, illetve azt, hogy mire kell különösen odafigyelni. Ingyen napelemes tanácsadó cikksorozatunk következő része.

A napelem pályázat személyi feltételeit, azaz hogy jogosultak vagyunk-e a pályázat benyújtására, könnyen és gyorsan ellenőrizhetjük, például az Otthontérkép Magazin kérdőívének kitöltésével, azonban annak meghatározása, hogy pontosan mire pályázzunk, valamint a pályázati dokumentáció összeállítása már jóval összetettebb feladat.

Hogyan fogjunk hozzá a szervezéshez?

Első lépésként érdemes  az akkreditált listáról keresnünk egy olyan kivitelező céget, amely a tervezésben, a műszaki dokumentáció elkészítésében is jártas. Ez azért is hasznos, mert a támogatási kérelem benyújtásának feltétele a kivitelezővel megkötött előszerződés is.

Ha ez megvan, akkor egyeztessük egy műszaki szemle időpontját, hogy kiderüljön mielőbb: elbírja-e a napelemeket a tető, van-e tűzvédelmi, vagy egyéb probléma, kizáró ok, kell-e bővíteni az elektromos hálózatot. Nem árt tudni, hogy mindenképp a fő, vagy a hozzátartozó melléképületre kell tenni a napelemeket, a földre (pl. hátsó kertbe ) telepített napelemre a támogatás nem kérhető.

 

Napelem jogosultság kalkulátor

 

A műszaki körülmények alapján mérlegelni kell, hogy csak napelem rendszer telepítésére, vagy napelem + a fűtés korszerűsítésére (úgymond “elektrifikálására”) is érdemes pályázni.

Ha a 11,3 milliós komplex, napelemes-hőszivattyús verzióra pályázunk, akkor különösen gondosan válasszunk a listáról kivitelezőt, lehetőleg olyat, akinek hőszivattyús referencia munkája is van. Mivel jelentős összegről van szó, itt különösen fontos, hogy biztosan megkapjuk a támogatást, így akár pályázatírót is megbízhatunk.

A 11,3 milliós verziónál az is fontos, hogy a ház nyílászáróinak legalább a felének elavultnak kell lennie, ha nem így van, az kizáró ok, de attól még természetesen pályázhatunk csak napelemre.

Szintén a szakértő által végzett helyszíni szemle során derülhet ki, hogy van-e  a napelem rendszernek elegendő jó fekvésű és kellően nagy, összefüggő, lehetőleg nem vagy alig árnyékolt tetőfelület.

Mindkét verziónál már a pályázatok benyújtásához szükséges az előzetes kivitelezői megállapodások megkötése, így érdemes sietni, mert december 6-ától hetente négy-öt megye számára nyílik meg a pályázati lehetőség.

 

Napelem jogosultság kalkulátor

 

Már a pályázat előkészítésnél jó néhány dokumentum, számítások, tervek beszerzésébe, elkészítésébe kell belefogni. Így ha mindent magunk intézünk, akkor a papírmunkához értő, türelmes emberre és jó pár nap szabadságra lesz szükség. Ha viszont egy cégre, akár a későbbi kivitelezőre bízzuk ezeket, akkor valamilyen jogi, szerződéses garanciát kell kapjunk arra, hogy megfelelő szolgáltatást kapjunk. 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Húsvéti nagytakarítás: tényleg mindenható az ecet? Érdemes óvatosan bánni vele!

Húsvéti nagytakarítás: tényleg mindenható az ecet? Érdemes óvatosan bánni vele!

Számos dologra tényleg jó, de azért nem mindenre.  

Budapesti Dubaj: újabb lépést tett a kormány

Budapesti Dubaj: újabb lépést tett a kormány

A parlament elér kerül a budapesti Dubaj megépítéséről szóló jogszabály.

Mi szerepel az új kormányszóvivő, Vitályos Eszter vagyonnyilatkozatában?

Mi szerepel az új kormányszóvivő, Vitályos Eszter vagyonnyilatkozatában?

Majdnem 6 milliós megtakarítással szemben áll a 4,7 milliós tartozás.

© 2024 (v2.202102)