Éljen egy nagypolgári lakásban a kultikus Anker-palotában

A szemkápráztató Anker-palota Terézváros egyik legszebb épülete, amely kiváló helyen épült, ugyanis az impozáns Andrássy út és a Deák Ferenc tér tőszomszédságában fekszik. A ház mára már meghatározó látványossága Budapest belvárosának, és most lehetőség nyílt rá, hogy Ön is itt éljen, ugyanis eladósorba került az Anker-palotában egy csodaszépen felújított, nagypolgári lakás.

A 90 négyzetméteres lakás egészét egy nappali, 2 hálószoba, 2 fürdőszoba és egy konyha alkotja. A nappali egy légtérben található a konyhával, mégse kell attól tartani, hogy a főzés alkalmával keletkező ételszag elárasztja az otthonunkat, hiszen a konyhában erős szagelszívó is beszerelésre került. A konyhában található gépek mindegyike magas minőségű. A 12 négyzetméteres erkély nagyszerű helyszín lehet baráti vagy családi összejövetelek alkalmával, ahonnan beszélgetés közben gyönyörködhetünk a káprázatos panorámában, ami az Erzsébet térre, az óriáskerékre és a Budai Várra nyílik.

Az impozáns lakás teljeskörűen fel lett újítva, az enteriőrjét neves belsőépítész tervezte, maximálisan figyelembe véve a századfordulós hangulatát. Ennek megfelelően kerültek felújításra a stukkók, valamint a nyílászárók is a szecesszió jegyében lettek újragyártva. Ugyancsak a századforduló hangulatát idézik az új ajtók és kilincsek, de a kerámia villanykapcsolók is. A fürdőszobába márvány burkolat, modern csaptelepek és szaniterek kerültek. A lakásba klímát is beszereltek, ezáltal a meleg napokon is megfelelő hőmérséklet lehet az otthonunkban. A meleget házközponti fűtés biztosítja. Több beépített szekrény is helyet kapott a lakásban, így még több élettere lehet. Az ingatlan nagyon csábító az elhelyezkedése, valamint a modern stílussal ötvözött szecessziós külsője miatt a magyar és külföldi bérlők számára egyaránt. A bútorozott lakásért szívesen fizetnek 2 000 EUR fölötti bérleti díjat. Az ingatlan jelenleg is bérbe van adva nettó 2 100 EUR bérleti díjért.

A második emeleten elhelyezkedő lakást egy növényekkel teli, saját folyosórészről érhetjük el. Az ingatlan emiatt igazán privát, a növények pedig mesés látványt és hangulatot nyújtanak. Az épülettől csupán pár lépésnyire található mélygarázs pakolóhelyet biztosít az autója számára.

Az 1910-ben átadott ház, ahol többek közt Hofi Géza is élt, a lokációját tekintve is ideális, mivel a belvárosban található, ahol szinte minden fontos szolgáltatás közel van, és rengeteg tömegközlekedési lehetőség adott. A Deák Ferenc téri csomópont csupán 2 percnyi sétatávolságra van, ahonnan az M1-es, M2-es és M3-as metróra, a 47-es, 48-as és 49-es villamosra, a 9-es buszra, valamint a 73M-es trolira felülve utazhatunk tovább. Mindössze néhány perc alatt élelmiszerboltok, éttermek, bárok, bankok, gyógyszertár és színházak is fellelhetőek a környéken. Az Erzsébet tér és a Duna-part közelségének köszönhetően bármikor kikapcsolódhatunk a szabadban, de több szórakozási lehetőség is megtalálható a közelben. A történelmi épületben elhelyezkedő lakás tehát igen frekventált helyen van, ennek ellenére mégis egy csendes, autóforgalom elől elzárt sétálóutcában fekszik.

A lakás tökéletes választás fiatal párok és családok számára is, azonban nem csupán állandó otthonként, de befektetésnek is kiválóan alkalmas. Az elhelyezkedése, a mérete és a kialakítása miatt mindenki megtalálja benne azt, amit egészen eddig keresett.

A cikk megjelenését az ingatlan értékesítője támogatta. 


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Olyan találatot vihetett be Ukrajna, amilyet eddig még sosem

Péntek már az orosz-ukrán háború 786. napja volt. Esti hírösszefoglalónk.

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Megérkezett Pintér Sándorék következő csapása, retteghetnek a kórházakban

Ellenőrök érkezhetnek a magyar egészségügyi intézményekbe.

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ebben is első lett Orbán Viktor

Ez a hét is adott pár példát arra, hogy mennyire önjáró a miniszterelnök. A felelős szerkesztő jegyzete.

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Felvillanyozódik, ha meglátja, mit csinált a forint

Jó napja volt pénteken a forintnak.

© 2024 (v2.202102)