Napelemre pályáznál, de nem megfelelő a tetőd? A megoldás egyszerűbb, mint hinnéd!

Az állami napelem támogatás sokakat lázba hozott, de sokan talán épp azért csúsznak le róla, mert a házuk teteje nem megfelelő a napelem fogadására, és nincs pénzük a tetőt rendbe hozatni. Számukra mutatunk most egy megoldást.

Hogy újítsam fel a tetőt még a pályázat beadási határideje előtt?

Ahhoz, hogy a tetőre napelemet lehessen telepíteni, több szempontot kell megvizsgálni. Egyrészt fontos a tető tájolása, azaz kap-e elegendő napfényt, nincs-e a közelben olyan magasabb épület, ami beárnyékolja. Ha a tájolás rendben, akkor még mindig fontos a tető állapota, ugyanis a tetőnek el kell bírnia a napelem súlyát. 

 

Mint ismeretes, a pályázat elsősorban azokat támogatja, akik fejlesztendő térségben élnek és több gyermekük van. Közülük sok a rászoruló, akiknek egy tetőfelújítás napelemtől függetlenül is fontos lenne, de valószínűleg pont ők azok, akik ezt nem tudják megfizetni. A szolárrendszer földre telepítése sajnos nem opció, így maximum még a melléképületek teteje jöhet szóba, ha azok alkalmasak arra.

Ugyanakkor az alapvetően nem rossz állapotú, napelem fogadására alkalmas tetők között is biztosan akad olyan, amit tulajdonosa, ha lehetne inkább felújítana még a napelemes rendszer telepítése előtt. Ez azonban nemcsak, hogy sokba kerül – bár az Otthonfelújítási támogatásból természetesen csökkenthetők a kiadások – de igazán már idő sincsen rá a pályázat beadásának határideje előtt. Hacsak valaki nem talál olyan mesterembert, aki azonnal meg tudja kezdeni a munkát, de ilyenkor már az időjárás is akadálya lehet a munkálatoknak.

 

Napelem és tetőfelújítás egyben?

Szerencsére van megoldás! Ez a forradalmi újítás, a Generon napelemes tetőcserép, ahol már eleve a cserépbe vannak beépítve a napelem cellák, így nincs szükség annak külön telepítésére. Ráadásul a Generont Magyarországon gyártja a 100 éves tetőcserép gyártási tapasztalattal rendelkező Terrán, 2021 ősze óta kifejezetten erre a termékre dedikált gyáregységben, Pécsett.

De hogyan is kell elképzelni ezt a technológiát? A lényeg az, hogy a napelemes tetőcserepek gyártása során nagy hatásfokú monokristályos szilícium cellákat építenek a betoncserép hordozóra, amik a napsugárzás energiáját közvetlenül elektromos energiává alakítják. Ahhoz pedig, hogy az így termelt energia bejusson a hálózatba, minden egyes cserepet rá kell kötni a rendszerre.

Ugyanazt a minőséget  és működési biztonságot kapom, mint a nagypaneles termékeknél?

Igen! Hiszen a Generon esetében is a nagypeneleknél évek óta jól bevált csatlakozókat használják. A Generon ezenfelül az időjárás szélsőségei ellen is maximálisan védett, ugyanis a cellákat edzett üveg – EVA – Tedlar rendszerben laminálják, ezáltal a napelemes cserép elektromosan szigetelt, valamint időjárásálló. A csatlakozó dobozt pedig a tetőcserép hátsó oldalán helyezik el, anyaga UV-sugárzásnak ellenálló műanyag és IP65 védettséggel rendelkezik. A Generon inroof technológiájának köszönhetően belesimul a tetősíkba, míg a nagypaneles termékek, mivel kiugranak a tető síkjából, sokkal jobban ki vannak téve az időjárásnak, például az erős szélnek, gondoljunk csak az elmúlt évek szélsőségeire.

Ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy egyetlen cserép meghibásodása szinte egyáltalán nem befolyásolja a rendszer teljesítményét, ugyanis minden modult bypass diódákkal látnak el, ami azonnal kizárja az áramkörből a hibás cellát. Nem mellesleg a hazai gyártásnak köszönhetően a meghibásodás is gyorsan orvosolható, szemben a nagypaneles termékekkel, melyek legtöbbjét külföldön gyártják.

A napelemes tetőcserépnek még számtalan előnye van 

Azonkívül, hogy egyszerre megoldhatjuk a tetőcsere és a napelem problémáját, a napelemes tetőcserépnek még számtalan előnye van. A háztetőre telepített nagytáblás, tartószerkezetes napelemek esetén ugyanis mindenképp meg kell bontani a héjazat szerkezetét, és az épület esztétikai értékét is rontják, ugyanakkor a földre telepített napelemek egy kisgyermekes családnál akár balesetveszélyesek is lehetnek. A napelemes tetőcserép azonban belesimul a tető síkjába, esztétikus és biztonságos is. Érdemes tehát a Generonnal kompatibilis Zenit és Rundo cserepekkel, akár az Otthonfelújítási támogatásból felújítani a tetőt, így a Generon tetőcserép már könnyen beépíthető lesz, ami szintén megvalósítható az Otthonfelújítási támogatásból.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Ez gyorsan ment: Magyar Péter pártja néhány óra alatt begyűjtötte a szükséges ajánlásokat (videóval)

Megvan a szükséges 20 ezer aláírás, szombat reggeltől szombat délig kellett csak gyűjteni.

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

Balog Zoltán egyre nagyobb bajban - eljárás is indult ellene

A Református Egyházon belül indul eljárás a püspök eltávolítására.

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Megvan, mivel szedték le az ukránok az orosz nehézbombázót?

Egy régi, elavultnak számító rakétát tuningolhattak fel. Veszélyes húzásra készülnek az oroszok is, de Washingtonból rossz hírt kaphatnak.

Baj van egy SPAR-os termékkel, ne fogyasszák el, ha ilyet vettek!

Baj van egy SPAR-os termékkel, ne fogyasszák el, ha ilyet vettek!

A Nébih fújt riadót, olyasmi került a tésztába, aminek nem szabadna.

© 2024 (v2.202102)